A botrányos döntés politikai hátterét és a román fél egyértelműen diszkriminatív hozzáállását aligha szükséges boncolgatni, megtette ezt az erdélyi magyar politikai elit és a magyar nyomtatott és online sajtó is. A kérdés, hogy világörökségi rangra érdemesült –e Csíksomlyó és milyen kritériumok szerint dönt a nemzetközi bizottság azért fontos, mert alátámasztja a román fél és a Kulturális Minisztérium munkájának és struktúrájának alapvető hibáit.
Az UNESCO sokáig csak természeti és épített örökség egyedülálló hagyatékait vette fel listájára. Románia ebben a listában is igen szép helyet foglal el a maga 7 helyszínével (Duna Delta, Moldovai kolostorok, Horezu kolostor, szász erődített templomok, dák erődítmények, Segesvár történelmi központja és a máramarosi fatemplomok). Ebből is a listából is feltűnik, hogy szinte kizárólag az ortodox román kultúra szellemi hagyatékát igyekeztek népszerűsíteni, a listán egyetlen, az erdélyi magyar kisebbséghez tartozó épület sem szerepel. A Párizsban, 2003. október 13-án létrehozott új örökségvédelmi lista már nemcsak a természeti és épített örökséget igyekszik a nemzetközi kultúra és emberi hagyaték részeként védeni, de szellemi értékeket, jelenségeket is. A ma már több száz elemmel gazdagodott listán ott találjuk Az arab kávét, a belga sörkultúrát, a magyar busójárást, a Kodály módszert, a magyar Táncházat, a portugál Fado-t és számos népzenét, szőttest és viseletet. Románia jelenleg immár hat szellemi örökséggel szerepel az előkelő listán: a hagyományos román tánc, a Călușarii (dansul Călușului), a doina, a Horezu kerámia, a román és moldáviai karácsonyi dalok és kolindálás, a legényes táncok és idéntől a román és moldáviai faliszőnyegszövés is a világörökség része lett.
Ebből a listából is jól látszik, hogy a legényest kivéve, kizárólag a román kultúrát képviseli a romániai UNESCO Bizottság által kidolgozott és a Kulturális Minisztérium által felterjesztett lista. Megjegyzendő, hogy a romániai UNESCO Bizottság kulturális részlegének 15 tagja közül csak Szabó Bálint építész képviseli a magyar kultúrát.
A Csíksomlyói búcsút a szellemi világörökségi listára felterjesztő dossziét több száz ember munkájának eredményeként, elsősorban Tánczos Vilmos néprajzkutató elemzése alapján dolgozták ki. Bár az UNESCO döntésében kulcsszerepet játszó hat alapkritérium az interneten is elérhető és mindenki által jól ismert, valamilyen oknál fogva az ötödik pont – amely szerint a jelölt „rendkívüli példája kell legyen egy hagyományos emberi településnek, tájhasználatnak vagy tengeri térségnek, amely képvisel egy kultúrát vagy ember és természet közötti interakciót, főleg akkor amikor a természeti táj veszélyeztetve van” nem volt elégségesen kidolgozva. Csíksomlyó, mint település és a búcsú helyszíneként szolgáló természeti táj kellően alapos bemutatása aligha róható a dossziét elkészítő magyar kutatók és társszervezetek rovására, hisz azok remélhetőleg tisztában voltak az UNESCO kritériumaival – amelyek, mint említettem, bárki által elolvashatóak interneten is.
A bizottsági ülés beszélgetését rögzítő és internetes források által nyilvánosságra hozott hangfelvételből ellenben kitűnik, hogy bár a dossziénak ezen részét könnyen kiegészíthette volna a román fél a helyszínen – ahogy ezt a Mangal Shobhajatra fesztivált felterjesztő Bangladesh is megtette –a román fél elnapolta az ügyet, amelynek következményeként a csíksomlyói búcsú idén sem került fel a világörökségi listára. Történt ez annak ellenére, hogy a világörökségi listán számos vallásos zarándoklat, így az algériai Sbua és az Abd el Quader Ben Mohammed mauzóleumi vagy a perui Qoyllurit-i pogány-keresztény elemeket is felvonultató zarándoklat is szerepel már. Ez utóbbi kiváló analógiája is lehetne a csíksomlyói búcsúnak, hisz ott is nyolc település etnikai csoportjai, régi hagyományok szerint rendezetten vonulnak a Szűzanya kultuszát pogány, inka elemekkel ötvöző fesztiválra. Aligha hihetjük azt, hogy a perui infrastruktúra vagy természeti adottságok sokkal jobbak lennének, különösen ha a székelyföldi erdőirtások miatt rendkívüli veszélybe került természeti örökségünket vesszük figyelembe.
Csíksomlyó esete és a jelenlegi romániai UNESCO lista szomorú példája annak, amit Lucian Boia két éve románul is megirt: Románia elrománosodása szisztematikus és tervezett és ezt a bukaresti monopolizált kultúrpolitika is nagy erőkkel igyekszik követni. A kérdés az: meddig hagyjuk ezt?
