Érezted-e már, hogy talpraesett matrózként mégis émelyegsz a hajó folytonos ingásától, mikor labdaként játszanak veled a tenger hideg-sós hullámszörnyei? Tán letört árbóccal siklasz tovább és küzdesz a szél és a szembecsapó esőcseppek ellen a tomboló viharban? A halk morajban a sirályok énekéből kihallod a hátbaszúró éles nevetést... Ilyenkor tekints a sarkcsillagos égre, bontsd fel a sodródó köszönet palackját, és csapd a cirádás asztalra a térképet. Gondolj egyet, és bökj a bizonyos X helyére. Horgonyozz le egy kis időre, és evezz a lakatlan szigetedre. Köss ki az élet tengerén egy pár pillanatra. Bár folyik az élet, és a homokórában szemtelenül pörögnek a percek, mielőtt azt hinnéd, hogy nyomtalanul eltűnik az ujjaid közül az idő, találd meg a forró homokban heverő nyugalmat és a pálmafa árnyékában szürcsölt kókusztejben rejlő pillanatnyi gyönyört. Hiszen... mit ér az egész, ha mélyre ásod az énidőt?