Már a pandémia előtt fel-felröppent a hír: Európa nyugati társadalmaiban eljátszadoznak a négynapos munkahét gondolatával, helyenként tesztelik is. A dolgozók túlnyomó részét home office-ba kényszerítő járvány és a munkavállalóknak a koronavírus kordába szorítása utáni visszatérése a gyárakba, hivatalokba felgyorsította a csökkentett munkahétről folytatott társadalmi diskurzust.
A napi nyolcórás munkaprogram ötletét először Robert Owen brit üzletember vetette fel 1817-ben, az ipari forradalom korában. Ausztráliában leghamarabb 1856-ban dolgozhattak napi 8 órát a melbourne-i egyetem építésénél foglalkoztatott kőművesek, néhány évvel később a „kedvezményt” kiterjesztették az ausztrál építőipar egészére. Világszerte történtek próbálkozások a 10–14 órás napi munkaidő bérlevonás nélküli csökkentésére, a nyolcórás munkanap hivatalosítására azonban még sokáig várni kellett: először a szovjet munkatörvénykönyvben hirdették ki 1918-ban. Az azóta eltelt száz esztendő társadalmi, gazdasági változásai egyre égetőbbé teszik a kérdést: működőképes-e vajon napjainkban a 8 órás munkaidő? Milyen kérdéseket vet fel a 8 órához való ragaszkodás, hát a munkaidő csökkentése?
A vállalatok folyton fokozni kívánják az alkalmazottak teljesítményét, növelni a szellemi és fizikai termelést, céljuk állandóan valami újjal előrukkolni, versenytársaikat megelőzni, a rangsorokban minél előkelőbb helyen szerepelni, folyamatosan fejlődni. De vajon meddig lehet fejlődni? Hol van a határ? Egyáltalán van határ? Minden munkáltató szervezet a legeredményesebb vállalat, kormány, állam szeretne lenni. De milyen áron? A humán és természeti erőforrások teljes kihasználásával? Másrészt: fenntartható-e kevesebb napi munkaidővel is ugyanaz a gazdaság?
Ami a munkaerőt illeti, ma már egyre többen igyekeznek tudatosabban élni, testi és lelki szükségleteikre egyaránt figyelni, a magánélet és munka egészséges egyensúlyát fenntartani. Törekednek jó szülőknek, jó házastársaknak lenni, társadalmi életet élni, művelődni, önmagukra is figyelni. Vajon mindezek a személyes törekvések mennyire megvalósíthatók a napi legalább 8 órás munkanap mellett?
Több tanulmány bizonyította, hogy a szellemi munkások nem tudnak 8 órán keresztül koncentráltan figyelni és fenntartani ugyanazt a teljesítményt, legfeljebb mintegy öt-hat órát tudnak aktívan figyelni. A fizikai munka hasonló dilemmákat ébreszt. Az eddigi tesztelések eredményei azt mutatják, hogy a kevesebb munkaidőben dolgozó személyek boldogabbak, elégedettebbek. Valószínűleg az olyan problémák, mint a kiégés, túlzott stressz, depresszió megelőzhetők a csökkentett munkaidővel. Talán így lassúbb életvitel kapujába kerülnénk, amelyre érzékelésem szerint sokan vágynak és nagy szükségünk is van rá.
Természetesen bizonyos területeken új dolgozókat kell alkalmazni a csökkentett munkaidő pótlására, ennek bevezetése azonban a tapasztalatok szerint hosszú távon előnyös mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára. A nagy kérdés, hogy a teljesítmény mennyiben a munkaidő függvénye? Ugyanazt a teljesítményt el lehet-e érni kevesebb idő alatt, de más motivációk mellett. Erre történtek már biztató eredményt felmutató tesztelések, de iparáganként, munkaterületenként további kísérletek szükségesek. Az már biztos: a jövőben még inkább aktuális téma lesz a munkakultúra átgondolása.
