Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal, ha az internetet az információk Kánaánjának nevezem, vagy megállapítom, hogy ez a bőség milyen gyorsan vált természetessé. Még akkor sem mondok újat, ha arról beszélek, hogy az okostelefonok nyújtotta lehetőségek menyire csodálatosak és bűnösek egyszerre. A telefonom az első, amit reggel a kezembe veszek és az utolsó dolog, amit lefekvés előtt leteszek. Még ki sem találtam egészen, hogy milyen okból oldottam fel a képernyőt, az ujjam automatikusan lecsap az Instagram-ikonra. Lapozok a felületen, egyik bejegyzést szempillantás alatt követi a másik, az esetek többségében végig sem olvasom őket. Nem azért, mert nem tartom elég mélynek azt a gondolatot vagy érzést, amit a felhasználó a világgal közölni akar. Egyszerűen csak nem adom meg a lehetőséget, hogy elérjen hozzám az információ, mert türelmetlen vagyok, és mert annyira hozzászoktam a rengeteg lebutított tartalomhoz, hogy a két emodzsiból álló posztot néha többre értékelem, mint a hosszabb, de értelmesebb írott bejegyzést. Nem állítom, hogy minden felhasználó így viselkedik, de azt sem mondanám, hogy ez a viselkedés csak a közösségi médiafogyasztásra jellemző. Egyre nagyobb igény mutatkozik az egyszerű és gyors kielégülés keresésére a színházi előadások, könyvek, sorozatok és filmek terén is, tisztelet persze mindig a kivételnek. Manapság nagyon sok mindent leegyszerűsítünk, ami lehet jó eszköz abban az esetben, ha tanulni akarunk és megérteni valami sokkal nehezebbet. Akkor válik problémává, ha maga a tárgy, amit meg akarunk érteni útközben elvész, és silány dologgá zsugorodik, amely arra jó, hogy könnyen újabb és újabb élvezetekhez juthassunk. Az erotikával asszociálható szavak érzékeltetik, hogy mennyire ösztönből keressük a legegyszerűbb megoldásokat, mert kényelmesebb nem gondolkodni. Ha figyelmes vagy, akkor időben leállítod magad, mielőtt tovább pörgetnéd azt a hosszú Insta-posztot. Ki tudja? Lehet, hogy egy klasszikus könyvről szóló véleményt fogsz olvasni, ami elgondolkodtat. Horribile dictu, talán még a könyvet is elolvasod. Ez pedig ki tudja, milyen kockázatokat és mellékhatásokat rejt…
Vannak olyan karácsonyi fények, amelyek színesek. Vannak olyanok is, amelyek fehérek vagy sárgásak. Vannak kicsik, egészen picik, nagyobbak és hatalmasak is. Vannak olyanok is, amelyek nem világítanak, mert elromlottak. Mi van azokkal a fényekkel, amelyekhez sem elem, sem konnektor nem dukál? Szemetek, feleslegesek? Vagy valaki elveszi tőlük a lehetőséget és azért nem tudnak fényleni? Ha valami arra lett kitalálva, hogy fényes legyen és világítson, de ehhez nem kapja meg az alapvető forrást, akkor szemétnek számít?
