Sugárzóna
Idáig egyszerű, ha fárasztó is. Innen azonban már bonyolultabb, mert már a színházhoz vezető utamon gyűlnek a fellegek, dörög és morog az ég. Ám amikor kijövök taxit keresni, egy barátom éppen kocsiba ül, és felajánlja, hogy elvisz a tévéhez.
Kinyilatkozom magam, aztán elindulok édesanyám felé. A tévé közelében egy focistársamat veszem észre, aki elvisz a Monostorra. Szerencsés fráter vagyok, és még a lyányommal is találkozom este, sőt másnap is.
Reggel egy másik ülés, aztán baráti beszélgetés a Bulgakovban. Utána elmegyek a Román Opera mellé ebédelni, és ahogy belépek, felismerem Oleget.
Oleg Garaz a legérdekesebb figurák egyike, akikkel találkoznom adatott. Ezer esztendeje felajánlotta, hogy zenekritikákat ír a Krónikába. Mivel románul moldáviai román létére tud, magyarul azonban nem, nekem kellett fordítanom a cikkeket. Még László Ferencet hívogattam, amikor nem tudtam valamit, persze így is botlottam olykor.
Most meg itt ül, az első asztalnál, és nagyon barátságosan üdvözöl. A jó kedély mindig jellemző volt rá, ez majd’ húsz év múltán sem változott hál’ istennek. Váltunk pár szót, aztán elvonulok tálcatologatni.
A stoppos, akit kifogtam, a Tordai útról indul. Ebéddel együtt jó félórával indulás előtt ott vagyok. Találkozom egy lánnyal, aki a Double Rise-ra utazik. Aztán megérkezik az én kocsim.
Ennek a függésnek, hogy mindig máshoz legyek kötve, sürgősen véget akarok vetni. Beiratkoztam sofőriskolába, hadd függjön más is tőlem. Már itt az ideje.
