Románia már 2003-ban megvásárolta a kék nyíl elnevezésű motorvonatokat, amelyeket hatalmas újdonságként és fejlesztésként tálalt az akkori szociáldemokrata kormány. Azóta is használatban vannak ezek a szerelvények, de nem a rendeltetésük szerint, helyi érdekű vasútként használják, hanem nagy távolságokon is, ami azért helytelen, mert ezek a vonatok 50 kilométer fölötti távolságon rendkívül kényelmetlenek a hely szűke, a székek megtervezése miatt. Csak hát politikusaink és az állami dotációból jól felhizlalt állami vállalati vezetőink ezeket a részleteket nem tudhatják, mert ők nem utaznak vonaton.
Ezt a valóságtól való teljes elszakadást igazolja az újabb kormányválság is. Nem az első, hiszen áprilisban már szinte darajaira hullott a nagy reményekkel létrehozott jobbközép koalíció. Most úgy néz ki, valóban és végleg felbomlik az USR PLUS-nak a kormányból való kilépésével. Elhúzódó válság előtt állunk, ennek okai a szeptember végi liberális tisztújító kongresszusban keresendők, ahol élet-halál harcot vív egymás ellen Ludovic Orban és Florin Cîțu. A kormányfő és Klaus Iohannis elnök mindent beáldoztak annak érdekében, hogy a PNL élére a kormányfő kerüljön. Nem volt drága semmi nekik, az ország érdekeit is figyelmen kívül hagyták. Az események koreográfiája azt sejteti, hogy egy csapásra két legyet ütöttek, hiszen úgy viselkednek, mintha az USR PLUS-tól végleg meg akarnak szabadulni, hiszen számos kérdésben vitatkoztak egymással, és kölcsönösen akadályozták egymás projektjeit. Nehéz eldönteni, hogy kinek milyen számításai vannak, hiszen a kisebbségi kormányzás sem jelent igazán megnyugtató megoldást. Éppen ezért érthetetlen, hogy a PNL és az USR PLUS még választási csendben sem képes közösen, felelősen kormányozni. A pártokon belüli tisztújításokkal generáltak maguknak kampányhelyzetet, ebben a tekintetben főleg a liberálisok stratégiája érthetetlen, akik a pártelnök-választás oltárán képesek már-már szétverni a saját pártjukat is. Ez a vad, mértéktelen hatalmi harc alaposan megkérdőjelezi a teljes liberális garnitúra rátermettségét arra, hogy országot vezessen.
Az USR PLUS sem könnyű eset, nekik savanyú volt a szőlő, hogy alig a polgármesterek 1 százalékával rendelkeznek, ezért úgy gondolták, pártjuk számára nem kifizetődő az Anghel Saligny mérnökről elnevezett helyi fejlesztési terv. Ők sincsenek rácsatlakozva egy cseppet sem a valóságra, hiszen csak olyan személyek ünnepeltethetik magukat annyira ízléstelenül ahogyan tették, amikor bejelentették a miniszterek testületi lemondását, akik nem értik a kor szavát, az emberek vágyait. Sem a liberálisok, sem az USR PLUS politikusai nem jeleskednek ebben. Ők egyelőre nyugodtan ülnek, mert az előrehozott választás előidézése nehéz, ezért hamarosan nem lesznek választások, de a választóik reményeinek ennyire nyilvánvaló semmibevétele után arra lehet számítani, hogy mindkét párt magas árat fog fizetni az önző acsarkodásáért a legközelebbi parlamenti választáson.
Az emberek többségét csakis a mérhetetlen csalódottság érzése töltheti el, amikor az önös hatalmi érdekektől ennyire elvakított politikai elitet lát. Ezek után nagyon nehéz lesz bármit is visszacsinálni, nem tehetnek úgy a felek, mintha mi sem történt volna. Ezért a liberálisok kongresszusa után is félő, hogy nem lesz sokkal jobb a helyzet, csak álmok maradnak a tavaly immár sokadszor megígért reformok.
Ma nagy az igény arra, hogy bárki is valami biztosat mondjon arról, hogyan lesz tovább. Attól tartok, hogy ebben a pillanatban nem létezik olyan hatalmi centrum az országban, ahol százszázalékosan biztosra képesek lennének megmondani, legalább egy pár hónapig mire számíthatunk. Valahogy lesz, tartja a népi bölcsesség, s ennek megfelelően próbálja építeni az ország elitje immár száz éve a jövőt. Sajnos nyilvánvalóan homokra.
