Eszembe jutott egy korábbi beszélgetés: március elején, Budapesten a MÚOSZ székházában kolozsvári diákcsoportot látott vendégül az elnök, Hargitai Miklós, aki újságíróként úgy kényszerült szerkesztőséget váltani, hogy az előző, a Népszabadság, megszűnt. Emlékszem, arról kérdezte a fiatalokat, hogy miért akarnak újságírók lenni. Ők meg viszontfaggatták, hogy neki miért éri meg, ennyi év után, s ennyi változás, nyomás közepette. Nem ígérem, hogy szó szerint, de emlékszem a válaszára: amikor a cikket aláírod a saját neveddel, az jólesik; amikor a neved megjelenik az újságban, az is nagyon jó; s amikor a metrón valaki a szemed láttára épp azt olvassa, amit te írtál, na az még jobb érzés.
Egyetértek: ezért is érdemes.
De meddig még? És hol, és hogyan?
Elolvastam a kiadó közleményét. Lakonikus, tényközlő. Mi más lehetne... Ha el akarták volna magyarázni, hogy mi miért történik, akkor valószínűleg nem is így történtek volna a dolgok. Az időzítés mindenképp elgondolkodtató. (Nem a költészet napjára gondolok.) Emlékszem, a magyarországi Népszabadság és a romániai Erdélyi Riport megszűnése után hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen: a kiadó bármikor dönthet úgy, hogy beszünteti a lap megjelenését. Akkor is azt kérdeztem: értem, megteheti, de akkor ez így rendben is van? A riportosok azt mondták: nincs rendben, nem volt semmilyen előzetes figyelmeztetés, nem kértek tőlük esetleges költségcsökkentő megoldásokat, egyszerűen csak közölték velük, hogy megszűnnek. „Átalakították” saját magukat és erport.ro néven fut tovább a portál. (Ingyen, még meddig?)
Minden esetben arról is szól a döntés, hogy azt a műhelyt, azt a közösséget, azt a szakmai továbbképzőt, ahová a fiataloknak érdemes bekerülniük, felszámolják. Persze, az ott dolgozók-alkotók tovább fognak majd valahol máshol dolgozni és alkotni, de az már nem ugyanaz a légkör, nem ugyanaz a közösség, tehát nem ugyanazt adja, mint a korábban megszüntetett. S az ilyesmit is még csak tanuljuk, bár, sajnos, egyre gyakrabban kell elgondolkodnunk pályánk, munkánk értelmén.
Mert azóta elköszöntünk idehaza például attól a Reggeli Újságtól, amely próbálta megteremteni a magyar lappiaci konkurenciát Bihar megyében, majd többszöri átalakulás és politikai irányváltás után, főszerkesztő nélkül, előbb hetilappá lett, majd megszűnt lenni. Megszűnt, akárcsak az a rengeteg kiadvány, amely a nagy felszabadulás után megjelent és fennmaradni próbált Erdélyben, ki a piacról, ki a támogatóktól remélve a hosszú életet. Kár mindannyiukért! Várjuk, mi jön ezután.
S közben a „véletlen” hozza elém a HVG felkérését, hogy (most indult kampányukban) támogassam a lapot adománnyal, egyszeri támogatóként vagy partnerként, majd kicsivel később azt a bejegyzést is, amely szerint a Szabad Pécs (szabadpecs.hu) közösségi finanszírozást indít vidéki laphálózat működtetésére Magyarországon.
A véletlennek ma sem hiszek. A közleménynek holnap sem.
