"Semminek sincs vége..."

MARTXELO OTAMENDI

Carles Puigdemont (Amer, Catalonia, 1962) újságíróként kezdte, majd Girona polgármesterévé választották, végül a katalán tartományi kormánypalotában (Generalitat de Catalunya) kötött ki. Most, lényegesen kisebb médiaérdeklődés közepette, a Brüsszel melletti békés Waterloo városának bérelt villájában (Köztársaság Házában) él. Se újságírók, se rendőrök nem láthatók odakint. Az ajtót a katalán rendőrség biztonsági tisztje (Mosso d’Esquadra) nyitja, de alulírottat az ősz szakállú Josep Maria Matamala üdvözli, aki végigkísérte Carles Puigdemontot belgiumi tartózkodása alkalmával. A Puigdemont védelmét biztosító katalán rendőrök önkéntes alapon teljesítenek szolgálatot megspórolt szabadnapjaikat áldozva fel. A vendégeket egy tágas nappaliban fogadják, a konyha mellett a földszinten, a hálószobák az emeleten helyezkednek el. A földszinti nappali falait a katalán függetlenségi mozgalmat felelevenítő képek borítják, az asztalon könyvek sokasága, közöttük: Nosotros los vascos, Baszkföld történelmi atlasza. Egy lenti polcról kikandikál két elek­tromos gitár nyaka, ez Puigdemont szenvedélyeinek egyike. Nagyon ritkán hagyja el a házat, hetek telnek így el, különben is az az otthonülő típus. Mindenki osztozik a házimunkában, bár ő a főzést nagyon kedveli; ez az egyedüli olyan tevékenység, amely kikapcsolódással ér fel számára. Három munkatárssal dolgozik.

– Egy év telt el. Hogyan látja a dolgokat egy év távlatából?

– Semminek sincs vége még, a történelmet író folyamatok még javában zajlanak, túl korai tehát, hogy bármiféle történelmi kinyilatkoztatást tegyünk.

– De öntől elvárják a helyzet értékelését…

– Persze. Követtünk el hibákat, máskor viszont helyesen cselekedtünk, és sokkal megfontoltabbakká váltunk az elmúlt évben. Október elseje (a katalán önrendelkezési népszavazás napja) és 27-e (a független Katalán Köztársaság kikiáltásának napja) két kulcsfontosságú dátum, ezeknek meghatározó és ránk nézve kötelező ereje van. Mi egy olyan mozgalom iránt köteleztük el magunkat, amely addig példanélkülinek számított.

– De hatalmas kételyek merültek fel ezzel kapcsolatban.

– Valóban, hiszen ez precedensnélküli volt, és mert nem lehetett látni a végkimenetelét. Ezeknek a kételyeknek egy része idővel eloszlott.

– Milyen tanulságokat vontak le?

– Hogy Spanyolország megtéveszt.

– Milyen értelemben?

– A spanyol kormány felelőtlenül viselkedett a katalán válság kezelésében, nem vette komolyan; megszegte a demokrácia szabályait. Mi azt gondoltuk, hogy a hatályban lévő spanyol alkotmány és Spanyolország EU-tagsága sokkal demokratikusabb viselkedésre kötelezi a kormányt. De azt kellett látnunk, hogy még mindig vannak hatalmon olyan személyek, akik az alkotmányossági válságot totalitárius eszközökkel, erőszakkal akarják megoldani. Legközelebb már tudni fogjuk, hogy nem adhatunk hitelt a spanyol politikai vezetőknek. A megoldásnak nemzetközi közvetítéssel kell megvalósulnia.

– Mit csináltak jól?

– Sok mindent; jóból messze több volt a rossznál. Ma Katalónia külön politikai entitásnak, politikai játékosnak számít Európában, világszerte ismertté vált. Eddig nem ez volt a helyzet.

– Mást?

– Az új idők új kihívásaival hangoltuk össze a katalán forradalmat, és a társadalomszervezésről jelenleg is zajló vitában az általunk megfogalmazott modell eredeti, innovatív, horizontális, nem a huszadik századi nacionalizmusokból fogant.

– Hogyan tudják a polgárokat megnyerni?

– Ez a folyamat nagyon nagymértékben a polgárokhoz kötődik. Ezer meg ezer polgárnak a belső meggyőződésből fakad a függetlenség melletti elkötelezettsége; a kezdet 2010-re tehető, a spanyol alkotmánybíróságnak a Függetlenségi Statútumról hozott döntésének pillanatához. Sokan akkor azt mondták maguknak: ami sok, az sok.

– Véleménye szerint önök példaként szolgálnak más, állam nélküli nemzet számára?

– Igen, kétségtelenül, hiszen mi a békés út mellett köteleztük el magunkat, ami újszerű. De ettől eltekintve azért is, mert nekünk sikerült újrafogalmaznunk az önrendelkezéshez való jog elméletét. Ez ugyanis nem csak a dekolonizációra értendő, jóllehet történelmileg erre vezethető vissza.

– Melyik intézménynek kell ezt elfogadnia?

– Az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) megfogalmazása megfelelő; úgy jó, ahogy van. Ennek újraértelmezése az Emberi Jogok Bizottságának a tiszte és elsőbbséget kell élvezzenek azok a nemzetek, amelyek a békés utat választják.

– Nem lesz könnyű …

– Ezért javasoljuk a kritérium megváltoztatását. Ha a gerilla-harcot választod, és több ezer ember haláláért vagy felelős, mégis leülhetsz a tárgyalóasztalhoz, erről nemzetközi egyetértés van.  De ha nagy lélekszámú nép vagy és a békés utat választod, akkor nem vesznek tudomást rólad.

– Mikor távozott?

– Vasárnap este, személygépkocsival Brüsszelbe. Nem azt tettem, amit többször is mondtak, hogy kocsival Marseille-be, onnan pedig repülőn. Mi nem illegálisan távoztunk, hiszen akkor még nem idéztek be tanúnak.

– Amikor Finnországba mentek, számított arra, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság elfogatási parancsot bocsát ki?

– Előzőleg Dániába mentem; egy nappal indulásom előtt a legfelsőbb bíróság bejelentette szándékát, hogy európai elfogatóparancsot bocsát ki nevemre, végül nem így cselekedett. Volt egy listánk azokkal az országokkal, ahol biztonságban lehettünk.

– Finnország a listán volt?

– Igen, rajta volt; legalábbis nem a veszélyes országok listáján. Amikor Finnországban voltam, a sajtóból megtudtam, hogy a (spanyol) legfelsőbb bíróság európai elfogatóparancs kiadására készül ellenünk, ezért nem tértünk vissza repülővel Brüsszelbe. Autóval akartuk megtenni az utat, mivel ezt diszkrétebb megoldásnak tartottuk; mindenesetre ez feljogosíthatott minket arra, hogy a belga igazságszolgáltatásnak vessük alá magunkat, és Belgiumban védekezhessünk; nem akartunk más államot ebbe a történetbe bevonni.

– Nem akarta Finnországot bevonni, de végül Németország avatkozott be. Tartott-e attól, hogy Németország jóváhagyja majd az európai elfogatóparancsot?

– Ez megtörténhetett volna, de meggyőződésem, hogy bármi is lett volna a határozat, az a bírák szabad döntésének, nem pedig politikai döntésnek lett volna az eredménye.

– Franciaországba el fog menni?

– Nem, nem fogok. Franciaország és Spanyolország között különegyezmény áll fenn, és jobbnak látom elkerülni a kockázatot.

– Ugyebár lemondtak az európai diplomácia segítségéről...

– Így van, lemondtunk, mivel akkor, amikor be kellett volna avatkozniuk, ezt nem tették meg. De az elmúlt évben az európai államok más forrásból is értesülhettek arról, hogy mi történt Katalóniában, nem csak annyit hallottak, amennyit Spanyolország elmondott nekik. Amennyiben függetlenségünk elismerésére törekszünk, elsősorban ismertetnünk kell a helyzetet, és jelenleg ezt tesszük.

– A két fő függetlenség-párt között éles nézeteltérés van. Ezt hogyan élték meg?

– Katalónia nem mentes a „szektariánus géntől.” Én mindent megtettem, hogy egyetértést vívjak ki a függetlenség-párti családon belül. Mindenesetre ezúttal is hangsúlyozom, nem fogok senkit hibáztatni.

– De a nézeteltérések egyre inkább fokozódnak.

– Megértőeknek kell lennünk a pártokkal és az emberekkel szemben, mivel nagyon nehéz körülményekkel szembesülnek. A pártok vezetői rács mögött, vagy száműzetésben vannak, és ez nagyon objektív akadályokhoz, és hibákhoz is vezet.

– Milyen hibákhoz?

– Az egység feladása egy olyan konfliktus közepette, amely még a továbbiakban is folytatódni fog, gyengeséget eredményez. Nagyon óvatosaknak kell lennünk, amíg megtudjuk, mi lesz a büntetőjogi szankció vagy ítélet (a katalánok ellen zajló perben), ha saját megosztottságunkat el akarjuk kerülni. Az utcákon egység van; az emberek ugyanezt követelik tőlünk. Aki megtöri ezt az egységet, annak vállalni kell a felelősséget ezért a tettéért.

– De a (spanyol) állam taktikai célja az volt, és jelenleg is az, hogy az önök (a katalán függetlenségi pártok) elveszítsék parlamenti többségüket, nem igaz?

– Teljes mértékben így van. Ezzel a céllal hívták össze (tavaly) a december 21-i választásokat. De számításuk nem vált be, mivel sikerült olyan helyzetben is helytállnunk, amely nagyon is ellenünk szólt, és 100 ezerrel több szavazatot szereztünk.

– Mindamellett nem növelték százalékarányukat a törvényhozásban, 47,5 százalékkal rendelkeznek az október elsejei események ellenére; majd következett a börtön, a száműzetés.

– A december 21-i választások eredményei nagyon is jók, bárhogyan is nézzük ezeket.

– A pert nagymértékben a politikai helyzet befolyásolja?

– Ez politikai per lesz. És mindenki e logika mentén cselekszik. Az összehangolás mindenesetre nehézkes, miközben egyesek közülünk száműzetésben, mások rács mögött vannak.

– Az Állam arra törekszik-e, hogy a perrel megtörje az önök egységét?

– Egyértelműen; ez a célja.

– Ön szerint, ha a per lezajlik, az ügyész enyhíteni fogja a kért szankciót?

– Átfogó stratégia létezik arra, hogy az emberekkel elhitessék: az enyhébb szankció valójában ajándék. Vigyáznunk kell. Nem fogunk semmi mást elfogadni, csak a teljes felmentést. Sok mézesmadzagot húzogatnak majd el, óvatosnak kell lennünk. Lehetséges-e, hogy azok, akik alig egy éve még tapsolva fogadták a zendülés vádját, most azt mondják, hogy ez meg se történt?

– Milyen „mézesmadzagokra” gondol?

– Három spanyol miniszter is nyilatkozott ilyen értelemben. Ott van például a Katalónia-művelet (a függetlenségi politikusok titkosrendőri megfigyelése, adatok, információk bizonyítékok manipulációja), másrészt az anyagi juttatásokra irányuló ígéretek, illetve ha az ügyész megváltoztathatja a javasolt büntetést… mindezek csak a hamis reményt tápláló mézesmadzagok.

– Ön nem hisz ezekben, ugyebár?

– A Spanyolországgal való kapcsolatok megerősítéseket igényelnek. Nem hihetünk nekik.

– A büntetés a megegyezés lehetőségét ugyebár még inkább távolítaná?

– Megegyezésre akarunk jutni, mivel felnőtt emberek vagyunk, de ha ők továbbra is így folytatják, ahogy eddig…

– A függetlenség 47 százalékos jelenlegi támogatottságával elérték a felső határt?

– Nem, nem értük el. Korántsem, még sok van a felső határig.

– Fennáll-e a kockázata az elégedetlenségnek a függetlenség új támogatói között, amennyiben a célt nem érik el viszonylag hamarosan?

– Nem látok ilyen kockázatot. Nincs alternatíva, ezek az emberek rosszabb országban fognak élni, amennyiben lemondanak a függetlenség igényéről. Az emberek nagyon keményen dolgoznak a városokban, folyamatosan ötletes rendezvényekkel rukkolnak elő, és én mélyen hálás vagyok a munkáért, amelyet végeznek.

– Sanchez, az új spanyol miniszterelnök

– Nincsenek tervei – sem Katalónia, sem Spanyolország számára. Ugyanez mondható el róla a komoly témák vonatkozásában.

– A Köztársasági Tanács egy újabb eszköz, ugye?

– Ez egy régi kötelezettség, amelyet késleltettek a németországi történések. Nem lesz közintézmény. Mindazt, amit nem lehet elmondani és megtenni Katalóniában, megteszik és elmondják máshol a függetlenség érdekében. Első szakaszban a tanácsban parlamenti tagok lesznek. A második szakaszt a választott törvényhozók nagygyűlésén pontosítjuk és ismertetjük, december 8-án Belgiumban.

– Kikből áll majd az állandó testület­?

– A testület száztagú lesz, és akkor kezdi el működését, amikor egymillió állampolgár támogatását megszerezte. A fórum negyede a törvényhozás tagjaiból, másik negyede önkormányzati képviselőkből, a harmadik negyed társadalmi szervezetek képviselőiből, a fennmaradó rész pedig a világ különböző tájairól származó állampolgárokból áll majd.

– Nem kell katalánoknak lenniük?

– Nem, a világ bármilyen részéből származhatnak; nagyon sok ember jelezte már, hogy érdekli a folyamat, az, ahogyan a mi új demokratikus modellünknek érvényt szereznénk, és mi ezt a folyamatot alulról felfele építkezőnek képzeljük el…

– Önkormányzati választások. Hogyan nyerik meg Barcelonát?

– Ha egységesen kiállunk, van még időnk erre.

– Az ERC (Esquerra Re­pub­licana, a katalán republikánus baloldal) Ernest Maragallt jelöli; a PDeCAT (Katalán Európai Demokratikus Párt), NeusMunte-t. A jelöltek nevét már nyilvánosságra hozták.

– Ez igaz, de egyetlen listánk kell legyen, és ez lehetséges. Amennyiben egységesek vagyunk, győzhetünk.

A szerző a Berria baszk napilap szerkesztője