Egy olyan szerző miatt jutok el Romainville-be, akinek a tevékenységén, életművén keresztül váratlan, ismeretlen útvonalak nyíltak számomra a magyar irodalomra, illetve mindarra, amit a gondolatok, műalkotások körforgása jelent Európa-szerte. Pán Imre neve leginkább közvetítőként bukkan fel művészettörténeti és irodalomtörténeti kézikönyvekben. Magyarországon két munkája vált ismertebbé: egyrészt ő volt Kassák Lajos társszerzője Az izmusok története című könyv megírása során, másrészt az Európai Iskola nevű művészcsoport egyik alapítója és fő szervezőegyénisége 1945–1948 között. Az akkori absztrakt és szürrealista képzőművészeket és teoretikusokat tömörítő csoport 1945 után rendkívül izgalmas tevékenységet folytatott Budapesten és Szentendrén, európai hálózatokhoz kapcsolódott, de a szocreál szemellenzősség miatt tevékenységüket gyorsan betiltotta a korabeli kultúrpolitika. A csoport neve azóta is az ellenzékiség, búvópatakszerűen fel-felbukkanó igényesség szinonimája – munkáikból áprilisban nyílik újabb reprezentatív kiállítás Szentendrén, Veszélyes csillagzat alatt címmel.
Pán Imrével kapcsolatban jelenleg, e sorok írásakor három különböző kiállítás is megtekinthető. Az egyik Budapesten, a Vasarely Múzeumban, Morfémák. Pán Imre és Victor Vasarely közös párizsi történetei címmel. Itt a Vasarelyhez kapcsolódó Pán-kiadványok, illetve a Pán gyűjteményébe került Vasarely-munkák állnak középpontban. Egy másik, kisebb kiállítás Párizs központi galérianegyedében, a Szajna-parthoz közel, az Abraham & Wolffban Imre Pán, egy történelmi gyűjtemény címet viseli, és olyan művészektől tartalmaz eredeti munkákat, mint Salvador Dalí, Pablo Picasso, Alberto Giacometti, Max Ernst vagy Kandinsky. Egy harmadik kiállítás pedig Romainville-ben, Párizs dinamikusan épülő külvárosában, az egykori gyárnegyedben kialakított galériakomplexumban az 1960-as évek párizsi művészeti szcénáját állítja középpontba Pán Imre tevékenységén keresztül. Ez a Jocelyn Wolff-galériában szervezett kiállítás mutatja fel végül is egyben mindazt, hogy miért és hogyan kezdtem annak idején én magam is Pán Imrével foglalkozni. És magyarázat arra is, hogy hogyan alakulnak a művészeti kapcsolathálók – mit tehet ehhez hozzá az olyan fáradhatatlan szervező, mint Pán, illetve hogyan alakulnak spontánul ki az olyasfajta értékes gyűjtemények, mint az Abraham & Wolffban kiállított anyag.
A történet egyik kulcsa a méretekkel kapcsolatos. Akkor kapom fel a fejem a romainville-i galéria tanulmányi napján, amikor Isabelle Ewig, a Sorbonne művészettörténet-tanára egyszer csak a méretek politikai értelmezhetőségéről kezd beszélni. A gondolatmenet a következő: a harmincas-negyvenes-ötvenes évek különböző politikai színezetű diktatúrái mindannyian a grandiózus, nagy méreteket kedvelték. A náci Németország, Mussolini Olaszországa, vagy a Szovjetunió ezekben jelenítette meg magát. Ezzel szemben, mondja Ewig, a kis méretekre való odafigyelés, a kézművesség kultúrája egyfajta politikai tett is volt. Pán Imre kezdetben alighanem ösztönösen, a szűkösség anyagi feltételeitől is behatárolva, később alighanem egyre tudatosabban használta a kisformátumokat.
Amikor az 1930-as években filmes magazint indít Budapesten Sztár magazin címmel, a kreatív ötletek, a jó képi elrendezés, az exkluzív információkhoz való hozzáférés viszi a lapot. A második világháború utáni Index röpiratkönyvtár vagy az Európai Iskola Könyvtára kiadványai (köztük Weöres Sándor kis verseskötete, Hamvas Béla Hérakleitosz-fordításai, André Breton, Alfred Jarry rövid írásai, vagy Pán Imre saját, Pokoli színjáték című, háború ihlette versciklusa) elférnek egy zakó belső zsebében. Amikor Pán Imre az 1956-os forradalom után Párizsba települ, magával viszi ezeket az előzményeket, ezt a koncepciót – és azoknak a Budapesten, kis könyvesboltjában, majd tágasabb helyeken szervezett képzőművészeti kiállításainak emlékét, amelyek magának az ötletnek és innovációnak szántak nagyobb szerepet, és nem a nagy intézmények vagy hivatalos legitimáció pecsétjére várakoztak. Pán Imre, a szó kafkai értelmében kisebbségi kultúra reprezentánsa: újra és újra képes kibújni a domináns elvek szorításából, kerülőutakat találni, megmutatni a világról valami olyat, ami másképp nem volna látható vagy feledésbe merülne. Ennek a stratégiának a működőképességét mutatják most fel a pesti és a párizsi, romainville-i kiállítások, és ennek a tágabb politikai összefüggéseire ébredek rá Isabelle Ewiget hallgatva. Nem mellékes talán, hogy 2024-ben is az újfajta kézművességek kultúráját éljük, fedezzük fel újra. A dolgok értékéhez egyre inkább hozzátartozónak érezzük az egyediséget, a rászánt személyes időt, a különleges, gyakran lenézett vagy perifériára szorult anyagokat, amelyek új életre kelthetők egy-egy finom beavatkozás révén.
Pán Imre ötlete, amely az 1960-as évekbeli párizsi tevékenységét meghatározta, a Jocelyn Wolff-galériában rendkívül látványosan mutatkozik meg. Teljes falat borítanak el azok a kis szériás, folyóiratszám, kiállításkatalógus, művészkönyv formátumait ötvöző kiadványok, amelyeket ekkoriban jelentetett meg. Az egyes művészekről kisesszéket, poétikus szövegeket írt, leggyakrabban ő maga – a kis, exkluzív kiadványokba pedig eredeti, aláírt képzőművészeti munkákat helyezett el limitált szériában. Egyenként szerény, kis költségvetésű kiadványok. Együtt látva őket – mintegy másfél évtized termését – rendkívül izgalmas, koncepciózus sorozat. Magyar vonatkozásokkal is természetesen – Vasarely mellett Tamkó Sirató Károly, Étienne Hajdú és mások is felbukkannak a kiadványokban.
A Jocelyn Wolff-galériában szervezett tanulmányi napon arról beszélek, hogy mi a folytonosság Pán Imre magyarországi és franciaországi, francia nyelvű pályaszakasza között. A két kulcsszavam: a hálózat és a szintézis. Mindkettőt viszi magával Budapestről, az Európai Iskola köréből – és mint kiderül, máig ható, a párizsi szcénán is friss, váratlan eredményeket hoz ez a tevékenység. Természetesen nem a tűzijátékos, rögtön feltűnő, népszerű fejleményekről van szó. Mégis sok tanulsággal jár ez az életút: a személyesség, a kisformátumok lehetőségei messzire visszhangoznak, van, amit eltanulni a Pán Imre-példából.
