Európa legnagyobb, a római limes leghosszabb és legbonyolultabb régészeti és kulturális örökségi hálózata jött ezzel létre Románia területén nyolc különálló szektorban: az északnyugati szakasza a Királyhágó és a Meszes-hegységnek, az északi vonulata a limesnek Porolissumtól a mai Beszterce megye területéig, a limes székelyföldi szakasza, az Olt menti római erődrendszer (Limes Alutanus) és az attól keletre haladó Limes Transalutanus, az Erdélyi-szigethegység és a Via Traiana belső provinciális erődök (köztük Potaissa-Torda és Apulum-Gyulafehérvár római emlékei), a Hátszeg vidéki római emlékek és kis táborok, valamint a Bánság területének védelmi rendszere. A 277 római emlékmű UNESCO-helyszínné történő nyilvánításával Románia első alkalommal emelte be római múltját és örökségét, nemzetalkotó és identitásképző elemének számító latinitása legeklatánsabb, látható és látogatható emlékeit a legmagasabb örökségvédelmi kategóriába. A többkötetes, lenyűgöző dokumentáció és 2016 óta zajló tudományos munka hatalmas csapat eredménye és érdeme, amely magába foglalta az ország római korral foglalkozó legjelentősebb tereprégészeit, hadtörténészeit. A Felix Marcu kolozsvári muzeológus, régész által vezetett csapatban ott találjuk a kolozsvári történeti múzeum, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Bukaresti Régészeti Intézet, a bukaresti Román Nemzeti Múzeum, a Maros Megyei Múzeum és számos más intézmény munkatársait, köztük több magyar régészt is. A projekt 2016 óta tartó folyamatos munkájáról számos cikkemben beszámoltam, amelyeket az Erdélyi régészet első és második kötetében olvashatnak a kedves érdeklődők, de a projekt honlapja is érzékletesen és interaktív, átlátható módon mutatja be a kutatás főbb eredményeit (www.limesromania.ro).
A világörökségi cím azonban a munkának csak az első felét jelenti: ami ezt követi, az sokkal nagyobb feladat, hiszen a 277 helyszín régészeti felügyelete, biztonságának és műemléki állagának védelme, információs panelekkel történő ellátása és egységes arculatú, megfelelő bemutatása a helyi közösségnek és a közösségi régészet (vagy közönségrégészet) módszereinek alkalmazása valódi, hosszú távú kihívást jelent majd a régészeti szakmának.
Az, hogy az egykori Dacia provincia határvédelmi rendszerének helyszínei (segédcsapattáborok, legiotáborok, a hozzájuk tartozó katonavárosok – vicusok, megfigyelőtornyok – burgusok és megannyi más, a római katonai élethez tartozó épületek) a világörökség részévé váltak, nem csupán a nyolc éven át kitartóan dolgozó szakemberek érdeme, hanem azoké is, akik a daciai limeskutatás (Limesforschung) tudományos alapjait lefektették. A római erődök erdélyi kutatása már a 19. században elindult és nagy erőkkel, sokszor akadályokkal folytatódott a 20. században elsősorban Torma Károly, majd Buday Árpád, Paulovics István, Ferenczi Sándor és István, Bajusz István, Nicolae Gudea és Alexandru Matei munkássága révén.
Az erdélyi limeskutatásban jelentős szerepet játszott a Nicolae Gudea által 1997-ben szervezett nemzetközi konferencia, amely első alkalommal egyesítette a világ vezető limeskutatóit, római hadtörténészeit Erdély területén. Gudea iskolateremtő ereje és személyisége, Alexandru Matei megnyerő természete, Bajusz István hagyományőrző és magyar régészeti iskolát újraalkotó tevékenysége elengedhetetlenül kellett ahhoz, hogy a kutatás nagy előfutárainak munkájából olyan nemzetközi standardoknak is megfelelő dokumentáció szülessen, amivel 277 helyszínt egyszerre lehetett jelöltetni és elnyerni ezt a jelentős titulust. Ehhez persze voltak már sikeres analógiák: az angolok Hadrianus- és Antoninus-fala (mindkettő több helyszínt foglal magába), a hollandiai és németországi római limes (és a németországi évszázados hagyományra visszatekintő Limesforschung), valamint a nemrég UNESCO-címhez jutott osztrák és szlovák limesszakasz is. Ez utóbbi Magyarországgal pályázott, ám máig nem tisztázott okok miatt a magyar kormány 2021-ben úgy döntött, kihátrál a közös jelölés mögül, módosította a pályázati dokumentációt, kivette a hajógyári szigetet a védett helyszínek közül, ezzel semmissé téve a magyar limeskutatás és tucatnyi régész 18 éves munkáját.
Romániában, szerencsére, ez nem történt meg, talán amiatt sem, amit Raluca Turcan Újdelhiben köszönőbeszédében hangsúlyozott: a román nemzet számára a római erődök, római régészeti örökség a nemzeti identitás és etnogenézis szerves részét képezik, így azok védelme nem csupán műemlékvédelmi, de nemzeti identitásképzési feladat is. Ezzel aligha lehetne vitatkozni, hiszen a románság formálódásának pontos helye ma is izgalmas szakmai vitákat szül, az viszont tudvalevő, hogy már a reneszánsz kor óta a román értelmiség számára identitásképző erővel rendelkeztek a római romok, feliratok és helyszínek Erdélyben, a 18–19. századi nemzeti ébredés idején alapvető önazonosságtudat-faktorként jelentek meg.
A daciai limes UNESCO-helyszínné történő nyilvánításával tehát valóban fontos feladatot teljesített a román állam, ez pedig elsősorban a hosszú és nehéz folyamatot végigszenvedő szakmai csapat érdeme. Számos régészeti helyszínen nagy méretű beruházások és sokszor vitatott restaurálási folyamatok indultak el, elég itt a porolissumi római erőd színházának restaurációs munkálataira gondolnunk. Valamivel jobb fogadtatásban részesült Potaissa római erődjének és régészeti parkjának rehabilitációs projektje, és számos szakmai dicséretben részesült Mikháza római erődjének építészeti projektje és közösségi régészeti bemutatása a nagyközönség számára.
Nagy kérdése az elkövetkező időszaknak, hogyan sikerül majd a számos, sokszor alig látható, növényzettel fedett, csak gépjárművel vagy túrázással megközelíthető helyszíneket turistáknak vonzó módon bemutatni. Angliában és Németországban telefonos applikációk, helyszíni kis múzeumok, online QR-kódos hanganyagok és brosúrák, virtuális valóságok és AI generálta videók sokasága segíti a turistákat. A romániai társadalom (ebben pedig az erdélyi magyarság) számára először is tudatosítani kell, hogy az adott településen római emlék van: a helyi lakosság bevonása a műemlékvédelembe kulcsfontosságú feladat. Ez a folyamat a 277 helyszín esetében már rég elindult, de messze nem mindenhol olyan sikeres, mint Porolissum, Potaissa, Gyulafehérvár, Énlaka vagy Mikháza esettanulmánya. Sok helyszín, különösen az Olt mentén vagy a Bánságban, az Erdélyi-szigethegységben számos kérdéses szakasz van még a limeskutatásban, amelyeket először a szakmának kell tisztáznia. A nyolc éve futó projekt (www.limesromania.ro) nagy érdeme, hogy hosszú évtizedek román historiográfiájának hamis Dacia-térképét végre helyesbítette és a Visy Zsolt és számos más kutató által már évek óta javasolt új Dacia-térképet használják, amelynek Szeged (Partiscum) már nem része és a nyugati határvonal megáll a mai romániai Bánság területén (Tibiscum).
Róma ókori öröksége ugyanakkor nem csak román nemzeti örökség. A világtörténelem valaha volt legjelentősebb birodalmai egyikének tárgyi és materiális öröksége, régészeti helyszínei, 1800 éves kövei és feliratai, népszerű egyének és közösségek története a régmúltból a világörökség része, amelyből most Románia kapott 277 esettanulmányt. Ez 277 esély arra, hogy a régészet fejlődjön, a közösségi régészet (szakma és a nagyközönség kapcsolata) új dimenziót kapjon és a tudományos népszerűsítés és a szakmai kutatás együtt dolgozhasson. Reméljük, kihasználják ezt a lehetőséget, amelyről Torma Károly, a limes első nagy kutatója az 1860-es években csak álmodni merhetett.
Képünk illusztráció
