A Kolozsvári Magyar Napok programkavalkádjából az események félidejénél Székelyudvarhelyre utazom. A feladat a magyar dalokat is író, feltörekvő erdélyi zenekarok idei termésének áttekintése, véleményezése.
A székelyudvarhelyi sétatér nem tegnap óta a popzene otthona: a Siculus fesztivál története, amelyikhez sokan az erdélyi magyar könnyűzene határozottabb intézményesülését kapcsolják, 1970-ben kezdődött a helyi művelődési házban. A fesztivált 1973-ban betiltották ugyan a hatóságok, de aztán 1990-ben egy kiadás erejéig újraindult, 2018 óta pedig folyamatosan, évente megszervezi a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. 2024-ben augusztus végén zajlott a fesztivál 12. kiadása, a nagydíjat a sepsiszentgyörgyi fiatalokból álló Day By Day zenekar nyerte.
Fesztiválból és tehetségkutatóból sokféle van Erdélyben, érdemes kicsit végiggondolni, mitől más a Siculus. Az előzmények kétségkívül alakítanak a koncepción. Az, aki fellép a fesztivál színpadára, mégiscsak az 1970-ben kezdődött történetbe lép be. Ez arra ösztönözhet bárkit, hogy ne csupán a jelenbeli zenei stíluspalettán próbálja magát elhelyezni, hanem picit végigpörgesse fejben azt is, milyen közegbe érkezik, milyen térben próbál meg zenekarként működni. Ki a közönség, hol lesznek a koncerthelyszínek? Milyen a média, amelyen keresztül eljuthat az emberekhez a zenekar újdonságainak híre? Helyiek hallgatják majd a zenét? Vagy valaki eleve a nemzetközi sikert célozza meg, külföldi mintákat választ, és angolul kezd játszani?
A lehetőségek sokféle irányban nyitottak az elmúlt évtizedben – a saját platformokon, csatornákon történő befutás is működhet akár bizonyos esetekben. A Siculus mögötti ötlet kezdettől, az 1970-es évektől az, hogy a saját szerzeményeket állítja előtérbe, és új magyar nyelvű dalok létrejöttét próbálja ösztönözni. Az alapötlet mellé nyilván többféle érv is állítható: legfőképpen talán az, hogy a helyi zenekaroknak a helyi közönséggel való kapcsolatát próbálja erősíteni, a saját nyelven megszólaló dal pedig kiemelten erős kapcsolódást idézhet elő, és a kreatív folyamatokban is finomabb árnyalatokat mutat. Van az a dalszerzői aforizma, hogy a dallam és a hangzás az, ami miatt az ember beleszeret egy dalba, de a dalszöveg az, ami miatt vele akar maradni. A hosszabb távú kapcsolat egy dallal azt feltételezi, hogy azonosulni tudok a szövegével.
Már az 1970-es évekbeli Siculus fesztiváloknak is differenciálnia kellett a stílusok között: a korabeli palettán a „beat” és korai hard rock, a folk és a „tánczene” volt jelen. Az utóbbi évek erdélyi zenekaraitól e műfajok mellett jelenlegi mainstream pop, pop-rock, metál, blues, hiphop, etno-rock, alternatív rock, grunge, indie vagy akár funky is hallható volt. A kortárs magyar zenei szcénáról az újabb előadók közül talán a Bagossy Brothers Company, Kispál és a Borz, a Kowalsky meg a Vega és hasonló zenekarok hatását lehet több dalon is kitapintani.
A Siculus formátuma sajátos ötvözete a tehetségkutató és a fesztivál műfajának. A versenyhelyzet és a díjak a fiatal, pályájuk elején álló zenekarok részvételét ösztönzik. A produkciókat aktív zenészek, illetve zenei újságírók véleményezik. Ezek az elemek, amelyek inkább a tehetségkutató jelleget erősítik, kiegészülnek viszont azzal, hogy a fesztivál teljesen nyitott a nagyközönség számára: a versenyző zenekarok három-három dalból álló fellépését bárki meghallgathatja, aki a sétatéri szabadtéri színpad környékén jár. A zenekarokat gyakran rajongóik is elkísérik. A zsűri értékelései élőben, a helyszínen követhetőek. Esténként pedig, ugyanazon a színpadon befutott, ismert zenészek és zenekarok lépnek fel – idén a ParnoGraszt, Saiid illetve a Blahalouisiana voltak a legnagyobb nevek, mellettük pedig a Siculus előző évi győztese (a székelyudvarhelyi 6Chapter), illetve az aktuális győztes is fellép a zárógálán.
Két fontos elem még kiegészíti a Siculus aktuális koncepcióját: az egyik, hogy a benevező zenekarok hangszeres képzésben, illetve dalszerzői műhelymunkákon vehetnek részt a fesztivál előtti napokban, illetve a fellépési napok délelőttjein. A Kőbányai Zenei Stúdió oktatói, zenészei olyan fogásokat, zenei megoldásokat, technikai elemeket osztanak meg a részt vevő zenekarokkal, amelyek évről évre új zenészeket ösztönöznek a részvételre. Ez sokak számára hatalmas fejlődési lehetőség, illetve akár a saját dalok újragondolására is teret ad. További elem a stúdiózásba, dalfelépítésbe történő bevezetés. Ilyen foglalkozásokat az elmúlt években Vizi Imre és Szakadáti Mátyás egyaránt tartottak. A zenekarok megtapasztalhatják, hogy mit feltételez akár néhány óra alatt, közösen összerakni egy-egy dalt, ami a fesztivál programjában stúdióminőségben fel is csendül. Játék, kísérletezés, közös ötletelés, együttműködés – minden kreatív folyamat részei ezek valamiképpen, amelyek hatalmas lökést adhatnak egy-egy kezdő zenekarnak.
Középpontban a Siculus-résztvevők számára a saját dalok megmutatása áll, de az utóbbi években kötelező elemként egy feldolgozás is szerepel a három dal között, amit előadnak a zenekarok. Ha jól működik a dolog, általa a zenekar körvonalazhatja saját koncepcióját – az átdolgozásban megnyilvánuló kreativitás, a saját előadói habitusra formálás lehetősége, az előadói képességek megcsillogtatása miatt fontos ez. Ráadásul maga a dalválasztás is üzenhet: közismert slágert választ-e valaki? Vagy szövegcentrikusan üzen a dallal? Megpróbálja-e a választott feldolgozáson keresztül megfogalmazni, hogy kicsoda ő? A korábbi években különböző évfordulókhoz kapcsolódóan a „kötelező kör” volt már Omega, LGT, Metropol Group. 2024-ben Hobo Blues Band-dalokat játszottak a részt vevő zenekarok, és ki-ki megpróbált élni az üzenetlehetőséggel is a maga módján. Talán a Nem lehet két hazád komolysága, a Jobb az úton nő nélkül vagy a Vén marhák poénos fricskái egyaránt arról szóltak, hogy aktuálisan épp hol, hogyan próbál megszólalni a feldolgozást készítő zenekar.
Mit hozok magammal a 2024-es Siculusról? Az alakulóban levő tehetségek bizonyossága mellett Blahalouisiana kirobbanó energiáját, Saiid hiphopjának határfeszegető jellegét, annak eufóriáját, ahogyan estéről estére megtelik a színpad előtti tér. „Egyedül állok egy szobában, / De körülöttem vannak még százan” – énekelte a Day By Day. „Kívülről az ember álpuritán, / Hátha elmondom egyszer úgy igazán” – hangzott a színpadról a VanillaPhank előadásában. Mindkét idézet megmutatja, hogy nem feltétlenül a költői sűrítettség, hanem egy életérzés pontos megragadása, illetve hiteles színpadi megjelenítése lehet a kulcs a jó dalszöveghez. Ilyenkor egyben van az élmény: dal, előadás és szöveg.
