Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy a fiatalabb korosztály akárcsak pár órára is, de internetes hozzáférés nélkül legyen bárhol a világon. Ugye ott vannak a másodperces történetek, a bejelölések, na meg persze az élő bejelentkezések. Ezek folyamatos nézegetést, internetes hozzáférést igényelnek. Manapság már a komoly függőségek közé tartozik a közösségi oldal is. Milyen, amikor elveszik a netet, s te nem tudsz mást tenni, csak vársz reményteljesen?
Pénteken kezdődött, lemondtuk az egyik szolgáltatót, majd nem jött a másik, hogy bekösse azt. Akkor még nem fogtuk fel ennek súlyát. Úgy voltunk vele, hogy a hétvége csak eltelik internetezés nélkül is, pláne akkor, ha szép idő van. (Bevallom, két filmet csak letöltöttem végszükség esetére.)
A hétvége alatt telefonom, mintha csak egy csomag papírzsebkendő lett volna. Néha-néha elővettem telefonálásra. A számítógép egy tárgy volt, amit ide-oda kellett rakosgatni, hogy elférjek a szobában. Igen. Ez így volt, a hétvége alatt az emlékeket megteremtettem, s nem örökítettem meg, nem osztottam meg, csak egyszerűen az emlékezetembe véstem.
S jött a hétfő. Az elvonási tünetek jelentkeztek. Internethez akartam jutni rögvest, amikor körülöttem az emberek bújták a telefonjukat, én néztem a tájat (persze kattogott is az agyam, hogy mi lehet a világhálón éppen akkor). Mobilnet hiányában nem indult túl jól a hét. Hazaérve az egyetemről lassan a beletörődés érzése kerített be. Lassan megebédeltem, közben olyan halk mozzanatokra lettem figyelmes, amelyeket korábban nem mindig vettem észre: a madarak daloltak s énekük keveredett a légyzümmögéssel, s akkor nemigen érdekelt, hogy éppen felmenjek bármely közösségi oldalra is és felvételre vegyem ezeket a mozzanatokat. Kedden olvasással töltöttem szabadidőm nagy részét, egyszer-kétszer estem csak kísértésbe. Ahelyett, hogy megnéztem volna az interneten, hogy mások mit is csinálnak posztolásuk alapján, inkább megkérdeztem tőlük személyesen. Szerdán a film helyett megírtam ezt a cikket, mivel úgy gondoltam, el kell mondanom milyen is a szabadság életérzése virtuális szerverek nélkül. Milyen is eredeti dolgokat csinálni, amelyek különböznek mások elvárásaitól.
Rájöttem, hogy ha nem osztom meg másokkal teendőim minden percben, s ha nem látom ugyanezt tőlük, akkor az önérzetem biztonságban van és nem hasonlítgatom magam másokhoz. Ha nem foglalkozom az ilyen mellékcselekvésekkel, akkor nem telik el a nap úgy, hogy semmi jóravalót, eredetit nem csináltam. Ha találkozom a barátaimmal, akkor jobban érzem magam, mintha virtuálisan beszélgetnénk, s közben figyelmesebb vagyok. Ha nincs internetem, akkor nem is hiányzik nekem.
Ha nincs internetem, akkor egyszerűen csak megélem a saját életem, megélem a környezetem cselekvéseit is, s nem csak látom egy weboldalon otthon, magányosan, egyedül. Rájöttem, ha nincs internetem, akkor nincs is rá szükségem. A kifogásokon túl mért is kell nekem?
