Máskép(p)

A márciuskák vására már lejárt, de a dolog nem hagy nyugodni, valahányszor eszembe jut a helyi kézművesek esete, akiket most is kiszorítottak a Főtérről. Nem nagy ügy, mondhatjuk, hiszen senki sem szegett törvényt, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy megpályázza a főtéri vásár megszervezését, de nem volt erre helyi vállalkozó.

A „felnőttek” nagyon el(sz/k)úrták a menekültekről szóló kommunikációt, ami előre nem látható, de sejthető károkat okoz a társadalomnak. De ezt a „gyerekeken” elverni egy farsangi „migránsozós” szerep miatt, céltévesztés, és legalább olyan káros, mint a „migráncsozás”. A dühöngő, felszisszent felnőttek következtetéseivel egyetértek, a médiabotrányt azonban kártékonynak ítélem. A felhajtás duplán csúszik el a valódi problémánál. Egy feje tetejére állított világon kérni számon észszerűséget – ostobaság.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke nemrég csatlakozott Kovács Péter által elindított kezdeményezéshez és internetes sajtóorgánu­mokban megjelenő írásával ő is az Erdélyben élő számos etnikai, nemzetiségi és szexuális kisebbség toleranciájára és elfogadására hívta fel az erdélyi magyarok figyelmét. Ennek apropóját az adja, hogy a képviselőháznak hamarosan két törvényjavaslatról is döntenie kell: az élettársi viszony és a család meghatározásának alkotmányban történő módosításáról. Az élettársi viszonyról szóló törvényjavaslat ellen a napokban a Koalíció a Családért mozgalom hivatalos nyilatkozatot küldött a politikai pártok vezetőinek azzal érvelve, hogy az „élettársi viszony ártalmas a gyermekek egészséges fejlődésére”. Nézzük meg ezt a briliáns eszmefuttatást kicsit közelebbről.

Felnőtt: Na, kik vagytok? Kislány (nagykendőbe bugyolálva, mellén kenguruban babát hord): Én vagyok a migráns. (bruhahaha!) Felnőtt: Ki kíséri? Kisfiú (POLITIA feliratos ingben, rendőrsapkával): Én, a rendőr. Felnőtt: Hova kíséred a migránst? Kisfiú: A börtönbe (ó, haaa!)

Nagyjából egy hét telt el azóta, hogy a Kolozs megyei Törvényszék ítéletet hirdetett a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében, de még mindig nem tudni biztosra, hogy az alperes Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mit fog lépni: az indoklás nyilvánosságra hozatalától számítva 15 napja van eldönteni, hogy fellebbez-e vagy sem.

Ha valaki azt hitte, hogy angyalok és démonok folytatnak nyílt hatalmi harcot egymással immár csaknem egy hónapja, akkor a tegnapi fejleményeknek mindenképpen kijózanító hatásuk van. Egyfelől az igazságszolgáltatás, ezen belül főleg a korrupcióellenes ügyészség, másfelől a kormány és a parlament folytat élet-halál harcot egymással, miután a kormány által vitatható eljárás révén elfogadott hírhedt 13-as rendelettel aktivizálódott az évek óta lappangó, de igazán most akuttá vált kegyetlen harc, ami az erőforrások fölötti ellenőrzésről és a hatalom birtoklásáról szól.

Románok százezrei is megtapasztalhatták, milyen kisebbségben lenni, és nem tetszik nekik. Ez a gondolat ugrott be Vasile Dancu szociológus-politikusnak a legutóbbi IRES-felmérést értékelő cikkét olvasva, amit a kolozsvári Sinteza folyóirat közöl. Itt most nem a Székelyföldön rekedt ”elnyomott” románokról van szó, hanem arról a néhány százezer emberről, akik a Btk.-botrány alkalmával megismerhették, milyen íze van a tehetetlenségnek, amit bármely kisebbség érez a mindenható többség gátlástalanságával szemben. Azzal a hatalommal szemben, amely a választók többmilliós szavazata jelentette legitimitást rosszul értelmezve, ezzel visszaélve úgy ítéli meg: bármit megengedhet magának, bármit megtehet.

A történet már-már tragikomikus: ki gondolta volna, hogy hazánk legfőbb tudományos intézménye, a román állam „integritását és szellemi értékeit” védő Román Tudományos Akadémia képes egy hónap alatt második alkalommal is címlapra kerülni és felborzolni a kedélyeket. A botrányosra sikeredett nemzetvédő és autonómia-ellenes nyilatkozatuk után a taláros testület most egy újabb monumentális ötlettel rukkolt elő a külföldre vándorló tehetséges fiatalok itthon tartására törekedve: az állami helyen végzett egyetemistáknak tanulmányaikat követően kötelező lenne itthon maradniuk annyi időre ameddig az állam fizette tanulmányaikat. Ezzel csak egy a gond: aki ilyet kér, az adjon is munkát.

Mindig arra gondolok, hogy mással is megesik, hogy szembe megy valakivel az utcán, leül valaki mellé a színházban, valaki ráteszi a vállára a kezét, és tudja, hogy az illetőbe menthetetlenül bele tudna szeretni. Történik ez így néha egy házasság derekán is: ilyenkor pedig csak a józan ész és a csikorgó fog tud ellenállni a vonzásnak. Van úgy, hogy érzem: kimondatlanul is tudjuk mindketten, hogy vigyáznunk kell, mert a lépcső tetején banánhéj van, és van olyan is, amikor a banánhéj csak rám leskelődik.

Bár a hivatalos lépés még nem történt meg, Budapest minden bizonnyal visszavonja a 2024-es olimpia szervezésére benyújtott pályázatát, miután a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció is emellett foglalt állást.

A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.

Nem a magyarok, sokkal inkább a románok „identitásáról” szólt, szól ez a mi táblaperünk, amelyet tegnap első fokon (ismét) megnyert a Minority Rights Egyesület nekünk, kolozsvári magyaroknak. Az ítélet, reméljük, annak a jele, hogy reális esély van a normalizálódásra a városban élő magyar és román közösség viszonyában. Hogy ezáltal (is) visszaszorulni kényszerül a frusztrált román identitásból származó türelmetlenség mindennel szemben, ami más, ami számukra idegen, és amely a magyar feliratokban is elsősorban provokációt, Isten őrizz revizionizmust lát.