Rogobete: az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászatán kellene elvégezni

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászati rendelőiben kellene elvégezni.

A tárcavezető az egyik bukaresti magán fogorvosi rendelőben végzett mélyaltatásos kezelés közben meghalt kétéves kislány esete kapcsán fogalmazta meg a javaslatát.

Facebook-bejegyzésében a miniszter azt írta, tudatában van annak, hogy az elképzelését nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, de fokozatosan kivitelezhető, hogy az általános érzéstelenítést igénylő fogászati beavatkozásokat az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben végezzék el, amelyek megfelelő felszereltséggel rendelkeznek, és az esetleges komplikációk, vészhelyzetek kezelésére is felkészültek.

Rogobete szerint az ilyen kezeléseket járóbeteg-ellátásban vagy egynapos kórházi beutalással is el lehetne végezni. „Szerintem ez nagyon sok embernek segítséget jelentene” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter, hozzátéve, hogy várja a javaslattal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket.