Ködös a reggeli Párizs, amint az Amerikai Egyetem Colonel Combes utcai épülete felé közeledek. Az Eiffel-toronynak csak az alsó traverzei látszanak, a tetejét teljesen ellepi a köd. Szürreális a látvány, amint a szürrealizmus centenáriuma alkalmával szervezett konferenciára igyekszem. Több mint kétszáz résztvevő fog itt beszélni arról, ahogy az irányzat különböző aspektusait látják. A világ minden sarkából érkeztek ide.
Ahhoz képest, hogy százéves múltú mozgalom, kifejezetten eleven. 1924-ben tette közzé André Breton a Szürrealista kiáltványt, de a párizsi szürrealisták, mint megtudom a konferencián, most is hétről hétre találkoznak valamelyik kávéházban – olykor valamelyikük tágasabb otthonában. A legismertebb szürrealista világszerte alighanem Salvador Dalí, de az ő nagyon markáns egyéni imázsa elfed valami lényegeset abból, ahogy a mozgalom eredetileg útjára indult. A csoportszerű létezés, az együttműködésre alapuló, olykor névtelenségbe burkolózó alkotás ugyanis fontos eleme az irányzatnak. Lehet egyedül is szürrealistának lenni, de szürrealizmus mégis akkor van, ha csoport is van hozzá. Csehek, ausztrálok, svédek, kanadaiak, amerikaiak, franciák a mai napig úgy gondolják, hogy a hasonló, kollaboratív alkotásmódnak van értelme.
A centenáriumra persze különleges programokkal készült Párizs. A Pompidou Központ kiállítása az irányzat reprezentatív munkáit mutatja meg, tematikus elrendezésben. A kiállítás egyik különlegessége a labirintusszerű tér, amelyik a tévelygés lehetőségét kínálja fel annak, aki belép a furcsa kapun, egy vidám szörny nagyra tátott száján keresztül. A koncepcióhoz szépen illeszkedik, hogy a látogató számára időnként rések és ablakok nyílnak, ahol beláthat a kiállítás egy-egy másik részébe, vagy akár a ködös Párizs épületei közé. Felnyílik egy váratlan látvány, új összefüggések keletkeznek.
A konferencián a kiállítás munkatársai másik különlegességről is beszélnek. A kiállítás első, központi termében ugyanis André Breton hangja hallható, amint részleteket olvas fel a Szürrealista kiáltványból. Csakhogy André Breton hangja csak bő két évtizeddel későbbi rögzítésben ismert, és egyáltalán nem a saját kiáltványát olvassa azon a felvételen. Itt érkezik meg a kiállítás koncepciójába a mesterséges intelligencia. Az időskori Breton-hangot felhasználva, és a fiatal színész felolvasásával ötvözve azt, létrejön a fiatalkori Breton-hang. Az illúzió meggyőző, és sikerültnek mondható. Breton lánya számára ugyan, aki a közzététel előtt meghallgathatta a felvételt, valamelyest idegennek tűnt a hang, de hozzájárult ahhoz, hogy a kurátorok ezen a módon is érzékeltetni próbálják a szürrealizmus aktuális, élő voltát.
Közben a Rue des Beaux-Arts magángalériái ugyancsak kiveszik a részüket a centenárium megünnepléséből. Mintegy negyven profi galéria állít ki egy időben szürrealista művészeket, illetve a mozgalomhoz kapcsolódó tárgyakat és dokumentumokat. Szemközti és szomszédos galériák kirakatából figyelik a járókelőket a szürrealista munkák.
Azzal az érzéssel készülődöm haza, hogy ez a történet még nem ért véget. Bőven akad feltárnivaló, megértenivaló, talán épp az a kreatív attitűd szükséges hozzá, amit a francia fővárosban hétről hétre találkozók tanúsítanak. Penelope Rosemont pedig, aki a hatvanas években Bretonnal ült egyazon asztalnál Párizsban, utóbb meg Chicagóban alapított szürrealista csoportot sokakkal együtt, azzal a történettel lep meg bennünket, hogy egy nap elemi iskolás gyerekek keresték fel a könyvesboltjukat a közeli iskolából, hogy a vietnámi háború ellen valamit tenni kellene. Rosemont nem színezi túl a történetet, de a konkrét részletek miatt könnyű elképzelni, ahogy az iskolaudvaron nagyszünetben gyerekek sétálnak körbe saját felirataikkal, amikhez némi sokszorosítási segítséget kaptak. Ahogy azt is, hogy a korabeli hatalom ennek következtében rászáll a könyvesboltra, és annak költöznie kell.
Egyik konferenciarésztvevő mondja a kerekasztal-beszélgetés során: a szürrealizmus nem tesz szabaddá, viszont azok számára, akikben már megérlelődött a szabaddá válás vágya, jó támpontokat nyújt. Ez az egyik olyan gondolat, amit magammal viszek.
