Véget ért az idei Prospero Páholy-sorozat
(Borítókép: A Prospero Páholy vendégét, Sebők Klárát, Demény Péter faggatta. Fotó: Györkös Mányi Albert Emlékház/Facebook)
Demény Péter elsősorban az őszinteségről kérdezte Sebők Klárát, arról, hogy „mindig ennyire könnyű őszintének lenni”. A színésznő szerint ő őszintének született, nem is tudna másmilyen lenni, azonban nem mindig előnyös ez a tulajdonság. Néha sértődést eredményez – Lengyel György rendező Pécsen egyszer megsértődött rá, amikor „visszafeleselt” neki egy próbafolyamaton, bírálva utasításait –, néha pedig kellemetlen helyzeteket szül. Ilyenre is mondott példát, elárulta, hogy 20 évvel ezelőtt, férje, Héjja Sándor halála után mindenkivel közölte, hogy most rajta a sor, most őt viszi el a betegség: „A szakma emiatt le is írt, de nem baj, mert én a gyermekemért akartam megmaradni”, hangsúlyozta.
Sebők Klára bevallotta, évek óta nem vállal már fellépést, mert stresszel jár, a mostani, kolozsvári szereplést is csak győzködések árán vállalta be. „Fontosabb számomra az életem, hogy lássam felnőni az unokáimat”, közölte. Az életét a családja köré szervezi, egy fia és három unokája van, a legkisebb leányunokát is Klárának hívják. Jelenleg Budapesten él, viszont mindig várja a nyári hónapokat, hogy jöhessen végre haza, mert „csak itthon tud aludni.” Az „itthon”-t egy székelyföldi kis faház jelenti, ahol két és fél hónapot tölt el évente, ez az időszak egy terápiával is felér.
Ebben a faházban írta a Komiszkenyér – Egy színésznő emlékszakácskönyve című könyvét, amelyben egy szülei által megtalált zsidó receptesfüzetből kiindulva, az 1960-as, ’70-es évek kolozsvári színjátszását is bemutatja. „A Komiszkenyér gyógyszer volt, amit a madarak társaságában, a fák árnyékában írtam. Már nem írok, szívesebben olvasnék, de nem tudok, mert állandóan javítják a szemem”, vallotta be a színművész.
„Engem rá kell vezetni egy útra”
Az egykori Kolozsvári Állami Magyar Színház mindennapjait a beszélgetés során is felelevenítette a színésznő, a „nagy korszakról” képeket és előadásjeleneteket is vetítettek.
– Mindig mondtam Harag Györgynek, hogy „szigorú vagy velem, de igazságtalan” – jegyezte meg nevetve Sebők Klára, majd belefogott a mesélésbe. Mint mondta, ő színésznőként spontán módon építette fel a szerepeit, az utca embereiből ihletődve. – Nekem rá kell érezni, engem rá kell vezetni egy útra, és akiben hiszek, azzal megyek együtt ezen az úton – fogalmazott.
– A férjem, Héjja Sándor, Harag Györgynek szellemi társa volt, ő volt Gyuri „egyik rossz szeme”. Több rossz szeme is volt, akik szóltak neki, hogy „Gyuri, ez zsákutca, ez nem jó”. Rosszul esett neki ilyenkor, de mindig rájött, hogy igazuk van, és újra kell gondolni dolgokat. Annyira szerettük, akik vele dolgoztunk. Például Lőrinczi László A szerető című darabjában egészen pici szerepeket osztott nagy színészegyéniségekre. A próbákon mindenkinek ott kellett lennie, s ha megcsináltunk egy jelenetet, mindenki el kellett mondja a véleményét. Gyuri aztán egyszer csak a fejéhez kapott, hogy na, megvan. Fontosak voltunk számára, ugyanolyan fontosak, mint amilyen fontos volt ő nekünk – magyarázta Sebők Klára. A szerető kapcsán megjegyezte, az egyáltalán nem klasszikus szöveget az akkori nincstelenség, kilátástalanság igazolta, Harag pedig kiválóan színre vitte. „Olyan állapotot, hangulatot teremtett Gyuri, amibe könnyű volt behelyezkedni. Nagyon szuggesztív volt, az emlékeiből dolgozott”, idézte fel a színésznő.
A jó próbafolyamatok utáni bemutatókon sokszor úgy érezte, hogy „egy évet öregedett”. „Azt hittem belehalok, amíg bemegyek a színpadra. De ha bementem, akkor elfelejtettem mindent, ami kint van”, fogalmazott.
Héjja Sándor és Sebők Klára a Harag György rendezte A szerető című előadásban. (Fotó forrása: Sebők Klára személyes fotóarchívuma)
„A férjem belebetegedett a kilátástalanságba”
– A távozásról nehéz beszélni – mondta a meghívott, amikor Demény Péter arról kérdezte, miért mentek el 1988-ban az országból. A színésznő hangsúlyozta: nem akart elmenni, hiszen itt volt az otthona, viszont a férje „mélyre zuhant”, belebetegedett a kommunista korszak kilátástalanságába, és ő már nem tudta tovább nézni szenvedését, úgy érezte, hogy el kell menniük.
– Volt egy ominózus gyűlés a színházban, amelyre Bukarestből is küldtek egy bizottságot. A társulati gyűlések általában magyarul zajlottak, de született egy rendelet, hogy ezentúl románul kell levezetni azokat, holott az egész társulatban szinte csak egy személy tudott rendesen románul. A gyűlés alatt a férjem jelentkezett felszólalásra. Csodálkoztam, hiszen ő nem szokott felszólalni. Felállt, és elkezdett magyarul beszélni. A pártbizottságtól rászóltak, hogy „tessék románul beszélni”, ő viszont azt válaszolta, hogy nem tudja magát jól kifejezni, ezért szeretné az anyanyelvét használni. Én ekkor úgy megijedtem, hogy felálltam és kirohantam. De szerencsére voltak kollégák, akik szintén hozzászóltak. Ezt követően aztán a férjem, Kányádi Sándor segítségével írtak egy beadványt, amelyet benyújtottak a hivatalos szervekhez, de nem lett belőle semmi. Lehet valaki ügyesen félrerakta azt – összegezte a költözés okait.
– Mi tényleg nem panaszkodhattunk, mert a világ legjobb rendezőjével, a világ legszebb szerepeit játszottuk el, de akkor azt mondtam, hogy most a férjem élete és a gyermekünk a fontos – jegyezte meg.
Héjja Sándor azonban, mint Sebők Klára fogalmazott, belehalt abba, hogy elmentek, „annyit gyötörte magát”. Az 1989-es eseményeket követően visszatértek volna, de kiderült, hogy nincs se lakásuk, se állásuk, így Pécsen maradtak, ahol kitelepülésükkor nagy szeretettel fogadták őket, segítették lakással, pénzzel.
Demény Péter a beszélgetés végén elismerésekről és a 2005-ben kapott Aase-díjról is kérdezte a színésznőt, aki elmondta: Magyarországon, egy vidéki színházban nem igazán volt esélye további díjakra. „Az volt a díj számomra, hogy Sütő Andrásnak, Kányádi Sándornak és Harag Györgynek a barátja voltam”, hangsúlyozta Sebők Klára.
Dedikálás - A Komiszkenyér gyógyszer volt a színésznő számára, amit „a madarak társaságában, a fák árnyékában" írt. (Fotó: Györkös-emlékház/Facebook)
