Több száz éve nem látott intenzitású északi fény Románia felett

Románia égboltján is feltűnt a szombatra virradó éjszaka a sarki fény (aurora borealis), amely a szakemberek szerint több száz éve nem látott intenzitással tündökölt. A bukaresti Amiral Vasile Urseanu Obszervatórium szakembere, Adrian Şonka szerint a ritka jelenség szabad szemmel is jól látható volt, főleg a fényszennyezés által kevésbé érintett térségekből.

"Ilyenkor észak felé kell tekinteni és várni, mert ezek a jelenségek kiszámíthatatlanok. Még ha be is jelentik, hogy valahol láthatóak lesznek, néha előfordul, hogy mégsem tűnnek fel. A sarki fény ezúttal úgy volt látható Romániából, ahogyan több száz éve nem" - nyilatkozta a csillagász. Hozzátette azonban, hogy a jelenséget megörökítő fotók "egy kicsit csalókák", mert a fényképezőgépek érzékenyebbek a zöld és főleg a piros színre, szabad szemmel nézve nem voltak olyan erősek a színek, mint ahogyan a képeken látható.

Adrian Şonka szerint az aurora borealis először körülbelül egy órán át volt látható az éjszakai égbolton, majd egyórás szünet után, hajnali 1 óra 10 perc körül ismét feltűnt a színes fényfüggöny.

A szakember azt is elmagyarázta, hogy a sarkkörök közelében kialakuló jelenség az elmúlt időszakban történt három napkitörésnek köszönhetően volt látható Romániából is.

Adrian Şonka szerint előfordulhat, hogy vasárnapra virradóra ismét megfigyelhető lesz az aurora borealis, ehhez mindenképpen a nagyvárosokon kívülről kell kémlelni az eget. "Fel kell készülni arra, hogy akár órákon át kell várakozni egy mezőn, és ez alatt nem tanácsos a telefonra nézni vagy felkapcsolni az autó lámpáit, hogy szokjon hozzá a szem a sötétséghez" - magyarázta. A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka már nem fog feltűnni a sarki fény - tette hozzá a szakember.