Chawton irodalmi zarándokhely, itt van Jane Austen egykori otthona
Jane Austen nyolc évet töltött Chawtonban, 1809-től 1817-ig. Itt véglegesítette és írta meg legfontosabb regényeinek kéziratát ‒ a fordulatot a Sense and Sensibility (Értelem és érzelem) 1811-es megjelenése hozza meg a pályáján. A címlapon csak ennyit ír a szerzői név helyén: „By a lady”: „Egy hölgy”. A többi Austen-regények is név nélkül jelennek meg ezután a szerző életében, de hivatkozással a korábbi művekre: „Bytheauthor of Sense and Sensibility”. Nem egyszerű nőként jelen lenni ennek az időszaknak az irodalmi életében, Jane Austen neve majd csak halála után kapcsolódik össze az életművel, és viszi világsikerre a regényeket.
A korszak szokásrendje persze nem csupán az írói karrier kibontakozását gátolja, hanem magát a létfenntartást is erősen megnehezíti: a nyugalmazott lelkész-családapa 1805-ös halálát követően az Austen család nőtagjai ideiglenes, egyre olcsóbb bérleményekben, illetve a nagycsalád más tagjainál húzzák meg magukat, végül Jane egyik fiútestvérének öröksége teszi lehetővé, hogy nyugodtabb körülmények között élhessenek. A birtokhoz tartozó nagyobbik ház, Chawton House Edward használatába kerül, míg a kisebbik, néhány szobás Chawton Cottage az Austen család nőtagjainak rendelkezésére áll 1809-től kezdődően. A házban és melléképületeiben ma alapítványi fenntartású múzeum működik ‒ az írói életmű mellett jó betekintést nyerhetünk itt a korabeli életformákba: hogyan főztek, hogyan étkeztek, hogyan ruházkodtak a helyiek, milyen társas elfoglaltságaik voltak. Noha maga a múzeum csupán 1949-ben nyílt meg, és csak fokozatosan foglalta el a teljes házat a kezdeti egyetlen emlékszobával indító zarándokhely-státusból, mára komoly gyűjteménnyé, kortárs muzeológiai standardok szerint is vonzó, szerethető kiállítóhellyé vált. Hangbejátszások, képernyők, vagy a 19. századi ruhákba való beöltözés lehetőségei növelik a kiállítás interaktív jellegét, és persze minden teremre jut valamilyen sztori, helyzet, életvonatkozás, amibe betekintést nyerhetünk.
A múzeumban helyi önkéntesek teljesítenek szolgálatot, látogatásunk idején főként nyugdíjas korú hölgyek és urak. „Itt, egy ilyen zongorán gyakorolt reggelente Jane Austen” ‒ mondja a bennünket fogadó úriember. „Nyugodtan ki lehet próbálni”. Mikor egy látogatótárs leüt néhány hangot a korabeli hangszeren, és nem szól teljesen tisztán, az is kiderül, hogy havonta egyszer hangolják újra. A munkatársak barátságosak, közvetlenek ‒ ugyanúgy el lehet velük csevegni az Értelem és érzelem megjelenésének körülményeiről, mint az Austen-családfa leágazásairól, vagy kevésbé ismert életrajzi tényekről.
Életszerűen elképzelhető, ahogy az étkezőszoba ablakából jól rá lehetett látni annak idején a falu életére, belehallgatni az átutazók beszélgetéseibe. A helytörténeti leírások kiemelik, hogy az 1800-as évek elején a falu Londonba vezető útvonalak csomópontjaként sokkal mozgalmasabb lehetett a mainál. Jane Austen leveleiből, amelyekből néhány eredetit a múzeum is őriz ‒ és amelyek magyar fordítása egyébként Kolozsváron, a Koinónia kiadásában jelent meg először ‒, kikövetkeztethető a női információszerzésnek több módozata. Az ebédlőablak a világra csupán az egyik ilyen lehetőség volt természetesen.
Jane Austen kézírása karakteres, rendezett, határozott. Máig tartó sikerének titka alighanem abban a hangnemben keresendő, amely a korabeli vidéki Anglia leírásához kapcsolódott: csipkelődő, finom humorú, kiegyensúlyozott a megközelítés, kritikai észrevételeiben kifejezetten precíz. Épp ennek a hangnemnek a teljesebb érzékeléséhez, a tekintet mozgásának beazonosításához érdemes a regények mellé a leveleket, kézírást is megfigyelni. A korszak egyik legjelentősebb írójának a portréja rajzolódik ki így, aki szeretett társasági játékokat űzni, kártyázni, beszélgetni. Élete második felében kereste a fiatalabbak ‒ unokahúgok, rokon gyerekek ‒ társaságát, és nagy örömmel figyelte személyiségük kibontakozását.
Mindeközben olykor leült aprócska, tizenkétszögletű asztala mellé, megfigyeléseiből és vágyaiból kiindulva kiváló regényeket írt, és igyekezett örülni annak, ha azt olvashatta a könyv belső címlapján: „By a lady”.
Borítókép: a szerző felvétele
