Zenés emlékmorzsák 9.
Yo-Yo-Ma és Don Quijote
Több mint négyszáz évvel ezelőtt, a spanyol Cervantes megírta a Don Quijote (vagyis Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha – 1605 és 1615) című, talán a világ egyik leolvasottabb, legnépszerűbb regényét. Ki ne szeretné a bolondos, ábrándozó kóbor lovag, Don Quijote és Sancho Panza, a hű fegyverhordozó kalandos történeteit? Valahányszor olvasom, film- vagy balettváltozatát látom La Mancha lovagjának hősiességét, bátorságát bizonyító kalandjait, sokszor nevetek, Dulcinea iránti szerelmén meghatódom, végül Don Quijote kijózanodása, megbetegedése és halála mindig könnyeket csal a szemembe.
Nem is olyan régen, talán az új esztendő első napjaiban a Mezzo TV-ben igazi zenei csemegére leltem. Éppen a világhírű Yo-Yo-Ma csellózott, amikor fülelni kezdtem, vajon mit játszik? Hamarosan rájöttem, hogy Richard Strauss Don Quijote című szimfonikus költeményét sikerült elcsípnem, amely Fantasztikus variációk egy lovagi témára alcímet viseli. A Bevezető – tíz variáció – Epilógus szerkezetű, csellószólóval feldúsított szimfonikus költeményben a „búsképű lovag” és hűséges szolgájának kalandjai ezúttal Richard Strauss szuggesztív muzsikájában keltek életre. Fantasztikus élmény volt, ahogyan a Mariss Jansons által vezényelt Bajor Szimfonikusok, és a csellószólót játszó Yo-Yo-Ma a zene varázserejével láthatóvá tették a láthatatlant, élővé a több mint négyszáz éves történeteket. A közönség (és a képernyő előtt én is) tovább akarta(m) élni a csodát, és addig tapsolt, amíg Yo-Yo-Ma újból kezébe nem vette csellóját. S ha már a Strauss-műben, behunyt szemmel, mély átéléssel keltette életre a fantázia-történeteket, a ráadásban is hű maradt az álmodozó lovaghoz, ezért választása Massenet Don Quijote balettjének La tristesse de Dulcinée című közjátékára esett, amellyel Cervantes 400 éves halálozási évfordulójára emlékezett.
Chopin és A kaméliás hölgy
A balett a test beszéde. Kislánykoromban, balett-táncos nagybátyámmal sok szép előadást láttam, de a tánc művészetébe igazán akkor szerelmesedtem bele, amikor huszonéves koromban a balettiskolában a végzős osztályokat korrepetáltam. Amíg ott zongoráztam, megtapasztalhattam, hogy a nézőként oly könnyűnek, lengének látszó balettmozdulatokat, valójában a kimerítő, kemény munka teszi „könnyűvé”, és a táncvarázs-produkciók legtöbb esetben, nagy testi-lelki erőfeszítés árán születnek meg. A két év alatt megtanultam különbséget tenni a klasszikus és modern balett között, és ma is jó érzés fog el, ha azokra az előadásokra gondolok, amelyeken többek között olyan balettzenéket zongorázhattam, mint Csajkovszkij Csipkerózsika, Adolphe Adam Le Corsaire (A kalóz), Hacsaturján Gajane című műveit, valamint a híres Moravski mester által koreografált Chopiniana-t.
Az utóbbi években egyre gyakrabban látni klasszikus zenére koreografált balettet színpadjainkon, vagy a televízióban. Annak felettébb örülök, hogy a Mezzo TV- csatornán szinte minden nap közvetítenek balett-előadásokat, klasszikusokat és moderneket egyaránt. Egy ilyen alkalommal ifj. Alexandre Dumas híres szerelmi tragédiája, a La Dame aux camélias megható története kelt életre a l’Opéra national de Paris színpadán. A Chopin zenéjére koreografált Marguerite Gautier és Armand Duval szomorú története, A kaméliás hölgy, John Neumeier víziójában nem annyira a cselekményre, mint a lelki drámára összpontosított. A drámai konfliktusok és a lírai pillanatok érzékeltetésére, Chopin romantikus, érzelmes, szenvedélyes zenéje ideális választás volt. Arról nem is beszélve, hogy a táncban megfogalmazott történet, Chopin csodálatos zenéjének egyfajta panorámáját nyújtotta, ugyanis a h-moll Ballada (OP. 58.) Largo tétele, a l’Impromptu Fantaisie, az a-moll Keringő (Op.34.) és az Esz-dúr Keringő (Op. 18.), néhány prelűd, valamint a Grand Polonaise Brillante (Op.22) mellett az e-moll és f-moll Zongoraverseny részletei is a balett zenei „lelkét” szolgálták. Agnès Letestu és Stéphane Bullion, valamint a párizsi opera balettkarának álomprodukciója, a zene, tánc és színpadi játék megható poézise volt, amelyben koreográfus, rendező, kosztüm- és díszlettervező, egyszerű eszközökkel, nagyszerűt alkotott. Az ízléssel megoldott, szimbólumként működő díszletek, egy tükör, egy ágy, egy legyező, egy kerti fotel, egy napló, vagy egy későn érkezett levél, teljesen érthető módon a történés színhelyeire, az adott szituációk drámaiságára utaltak. John Neumeier a klasszikus balett mozgás- és kifejezőrendszere, a színpadi játék és Chopin zenéje között csodálatos harmóniát teremtett. A kaméliás hölgy szereplői a szavak helyett, a tánc nyelvén „meséltek” szerelemről, önfeláldozásról, halálról. Nem csoda, hogy Agnès Letestu a párizsi balett csillaga, amikor 2013-ban ezzel az előadással búcsúzott a színpadtól, éppen Marguerite Gautier sokszínű karakterét tartotta élete legszebb koreográfiájának, legcsodálatosabb szerepének.
(Borítókép forrása: www.donquijote.co.uk/ Lauren Simmonds)
