A májusi melegben, az utóbbi másfél évhez mérten már sokadszor úgy tűnik, hogy végre beindul az élet.a Az emberek szabadságvágya már-már lázítóan nagy méreteket öltött a tavasz beköszöntével, és úgy látszik, lassan valóra is válthatjuk fantáziáinkat. Persze még óvatosan örülünk a régi ismerősöknek, és a hatalmas vigyort, ami a maszk alatt húzódik, még nem engedjük teljesen szabadjára, de már látszik egy tömegméretű felszabadultsághullám. A belterek újranyitásával Kolozsváron kicsit olyan érzés tölt el, mintha felvehetnénk a fonalat, amit már jó régen le kellett raknunk. Most már az utolsó busz elérésének is nagyobb tétje van, hiszen nemcsak annyiról szól, hogy megfagytál teád, söröd mellett a kocsma teraszán, hanem már valamit tényleg ott kell hagyni. A hazarohanás izgalmában pedig jólesik felfedezni, hogy azért nem sikerült a Covid nevű elrablónak Stockholm-szindrómát előidézni túl sok emberben. Lehet, hogy túlzásnak hat, de most a város is sokkal szebbnek tűnik, és valahogy már a téren tanyázó galambokra sem tudok haragudni vérszomjas támadásaik miatt. Újra felfedezhetőnek látszik minden, és kicsit még az ügyintézés is lázba tud hozni alkalomadtán. A friss és ropogós színházjegyet lobogtatva már kevésbé kilátástalan a napi elfoglaltság megtervezése. Érdekesen alakul a napi rutin is, és nagy örömömre már nem a bevásárlás hatalmas izgalmakkal járó pillanata köré épül a nap, vagy éppen a hét többi része, hanem újra azt kell befértetni két összeröffenés közé. Persze a vágyálmok mellett még mindig ott bujkál egy kis félelem és harag a helyzet miatt, de legalább már van amivel elvonni róla a figyelmet. Talán még így is Zoomon ballagnak a jövő év végzősei is, és még sokáig elbattyogunk az ismerősök mellett, mert nem ismerjük meg maszkban, vagy éppen nem merünk tüsszenteni a buszon. Viszont lehet, hogy elővigyázatosságot tanultunk, nem hagyjuk magunkat olyan könnyen befolyásolni, és ami már felsejlik néha: lehet, hogy az időnkkel extra felelősen bánunk majd.
