Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 11. rész

Olaszországi varázslatok

Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 11. rész
„A ligúriai vakációból ki ne hagyják a genovai akváriumot!” – hangzott el a monterossói „házinéni” ajánlata az egyik kora reggelen. Az Acquario di Genova Európa egyik legnagyobb és leglátogatottabb akváriuma, de a híres történelmi múlttal rendelkező kikötővárost nem csak ezért érdemes meglátogatni. Több kilométeres régi kikötőjével, szűk és kanyargó középkori sikátoraival, a Via Garibaldi pompás palazzóival, fényűző kertjeivel, számos múzeumával az „olasz csizma” legnagyobb kikötővárosa lépten-nyomon történelmi, kulturális, zene-, film- és hadtörténeti emlékektől izgalmas. Bár látogatásunk napján a gyaloglásból sportot űztünk, mégis a városnak csupán kis szegletét tudtuk felkeresni: Niccolò Paganini, a 19. század eleje legendás hírű hegedűvirtuózának és Kolumbusz Kristóf felfedezőnek, hajóskapitánynak szülővárosaként Genova így is számos varázslatos meglepetést tartogatott számunkra.

Genova, a „leírhatatlanul szép, grandiózus és jellegzetes város”

La Superba, vagyis a „büszke város” – így nevezték egykoron Genovát az olaszok. Amikor Wagner olaszországi utazásai során Genovába látogatott, első feleségének, Minna Wagnernek címzett levelében (1853) így írt a városról: „Különböző napokon át igazi extázisban éltem. Mivel nem tudtam követni egy kitűzött tervet, hogy meglátogassam a remekműveket a városban, átadtam magam ennek az új környezetnek. Soha nem láttam ehhez foghatót, mint ez a Genova! Leírhatatlanul szép, grandiózus és jellegzetes város. Igazán nem is tudnám, hogyan kezdjem el magyarázni azt a benyomást, amit rám gyakorolt és gyakorol.” Nem csoda, hogy Wagner annyira beleszerelmesedett Genovába, hiszen a gazdag genovai arisztokraták fényűző palotáinak szépségére annak idején a nagy flamand festő, Rubens is felfigyelt: Palazzi di Genova című (1622) rajzgyűjteményében az elegáns és impozáns épületeket az európai nemesi lakások mintapéldáinak tekintette.

A Via Garibaldi, Via Balbi és Via Cairoli, vagyis a Le Strade Nuove (Új utcák) mentén a Palazzi dei Rolli-paloták rendszerének 42 reneszánsz és barokk épülete 2006-tól az UNESCO-világörökség része. A paloták közül a Palazzo Reale királyi palota, a Palazzo Rosso, a Palazzo Bianco és a Palazzo Doria-Tursi működik múzeumként, ahol a mennyezeti freskók, a bútor- és festménygyűjtemények – többek között Jakopo Tintoretto, Antoine van Dyck, Peter Paul Rubens és Caravaggio művei – kápráztatják el a látogatót, a Palazzo Bianco pedig arról híres, hogy ott őrzik Paganini személyes tárgyait és varázshegedűjét.

Genova – ligúriai dialektusban Zena, régi nevén Génua – Olaszország legnagyobb, a Földközi-tenger második legnagyobb kikötővárosa, Genova megye és Liguria régió székhelye. A város nevét általában az indoeurópai geneu (térd) vagy a genu (állkapocs, száj) szóból eredeztetik: az első szó azt sugallhatja, hogy a Porto Vecchio torkolata a térd belső görbületének alakjára emlékeztet, a második szó pedig a tengeröböl „szájára”, torkolatára utalhat. Másik feltevés szerint a latin „ianua” (ajtó) szóból származik, és mint „ajtó a tengerre”, a város földrajzi elhelyezkedésére utalhat. A legenda szerint Genova neve Giano, vagyis Janus kétarcú római istentől származik, hiszen a városnak is két arca van: egyik a tengerre, a másik a környező hegyekre néz. Újabb elmélet szerint a város nevének eredete az etruszk „kainua” szóra és későbbi Zenoa, Zenua, Zena variációira vezethető vissza, amely „új várost” jelent.

bbte-oszifelveteli2Hirdetés

Genova területe már az ókortól lakott, történelmét görögök, karthágóiak, rómaiaik, keleti gótok, longobárdok alakították. 1100-ra önálló városállam, tengeri nagyhatalom lett. A Genovai Köztársaság fénykorát a 13. században érte el, amikor két nagy riválisát, a Pisai és a Velencei Köztársaságot is legyőzte. Uralma nem tartott sokáig, ugyanis Genova is áldozatául esett a 14. században egész Európát, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát pusztító „fekete halálnak”. A pestisjárvány óriási pusztítása a gazdasági és kereskedelmi élet hanyatlását is maga után vonta, amit Genovának csak a 16. századra sikerült kihevernie. A 17. és 18. században a Francia Birodalom, később a Szárd-Piemonti Királyság része lett, 1861-ben beolvadt az egyesített Olasz Királyságba, jelenleg a Regione di Liguria, azaz Liguria régió fővárosa.

Kora délelőtt volt, amikor hosszas vonatozás után megérkeztünk Genovába. Az első érdekesség, amire rácsodálkoztunk, az a Porto Vecchióban, vagyis a régi kikötőben horgonyzó díszes Il Galeone Neptune háromárbócos vitorláshajó volt, 17. századi spanyol gálya másolata, amely Roman Polański Kalózok című filmjéhez készült a tunéziai Port El Kantaoui hajógyárban 1985-ben. Mivel Polański valódi hajót akart szerepeltetni a filmjében, az óriáshajó tökéletesen tengerálló, a hajótest acélból, a fedélzet és a három árbóc erős, a természet viszontagságait tűrő Iroko keményfából készült. A hajóépítésben 2000 munkás vett részt, a teljes költségvetés nem kevesebb mint 8 millió dollár volt. Genova régi kikötőjébe azután került, miután a 39. cannes-i filmfesztiválon Polański versenyen kívül bemutatott filmjét népszerűsítette a cannes-i kikötőben. Jelenleg turistalátványosság, fedélzete és belseje belépő ellenében látogatható.

Az Il Galeone Neptune háromárbócos vitorláshajó a Porto Vecchio kikötőben

Acquario di Genova – a víz alatti élet szépségei

Olaszország méltán büszkélkedhet a genovai akváriummal, hiszen az 1992-ben felavatott, majd 1998-ban kibővített épületkolosszus a valenciai után a második legnagyobb és legváltozatosabb európai akvárium, amely többórás kikapcsolódást kínál. Amíg a három részre tagolódó hosszú útvonalat bejárod, és fejedet jobbra-balra kapkodva az Acquario víz alatti életének lenyűgöző világával ismerkedsz, szinte fel sem méred, mennyi munka lehet ilyen hatalmas épület megépítése és üzemeltetése mögött, amelynek bel- és kültéri tartályaiban delfinek játszanak, cápák úszkálnak fogukat vicsorítva, pingvinek totyognak, fürge trópusi halrajok bujkálnak a tengeri sás között, tengeri csikók, medúzák és ráják táncolnak. Vége-hossza nem lenne a felsorolásnak, de meg kell említenem, hogy európai szinten ez az első olyan akvárium, amelyben a több mint 12 ezer élőlény között lehetőséged nyílik a „tengeri szirénekként” emlegetett lamantinok (tengeri tehenek) megismerésére is.

Az akvárium közelében emelkedik az 1260-ban épült Palazzo San Giorgio, Genova egyik legrégebbi palotája, amely a 15. századig börtönként működött. Amikor Marco Polo 1298-ban a genovaiak fogságába került, ott mondta tollba egyik pisai rabtársának kalandos utazásának történeteit. A 15. században a palazzo helyiségeiben kapott helyet Olaszország legrégebbi bankja, az Il Banco di San Giorgio, jelenleg a palota a kikötő adminisztratív épületének ad otthont.

Chiesa dei Santi Ambrogio e Andrea, avagy a genovai Gesù-templom

Városlátogatásainkban mindig fontos helyet foglalnak el a templomok, ahol a cél nem pusztán az építészeti és művészi remekművek megismerése, hanem az a néhány percnyi lelki megnyugvás és feltöltődés is, amely az Isten házában óhatatlanul körülvesz.

Chiesa dei Santi Ambrogio e Andrea, avagy a genovai Gesù-templom

A Piazza Matteotti téren található genovai Gesù-templom, pontosabban a Szent Ambrogio és Andrea-templom léte a 6. századra nyúlik vissza, amikor a longobárd üldöztetés folytán Ambrogio milánói érsek és a milánói papság Genovába menekült. A milánóiak jelenlétével szükségessé vált a templom építése, amelyet Sant’ Ambrogiónak szenteltek. A 16. században az épület a jezsuiták kezébe került. Az újjáépítés Giuseppe Valeriano építész és festő, jezsuita atya tervei szerint a Jézus Társasága által valósult meg. Az eredetileg Sant’ Ambrogiónak szentelt templom a közeli Sant’Andrea-kolostor lerombolását követően felvette a Sant’Andrea (Szent András) nevet is. A templom homlokzatát a 19. században újjáépítették, ekkor készült el a homlokzatra helyezett Szent András-szobor, Michele Ramognino alkotása. A templom számos értékes kincset őriz, amelyek közül csak néhányat említenék: Giovanni Battista és Giovanni Carlone, a genovai barokk iskola képviselőinek Krisztus és Szűz Mária életének epizódjait és az evangélistákat ábrázoló kupolafreskói, gyönyörű barokk orgonája, Peter Paul Rubens Jézus körülmetélése című olajfestménye a főoltáron és a Szent Ignác meggyógyítja a megszállott embert című festménye a harmadik kápolnában, Guido Reni Mária mennybemenetele című festménye, valamint Lorenzo de Ferrari, Giuseppe Galeotti, Andrea Pozzo freskói, mind-mind letűnt korok csodálatos hagyatékai.

A genovai Gesù-templom kupolafreskói és barokk orgonája

Cattedrale di San Lorenzo – a genovai egyházmegye székesegyháza

Fekete-fehér sávos díszítésű homlokzatával, a lépcsőjén őrködő, messzeségbe bámuló, szomorú márványoroszlánjával és a történelmi belvárost uraló harangtornyával a Cattedrale di San Lorenzo a San Lorenzo tér építészeti ékessége. A Szent Lőrinc-templom Genova legfontosabb temploma, a genovai egyházmegye székesegyháza, amelyet 1098 körül építettek egy 5–6. századi bazilika helyére. Cattedrale di San Lorenzo – a renoválás alatt álló katedrálist őrző kőoroszlán

A San Lorenzo templomot 1118-ban II. Gelasius pápa szentelte katedrálissá, majd 1133-tól a katedrális érseki rangot kapott. A történelem folyamán sok átalakításon esett keresztül, rendre román, gótikus és reneszánsz stílusjegyekkel gazdagodott. A gótikus főhomlokzat a 13. században, a harangtorony és a kupola a 16. században készült el, a templom építése a 17. században fejeződött be. A kupolát és a középkori részeket 1894 és 1900 között restaurálták. A templom fő portálján 14. századi bizánci stílusú freskók is találhatók. Kár, hogy ottlétünkkor a templomot éppen renoválták, így csak a felállított állványok között csodálhattuk meg a bejárat ahány, annyiféle színes márványoszlopát. A templomban sem tartózkodhattunk túl sokáig, de a rövid idő elég volt ahhoz, hogy a fekete-fehér oszlopokkal elválasztott és árkádokkal összekötött templombelső szépségeinek emlékét megörökítsük. A templom számos értékes műalkotása között a legértékesebbek: a presbitérium Szent Lőrinc vértanúságát ábrázoló mennyezeti freskója, Lazzaro Tavarone műve; a belső tér északi kápolnájában Luca Cambiaso mennyezeti freskói; Federico Barocci La Crocifissione című festménye, amely körülbelül két év restaurálás után tért vissza a San Lorenzo-székesegyházba; az orgona előtt Giovanni Andrea Ansaldo Epizódok Szent Lőrinc életéből című alkotása, valamint Szent Lőrinc és Keresztelő Szent János ereklyéi. A templom jobboldali folyosóján őrzik azt az angol tengeri gránátot, amelyet 1941. február 9-én lőttek ki, és amely ugyan áttörte a katedrális tetejét, de csodával határos módon nem robbant fel. Nos, csodák mindig vannak, főleg Olaszországban.

Piazza de Ferrari és a Piaggio szökőkút

Genova történelmi városrésze és üzleti központja között található a város főtere, azaz a Piazza de Ferrari, amely nevét Raffaele de Ferrari herceg 1887-ben ott épült házáról kapta. A tér jelenlegi kinézete a 20. század első két évtizedében alakult ki, és azóta is a városi élet legfontosabb eseményeinek fő hivatkozási pontja. A tér közepét 1936 óta a Piaggio szökőkút uralja – amelyet Giuseppe Crosa di Vergagni építész tervezett –, varázslatos vízi játékaival Genova egyik fő attrakciója, rövid időn belül a város szimbólumává vált. A Dózse-palota oldalhomlokzattal, a szökőkút mögött pedig az 1907 és 1912 között épült Palazzo della Borsa, az új tőzsde impozáns eklektikus díszítésű palotája néz a térre. A piazza építészeti együtteséhez tartozik az 1741-ben alapított Palazzo dell’ Academia Ligustica (Liguriai Művészeti Akadémia) és a híres Teatro Carlo Felice épülete is.

Teatro Carlo Felice – a híres színház és operaház

1825. január 31-én Carlo Barabino építész bemutatta a San Domenico-templom helyén épülő operaház tervét. A domonkosokat máshová helyezték át, és 1826. március 19-én letették az első kövét az új operának, amelyet 1828. április 7-én Bellini Bianca e Fernando című operájával avattak fel. Ez lett a régió legnagyobb és egyik legismertebb operaháza, amelynek akusztikáját akkoriban a világ legjobbjai között tartották számon. Verdi 1853-tól közel negyven éven keresztül Genovában telelt, de nemigen ápolt szakmai kapcsolatot a Teatro Carlo Felicével. Amikor Amerika felfedezésének 400. Évfordulóját ünnepelték, felkérték Verdit egy opera komponálására, de öregségére hivatkozva a megtisztelő ajánlatot visszautasította. Végül 1892. október 6-án Alberto Franchetti Cristoforo Colombo című operáját mutatták be. A Teatro Carlo Felice homlokzata

A második világháború alatt a bombázások során az épület súlyosan megsérült. Az 1981-ben kiírt felújítási pályázat értelmében a rekonstrukciót Aldo Rossi építész tervei alapján végezték. A térre és a Garibaldi-szoborra néző épület domborművekkel díszített homlokzatának hat dór oszlopa az ókori templomok homlokzatát utánozza, a belső tér korszerű átalakításon ment keresztül. Az újjáépített Carlo Felicét 1991-ben nyitották meg. Az opera előcsarnokában Livio Scarpella szobrászművész Niccolò Paganiniről mintázott bronzszobra köszönti a közönséget annak emlékére, hogy az „ördög hegedűse” 1834. november 30-án koncertezett itt először. A négy mobil színpaddal rendelkező Carlo Felice nagyterme 2000, kisebb terme 200 férőhelyes. Az operaház saját zenekarral és kórussal rendelkezik, valamint a világ legjelentősebb karmestereit látja vendégül.

Paganini-bronzszobor az operaház előcsarnokában – Livio Scarpella szobrászművész alkotása

Porta Soprana a város egykori főkapuja

A két védőbástyás Porta Sopranát 1155 és 1158 között építették azzal a céllal, hogy a várost megvédjék Federico Barbarossa csapatainak támadásaival szemben. Támadásra ugyan nem került sor, viszont a falakat, amelyeknek a Porta Soprana volt a főkapuja, Barbarossának nevezik, és Genova dicsőségét hirdető emléktáblák vannak rajta.

A két védőbástyás Porta Soprana

Casa di Colombo – Kolumbusz szülőháza

A Porta Sopranához vezető úton van az a ház, amelyben állítólag Cristoforo Colombo, azaz Kolumbusz Kristóf, Amerika felfedezője született (1451-ben) és gyermekkorát töltötte. A ház korabeli rekonstrukciót mutat be, amelyet a 18. század elején hoztak létre. Ez a ház XIV. Lajos francia király haditengerészeti flottájának bombázása során 1684-ben majdnem teljesen megsemmisült, valószínű, hogy már a bombázást követően elkezdődött az újjáépítése. A bejárat melletti nagy vitrinben korabeli öltözetbe bújtatott férfi és nő bábfigurája köszönti a múzeumba lépőket. A ház kőfalak közé zárt szobái szerényen berendezettek. Ami igazán figyelemreméltó, az Kolumbusz hajójáról, a Santa Maria vitorlásról készült metszet a falon és poszteren az aláírása, az egyik szobában az A Tavola con di Colombo, azaz Colombo asztalánál című rajzos ismertető és a szobában egyszerűen megterített asztal, korabeli agyagtányérokkal és díszes kancsókkal. Colombo háza ugyan nem túl látványos, a fagerendás plafonok, a vasrácsos ablakok és a megsárgult ódon falak között azonban régi kor illatát és szellemét lehetett érezni.

Casa di Colombo – Kolumbusz szülőháza

Még sokat bódorogtunk a városban, és már esteledett, amikor éhségünket-szomjunkat csillapítani a Ferrari térhez közel eső Birreria Hofbrähaus teraszán telepedtünk le, ahol ízletes bajor Wurst, ecetes burgonyasaláta és szűretlen sör került az asztalunkra. Evés közben hirtelen ráeszméltem, mennyire válogatós-ínyenc vagyok: Kolozsváron a tavaszi török fesztiválon spanyol paellát, Spanyolországban olasz lasagnát, Olaszországban német Wurstot kértem. Nos, jó dolgában el-elfelejti az ember, hogy bizony voltak olyan évek, amikor a zsíros kenyérnek is örültünk.

Borítókép: Piazza de Ferrari és a Piaggio szökőkút – Genova szimbóluma. A fotók a szerző felvételei