Harminc éve hunyt el Domokos Pál Péter
A második világháború vége után, 1944-től haláláig Budapesten élt, de személye legendássá vált Erdély-szerte és mindenütt, ahol magyarok éltek. Nemcsak leírta a szociográfiát, hanem befogott a szekérbe, és végigjárta a csángó falvakat, maga hajtva a lovát. Ha kellett, akár vitatkozott is, így a lehető legemberközelibb módon valósította meg a néprajzi kutatást. Domokos Pál Péter tehát közvetlen, személyi tanúságtétel a csángók életéről.
A néprajztudományok doktora, történész, a moldvai csángó magyarok történetének és kultúrájának neves kutatója, sorsunk szószólója, ugyanakkor igen termékeny szerző volt. Többek között gazdag dokumentációval kiadta Kájoni János Cantionale Catholicum és Petrás Incze János Tudósítások munkáját ...édes hazámnak akartam szolgálni címmel.
Az 1989-es romániai rendszerváltás előtti hónapokban napvilágot látott Rendületlenül című, felbecsülhetetlen értékű könyvében Erdély szent életű, hitvalló püspökének, Isten szolgája Márton Áronnak állított örök emléket. Azon év júniusában a kiadványhoz írt előszavában Domokos Pál Péter így vall: „Évtizedek óta írom könyveimet, az előadások százait tartottam a moldvai magyarságról, Erdély történelméről, vallástörténetéről. Az utóbbi években számos helyen szóltam Márton Áronról is. (...) Bizton állíthatom, hogy az egyházak magyarságot őrző, szervező, emelő tevékenysége meghatározó jelentőségű volt, s némelyik főpapjának az életműve kiállja a hasonlítást akár államférfiakéval, fejedelmekével. Erdély ezen nagyjai közé tartozik Márton Áron püspök. (...) Életem nagy adományának, máig energiát adó forrásának tartom, hogy kora gyermekségemtől haláláig szoros emberi kapcsolatban (éveken át munkakapcsolatban) állottam Márton Áronnal. (...) A nagy püspök tudta és vallotta, hogy a magyarság egy és oszthatatlan, éljenek tagjai a világ bármelyik pontján is.”
Harminc esztendővel ezelőtt, 1992. február 21-én Budapesten adta vissza lelkét Teremtőjének, 91 esztendős korában. Halála világszerte valósággal megrendítette a magyarságot és más nemzetbeli tisztelőjét. Március 4-én a budapesti Farkasréti temetőben sorra került temetése valóságos nemzeti gyászszertartás volt. Végrendelete szerint a temetést az akkor az ő szülőhelységében székelő Benedek Domokos, a Szent István királyról elnevezett erdélyi ferences rendtartomány főnöke celebrálta nagyszámú papi segédlettel. Ott volt Bálint Lajos, az első gyulafehérvári római katolikus érsek, Tempfli József nagyváradi püspök, Hegedüs János Kolos, a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett magyarországi ferences rendtartomány főnöke, Gergely István csíksomlyói plébános, valamint Somai Pál csíkszeredai polgármester. Az anyaországot Andrásfalvi Bertalan művelődésügyi miniszter, valamint a társadalmi-tudományos élet több kimagasló személyisége képviselte. Ugyanakkor több mint száz moldvai csángó magyar utazott autóbuszokkal a temetésre. Az erdélyi fenyők ágaiból és virágokból készült koszorú és az elhunyt szülei csíksomlyói sírjáról hozott földnek a koporsóra szórása Erdély tisztelgését jelképezte nagy fia földi maradványainál.
Benedek Domokos tartományfőnök a temetésen hangsúlyozta: „Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Domokos Pál Péter támasz és háttér nélkül, csupán Krisztusba vetett rendíthetetlen bizalommal egyedül nekivágott, és nemcsak felkereste, hanem felfedezte a moldvai székely csángó népet. Istentől kapott, különleges hivatástudattól megszállott ember volt.”
A temetés napjának délutánján Bálint Lajos érsek gyászmisét mutatott be papi asszisztenciával Domokos Pál Péter lelke üdvösségéért a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)- templomban.
Meggyőződésem szerint a halálától eltelt harminc év után is Domokos Pál Péter életműve példát és erőt ad mind a mostani, mind a következő nemzedékeknek a szülőföld iránti hűségre, az eszméinkhez való kitartásra és a továbbélésünkhöz nélkülözhetetlen hitre. Szobra a csíksomlyói kegytemplom és kolostor szomszédságában látható.
(Borítókép: Forgács Károly)
