Császárlátogatás Kolozsvárt

1773-ban ugyan a későbbi II. József még mint társuralkodó régens bejárta a birodalmat, s június 25–27-én Kolozsvárt is megfordult: a főtéri plébániaházban altorjai Benkő Mihály kanonok-plébános látta vendégül. Az épület falán máig szép, latin feliratú barokk emléktábla örökíti meg az eseményt.

I. Ferenc látogatása azonban egy hivatalos országjáró körútba illeszkedett bele. A már negyedszázada abszolutisztikus módon uralkodó, minden újítástól rettegő császár, miután az 1815-ös bécsi kongresszuson helyreállította a Habsburg-ház tekintélyét, úgy érezhette, hogy ideje bejárni birodalma távolibb tartományait. Az időzítéshez az is hozzájárult, hogy Erdélyben az ismétlődő rossz termés miatt éhínség pusztított, akár lázadozástól is lehetett tartani… Egy ilyen látogatás megnyugtató, figyelemelterelő hadműveletnek is beillett. De akár nászútként is szolgálhatott, hiszen a 49 éves uralkodó magával hozta a nem rég feleségül vett 25 éves bajor királykisasszonyt, aki Karolina Auguszta néven írta be nevét a történelembe.

A körutat jó előre megtervezték, s már hónapokkal korábban értesítették azoknak a helységeknek az elöljáróit, amelyeket a királyi pár útba ejtett. Egy ilyen utazás a korabeli útviszonyok között hónapokig tartott. Az utakat, hidakat valamennyire rendbe kellett szedni, gondoskodni kellett a népes kíséret elszállásolásáról, élelmezéséről és biztosítani kellett az illő fogatokat a következő szálláshelyig.

A Karolina oszlop a Főtéren, ahonnan 1898-ban került jelenlegi helyére, az Óvárba

A császárlátogatást Páll Sámuel főbíró az 1817. június 16-i városi tanácsülésen jelentette be. Eszerint őfelségeik augusztus elején fognak Beszterce felől Temesvár felé tartva Kolozsvárt megállni, s előre láthatóan több napot a városban tölteni. Kíséretükben lesz a főkamarás, a főudvarnok, az udvari almarsall, egy államtanácsos, a kabinetigazgató és az udvari titkár, valamint a királyné egyik udvarhölgye. Az előkelőségeket ötvenegy fős udvari tisztségviselő sereg és cselédség kíséri. A tanács megállapította, hogy „a város becsülete és a nemzet tisztessége” érdekében illő módon kell az uralkodópárt fogadni. Éppen ezért a város utcáinak kövezetét meg kell javíttatni, a városba vezető utakat, hidakat – főleg a feleki utat – meg kell igazíttatni; a kíséretnek megfelelő szállásról kell gondoskodni kimutatást készítve a vendéglátók nevével és pontos lakcímével; a látogatás előtt a piacot el kell látni hússal, hallal, zsemlével, s egyéb fehér süteményekkel, jó sörről is kell gondoskodni, „hogy panaszra ok ne lehessen”. A fő- és királybírák feleljenek az előkészületekért, s mindenki pontosan teljesítse a feladatát.

Egy hónap múlva arról határozott a tanács, hogy a város levéltárát sürgősen szedjék rendbe, s a város kiváltságait érintő okiratokat készítsék elő, ha netán az uralkodó látni szeretné őket, kéznél legyenek. Július 25-én már rendkívüli tanácsülést hívnak össze, mert a „császárné őfelsége” hatezer forintot juttatott a főkormányzó kezeihez az erdélyi szegények felsegélyezésére, s ebből kétezer forint Kolozsvárnak jutott. Elhatározzák, hogy ezt pénzként vagy gabonában osztják ki az öregeknek, betegeknek, árváknak, magatehetetleneknek. A segély kiosztásáról pontos nyilvántartást készítenek.

Az augusztus 16-i városi közgyűlésen a főbíró már az utak, hidak megjavítását, újjáépítését jelentette, s megállapította az uralkodó fogadásának és bekísérésének a részletes rendjét. Mint kiderült, kis késéssel, csak 18-án kezdődik a látogatás. A város tizenöt hat- és nyolclovas fogatot bocsájt a népes kíséret rendelkezésére. Mindegyik kocsi mellett lesz egy kocsis és egy fullajtár. Ezek kalapjára számot varrnak, hogy a városgazda biztosabban irányíthassa őket. A kocsisoknak és fullajtároknak a város napi élelmet biztosít. Minden fogatbeli ló új hámistrángot és patkót kap. A híradásra gyorslovasokat alkalmaznak. Külön gondot okozott, hogy az akkoriban körülbelül 14 000 lakosú város apraja-nagyja látni akarta a díszes bevonulást, sőt vidéki érdeklődőkre is számítani lehetett. Tehát meg kellett állapítani a  felállási sorrendet. A harisnyás és condrás külvárosi emberek az útsáncok mellett kaptak nézőhelyet. A Középkapu közelében a mesterlegények állottak a város zászlajával, vezetőjük Veszprémi Elek aljegyző lett. A várban, vagyis a városfalakon belül a posztóruhás céhbeli emberek állhattak sorfalat, méghozzá mindegyik városnegyed polgárainak egy-egy utcaszakaszt jelöltek ki.

A rendkívül ünnepélyes, méltóságteljes bevonulásra augusztus 18-án, hétfőn került sor. Az uralkodót a város Szamosfalva felöli határánál tizenkét tagú küldöttség élén gróf Haller Gábor erdélyi kincstárnok fogadta. A város és egész Erdély nevében üdvözlőbeszédet mondott, majd meghívta a királyi párt a város vendégszerető falai közé. A király néhány szóval megköszönte a város és Erdély hódolatát, s elfogadta a meghívást. A bevonuló menethez Erdély főurainak kocsisora is csatlakozott. Az uralkodó hintaját drága nemzeti ruhába öltözött, díszesen felszerszámozott lovon ülő hat főnemes ifjú fogta közre, s kísérte a főtéri Bánffy-palotáig. A palota előtt sorakozott fel a város előkelő polgársága élén a főbíróval és a királybíróval. Mindhárom felekezeti főiskola diáksága és teljes tanári kara is ide vonult ki. Minduntalan harsány vivátok, éljenzések hangzottak fel. Az összes templom harangja zúgott. Mikor az uralkodó leszállt kocsijáról, eldördültek a mozsárágyúk is. Itt, a palota előtt – az akkor igen idősnek számító – 71 éves gróf Bánffy György főkormányzó  üdvözölte hódolatteljesen a királyi párt. Majd felkísérte őket a palotában kialakított szálláshelyükre. A kísérők megfigyelte, hogy az uralkodó és neje, amikor látták, hogy a palota meredek lépcsője mennyire kifullasztja a főkormányzót, lelassították lépteiket bevárva Bánffy grófot.