Ennek a bejegyzésnek csak azért nincs nagyobb hírértéke, mert szerencse, gondviselés vagy bármi más folytán nem történt senkinek semmi baja. AzEconomica 2-es bentlakásban a plafonról lezuhanó, körülbelülkét négyzetméteres vakolat senkire sem esett rá. Most él igazán bennem a rovatcím: mifolyikitt??
Nem vagyok fizikus, nem tudom mekkora súllyal zuhanhatott le, a kitudja milyen módon „felhányt” glett a plafonról, de biztosan minimum nyolc, vagy még több napon át tartó sérüléseket okozott volna. (Kedves fizikus olvasók, akinek kedvevan hozzá, megadom a paramétereket a pontos számításokhoz.) A szerencsénk csak annyi volt, hogy nem tartózkodtunk a szoba veszélyeztetett felében. Amikor a kapusnak szóltunk az esetről, nem lepődött meg, történt még hasonló eset. Csak nem ilyen nagyméretű. Ugyanezt támasztották alá a harmadnap érkező kőművesek, akik aztán az egész plafont lebontották, hogy újra felrakják azt. (Elmondásuk szerint, csak meg kellett pöccinteni a maradék részt, az meg mállott magától.)
Úgy szól a városi legenda, hogy az Economica II a második, vagy a harmadik legjobb az UBB-s bentlakások közül. Legalábbis az ár biztosan ezt bizonyítja: az Economica I-II –ben és a Sport XXI-ben kell a legtöbb lakbért fizetni. Többnyire meg is éri, hiszen messze nem olyan drága, mint albérletbe költözni, és viszonylag a körülményekis jobbak, mint a Hașdeu bentlakásokban. Csak akkor rossz kicsit itt élni, amikor napokra kiköltöztetnek a jogosan, a tanulmányi eredményeiddel elnyert szobából, hogy az elképzelhetetlen hibákat kijavítsák. Örültem a „szerencsémnek”, hogy nem lett senkinek és semminek baja, amikor a nagy sztorit elmesélve valaki felvetette: „biztosan minden kirendelt anyag az előírásoknak megfelelően, a falba került.” És belegondolva tényleg nem olyan régi az Economica épülete, még a diákok romboló életvitele mellett sem szabadna ilyen korán omlania a falnak.
Ez nem illusztráció, ez a szobánk!
És ez még csak az egyik számomra fájó bibije a rendszernek. A másik az, hogy míg a munkálatok folynak egy, a fogyatékos diákoknak fenntartott szobát bocsátották a rendelkezésünkre. Míg félreértené valaki, a baj nem itt kezdődik. Ha nem tapasztalom saját bőrömön, úgy gondolnám, milyen jó, hogy az egyetem vezetősége biztosít egy ilyen szobát is. Csakhogy a pár, pluszba felszerelt kapaszkodó és a „talán előírások szerint” elkészített fürdőszobán kívül semmi sem utal arra, hogy a helység valóban alkalmas sérültek fogadására. Ugyanolyan magasak és előnytelenek a bútorok, és azt kell mondanom, hogy avoltemeleti szobám, ha kell még jobb. Legalább ki lehet nézni az ablakon. Itt viszont csak a földszint fölé emelt parkolót lehet szemlélni.
Amikor egyetemre iratkoztam, ugyanakkor kérvényeztem a bentlakást is. Otthon mindenki azon aggódott, vajon mit kapok, s milyet. Merthogy nagyrésze a diákoknak nem is kap, azután jöttem rá, hogy nagy része a diákoknak nem is akar. Amit az elején nem is igazán értettem. Most már inkább. De hát inkább lennék hálás, hogy egyáltalán kaptam és azért mégsem esett a fejembe a vakolat.
