Király László költő, prózaíró, szerkesztő 80 éves. November 18-án, születésnapja előestéjén a Bulgakov Kávéházban köszöntötték őt erdélyi írótársak. A Helikon folyóirat, amelyiknek Király László alapító szerkesztője volt, ünnepi számot állított össze, Lövétei Lázár László pedig beszélgetőkönyvet készített a születésnapra A legkönnyebb igazat mondani. Sóváradi beszélgetés Király Lászlóval a címe. Egyetlen átbeszélgetett nap, de a leglényegesebb dolgokkal ‒ fotók, kiemelt kulcsszavak, versidézetek, Könczey Elemér visszafogottságukban is remek tipográfiai megoldásai egészítik ki mindazt, ami elhangzik. A jó beszélgetésbe nem mindennek kell beleférnie, arra ezeregy éjszaka sem elég. De jelzést kell tudnia adni erről a mindenről, ez pedig megtörténik a kötetben.
Két olyan beszélgetőtárs találkozik 2022. július 7-én Sóváradon, a költő szülőfalujában, akik hasonló habitusúak. Mindketten érdeklődnek a részletek, az élet praktikus dolgai iránt. Szeretnek búvárkodni a történelemben, főleg ha annak köznapi szintjét, következményeit is meg lehet ragadni valamiképpen. Az írást mindketten mesterségként, állandó tanulási folyamatként fogják fel. „Bután és műveletlenül lehet írni, de nincs semmi értelme. A szakmát ismerni kell, ahogy az építész is ismeri az anyagot, amivel dolgozik, tudja, hogy miket építettek már a világon, amihez hasonlót szabad építeni, nagyobbat is, jobbat is, de pont ugyanolyant nem érdemes, mert az már utánzat. Na most, tájékozódás nélkül az élet ki van téve mindennek, tájékozódás nélkül nemcsak az erdőben nem tudsz sehova menni, de teljesen nyílt, sík mezőn sem” ‒ mondja Király László. Mindkét beszélgetőtárs kiváló költő. Épp ezért azt is tudják, hogy lehet ugyan a költészetről beszélgetni ‒ beszélgetnek arról is ‒, de igazából az egyéb dolgokról érdemes. A vers elmondja a saját nyelvén, amit a legjobban tud. Lövétei néha arra kéri Király Lászlót, olvassa fel egyik-másik épp odaillő versét. Király László felolvassa, és azt érezzük olvasóként, a vers valóban odaillik. Nem kell ott, abban a helyzetben továbbmagyarázni.
Ha sűrítve kellene összegeznem azt, hogy mi rajzolódik ki a beszélgetőkönyvből, ez ötlik először eszembe: egy egyenes ember portréja. Vannak még ilyen emberek, költők a világban, de Király Lászlóra ez valamiért kiemelten talál. Nem beszéli túl a dolgokat ‒ megvannak a mértékegységei, amelyek alapján megítéli, hogy mi mennyit ér, ezek vezérlik irodalmi pályáján. Van egy egészséges önérzete, de nem vágyik a reflektorfényre. A jól elvégzett munka öröme motiválja, és ezzel elsősorban önmagának számol el ‒ ez derül ki a beszélgetésből.
Épp a fentiek miatt vesszük észre, hogy általános elmélkedések csak kivételesen, helyettük sok kis történet kerül a könyvbe. Azt, hogy egy helyzet milyen, egy helyszín milyen, vagy egy ember milyen, Király László legpontosabban egy-egy történeten keresztül tudja megragadni. Jól elképzelhető, noha a képzelet határait a korábbinál messzebbre tolja ki, ahogyan egy hetvenes évekbeli leningrádi szálloda futballpályaméretű alagsorát kell magunk előtt látnunk, azt, hogy mi zajlik ott este 10, vagyis záróra után. Röviden: féllegális alkoholfogyasztás, filmbe illő forgatókönyv szerint.
De gyűlnek, gyarapodnak a ráérősséggel elmondott történetek a Sóváradra érkező második világháborús szovjet csapatokról, az otopeni-i laktanya szokásrendjéről, a kolozsvári állásszerzéshez szükséges kiskapukról, hatvanas-hetvenes évekbeli bohém lakhatási körülményekről, a kezdő újságtudósító fölösleges vidéki kiszállásairól, írástudókkal való találkozásokról. Elsüllyedt világokról, amelyeknek felszínre hívásához kell a beszélgetés ráérőssége, a társalgó felek egymásraismerésen alapuló kölcsönös bizalma.
A könyv utolsó harmadában találkozunk azzal a Király-féle munkamorálra rávilágító egyszerű tanáccsal, amelyet nem könnyű jól követni, épp azért, mert a tanács befelé, kinek-kinek a saját személyiségébe világít be: „azt szoktam mondani, hogy tehetséget valamekkorát mindenkinek ad a jó Isten, csak használati utasítást nem ad hozzá. Hogy mit csinálj vele, azt magadnak kell kidolgozni. Ez már jellem, kitartás kérdése”. Király László életműve ennek a mércének, rejtetten kanyargó útvonalnak a nyomvonalán alakult épp olyanná, amilyen: az utóbbi évtizedek kiemelkedő irodalmi teljesítményévé, nyolc évtizednyi invenció és tanúságtevés lenyomatává.
