A címével is merészen ötletes borvirágos kiállítás mellől elmaradt a borutca, helyette könyvet mértek, s ezt a szakma valóban zsákutcás megoldásnak érezte, mert a kiadók jelenléte mintegy appendixszé silányult. A kulturális kínálat puzzle-szőnyegéről összeilleszteni a személyre szabott menüt igen alapos terepismeretet, időzítést és versenygyaloglási készségeket feltételezett. A Farkas-utcán átsétáló népektől meg mindegyre a portékák, étkek árai fölötti sopánkodás refrénjeit fújta felém az augusztusi szellő. Ha éppen lett volna.
Meteorológiailag majdnem kifogástalan, (vasárnap délelőttig, midőn e sorok rögzülnek) incidensektől, váratlan fordulatoktól mentes, fokozódó többségi érdeklődést felmutató nyolcadikkolozsvárimagyarnapozást jegyezhetnek a krónikába (egyes kezdési időpontok elcsúszása legyen amolyan nyomdahiba-kategóriájú normasértés, melyre jövőre, azutánra vélhetően hatékony flastromok találtatnak), a szervezők pedig napokon belül jönnek a statisztikákkal, amelyekből akár az is kitűnhet, hogy ez a nyolcadik például jóval több osztálytalálkozót generált mint tavaly: a KMN-nek ez az egyik aligha elhanyagolható hozadéka, és arra utal, hogy az egyhetes programfüzeten túlmutató holdudvara kerekedik az intézményesült nyárvégi kolozsvári kavalkádnak.
Valahányszor téma a magyarnapozás - legyen az akár szórványbéli faluban, kisvárosban vagy éppen Kolozsváron zajló eseménysorozatról -, kitartóan visszalopja magát a kétely, hogy a közösség tagjai miként élik meg magyarságukat az év többi, háromszázhatvanakárhány napján. S hogy vajon elegendő tartalékot nyújt e pár nap az éves böjthöz. A Kincses Kolozsvár Egyesület csapata jó érzékkel észlelte a kihívást, amikor adventi-farsangi epizódokat iktatott be az ünnepekre hazatérő kolozsváriakra fókuszálva.
És ha már a kihívásoknál tartunk, a kilencedik KMN-re már a „centenáriumi esztendő” sajátos környezetében kerül sor, bár ott lesz továbbra is (az időnként esetleg lemázolt) többnyelvű helységnévtábla a város határában, a millió szignó is összejön a MSP jegyzékeiben, nem kell hozzá különösebb fantáziamutatvány, hogy megelőlegezzük: ha az érdekek úgy követelik, 2018 augusztusára már kellő mennyiségű hangulat keltetik ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű magyar (kulturális-identitárius) jelenlét, mint a magyar napok, a helyzettel arányosan halmozott rizikófaktorokat is magába foglal. Vizsgázni fog a szervező, a résztvevő, a városháza, a többségi kolozsvári és mi magunk, kolozsvári, vagy Kolozsvárra rajzó magyarok, akik eddig nyolc ízben átvittük a lécet. Addig is érdemes lenne a mögöttünk maradt hét nap utórezgéseire figyelmezni, hiszen már ismerős tapasztalat, hogy még ideig-óráig ott van a retinákon, a mozdulatokban, a valamivel hangosabb buszbeli, köztéri magyar párbeszédekben a kincsehagyott város újraértékelésének esélye.
*Szilágyi Domokos utánérzet
