Nemes célok, nincs is ezzel semmi baj, hogy ilyennek is kell lennie Erdélyben, miért ne? Nem baj az, hogy Erdély 1,1 milliós magyarságának döntő többsége nem így gondolkodik, ez is kell és helyes, hogy létezik más, alternatív, hang is. De, hogy miért pluralistáknak nevezik magukat, már sokkal problematikusabb. A pluralizmus az én értelmezésemben ugyanis azt jelenti, hogy a világ komplex, bonyolult, sokszínű és sokoldalú, amelyben nem csak egy politikai, vallási, kulturális világnézet érvényesül. Nem csak a liberális, nem csak a keresztény-konzervativ, nem csak egy szocialista, nem csak egy marxista, stb., hanem ezek egymás mellett vagy egymással párhuzamosan léteznek. Gondoljunk bele: mi a közös pont egy ateista, nyugati, neoliberális (vagy kapitalista-realista, ahogy Mark Fisher fogalmazott) és egy fundamentalista arab között? Mi fogja összekötni az evangelista republikánust és a pakisztáni átlagembert? Mi adja a közös nevezőt a székelyek és az olaszok között? Mi mind mások vagyunk, sokszor szakadéknyi világ választja el az egyéneket és közösségeket egyaránt. Ami közös vonás, az minimális: ezen nincs mit osztani itt.
Annyira eltérő világok léteznek ma is - ahogy minden történelmi korban - hogy "egyetemes", közös vonásokat találni nagyon nehéz. Egyesek ezt a joggal, egyetemes emberi jogokkal próbálják megtenni. Mások "demokrácia-indexszel" vagy demokrácia-alapelvekkel, megint mások egy új vallási-morális irányzatként létrejött humanista deontológiával. Bárhogy is nevezzük, a jogi keretre épülő világnézetek is sokszor különböznek és konfliktusba tudnak kerülni, mivel olyan szubjektív, nagyon nehezen meghatározható, szinte teológiai, filozófiai fogalmakkal dolgoznak, mint a "jó", "rossz", "igaz", "hamis", "normális", "abnormális" és így tovább. Ezek meghatározása nem minden kultúrában azonos: sose volt, nem tudom, mikor lesz egyetemesen egységes. Ennek a fájdalmas, de teljesen valós és tagadhatatlan axiómának a léte adja a világ pluralizmusának az abszurditását. Keresni a "Weltethost", ahogy Hans Küng fogalmazott, vagy ahogy Habermas (a liberalizmus nevében) és Ratzinger (a konzervativizmus nevében) próbálta a közös nevezőt megtalálni a legendás vitában. Még olyan elmék, mint Ratzinger és Habermas se jutott el a közös nevezőhöz. Arra, hogyan tud konfliktus-mentesen élni a konzervatív, vallásos és a szekuláris, progresszív, gazdaságában neoliberális világ. Habermas maga jelenti ki, hogy ideológia, világnézeti semlegesség nincs az államhatalmak erre képtelenek, hiszen a szekularizmus eleve világnézet, amely de facto szembe megy a vallásos világnézettel (és folytathatnánk a sort).
A pluralizmus tehát a szónak valóban bonyolult, valóban globális - de akár glokális, magyarországi és erdélyi - viszonylatában is nem egy egyszerű fogalom, mint amilyen a politikai szótárakban szerepel és amely jellemzően a liberális demokráciák monopolhelyzetéből nézi ezt a fogalmat. Talán hasznos is lehetett volna egy ilyen csoport, hiszen valóban releváns, valóban fontos problémát vet fel: a már tényként idézett többpólusú világ (arabok, kínaiak, ortodox oroszok, neoliberális amerikaiak és szövetségeseik, a feltörekvők és az utat kereső globális dél) egy kulcsszava kell, hogy legyen a glokális pluralizmus. Hogyan tudjuk egymást elviselni, egymás világnézetét elfogadni anélkül, hogy annak építő elemeit ne lássuk támadási felületnek. Tud-e egy transzgender ember toleráns lenni egy vallásos emberrel és fordítva? Tud-e egy vallásos arab egy meleg városnegyedben élni? Lehet-e bírálni úgy Izraelt és kormányát, hogy ne nevezzenek azonnal antiszemitának? Lehet-e, kell-e bírálni az Amerikai Egyesült Államokat, mint impériumot anélkül, hogy orosz-pártinak nevezzenek? Lehet-e beszélni globális elitről, nemzetek feletti gazdasági és hatalmi hálózatokról anélkül, hogy konteósnak nevezzenek? Lehet-e idézni Agambent lockdown-ügyben, vagy Sunetra Gupta és Jay Bhattacharya professzorokat oltásokról?
Ezeket a kérdéseket kicsiben, Erdélyben is meg lehet(ett) volna fogalmazni. Hogyan találja meg Erdély a maga sajátos útját a kortárs, globalizált Európában anélkül, hogy lokális értékeit elveszítené? Mert az értékőrzés egy konzervatív aktus: a múlt, a status quo iránti hűség a konzervativizmus egyik alapja. Ez pedig erény, ez szükséges, fontos, hiszen ez adja a világ sebességének szükségszerű fékét, tükrét, a progresszivizmus önreflexióját. Olyan ez, mint az óegyiptomi Maat: nincs progresszió konzervativizmus nélkül, mert kibillen a világ-egyensúly. Két olyan világot kell harmonikusan Erdélyben is egybetenni, amelyben drámai feszültségek vannak, évezredes hagyományok feszülnek kényelmetlenül egymásnak egy változó és sebességében jogosan bírálható változás előtt. A problémák többsége globális, így megoldása nem lehet lokális, de egy részük nagyon is helyi, provinciális.
Ezek tehát releváns kérdések lennének Erdélyben is és szinte mindenhol a világon, ahol jelenleg ilyen világnézeti feszültségben keresik útjukat generációk, közösségek, egyének.
Sajnos az erdélyi "pluralisták" nem ezt a dialógust képviselik, hanem egyértelmű elköteleződést a globális, szekuláris és neoliberális világképpel. Ezzel sem lenne baj persze, sok párt, sok egyesület, egyén teszi ezt: joga van hozzá, csak ne használjon hibás nevet. A „pluralisták” nem fogadják el a másvéleményt: helyette azonban ők "kommunistáznak", "maoistáznak" és megannyi más módon alázzák és karaktergyilkolják azokat, akiknek világnézetük radikálisan eltér az övékétől. Ebben nem tudom, mi a pluralizmus, hiszen olyan visszhangszobásan zeng egyetértésük, hogy unott hangjukat a tihanyi echó csengi vissza.
Zárt csoportjukban engem 80 kommentben "elemeznek" nagyjából úgy, ahogy Suetonius akart portrékat rajzolni emberekről, akiket soha életében nem ismert meg, nem látott, nem is tudta kik voltak. Úgy hívják ezt a mi szakmánkban, hogy metahistória, pszeudo-történetírás. Olyan emberek ezek, akik többsége soha nem találkozott velem, soha nem ismert, de máris azt hiszik, hogy két szóból megalkotnak, sőt, verdiktet is mondhatnak egy emberről. Ki jogosította fel őket, hogy az önvédelem lehetőségének hiányában egy jogilag egyértelműen köztérnek számító 600 fős zárt fórumon engem elemezzen? Én nem.
A világnézeti, politikai pluralizmus valóban paradoxon: Ninian Smart erre rámutatott egyik tanulmányában. Nagyon nehéz összeegyeztetni akár a világvallások világnézeteit, akár a politikai ideológiákat (amelyek nagyon sokszor valláspótlók - ahogy ezt Emilio Gentile bizonyította már), hiszen hol a politikai pluralizmus fog konfliktusban állni a kulturális vagy jogi hagyományokkal, hol fordítva. Van, aki szerint nem is kell: lehet ez így van jól? Nem tudom. Tényleg nem. De amennyiben egy monolit, liberális világrendet hirdető csoport akar pluralizmusról beszélni, akkor legalább önmagával legyen őszinte és nevezze magát annak, ami: liberálisnak. Lehet, többet érnének, mint a pluralista fogalommal, amely nagy falatnak tűnik nekik, hiszen egyértelmű, hogy világnézeti perspektívákban ők nemhogy nem pluralisták, de kifejezetten dogmatikusak.
Én szurkolok a pluralizmusnak Erdélyben, mert Erdély tényleg pluralista történelmi gyökerei révén: de az erdélyi pluralizmusban helyet kell majd kapnia a keresztény-konzervatív világképnek, a szociális érzékenységnek és ha kell, a liberalizmusnak is. Kérdés, hogy ezeknek melyik formája, milyen mértékben, milyen globális vagy lokális sajátossággal fog érvényesülni. Az biztos azonban, hogy az erdélyi pluralisták monolitikus világképpel rendelkeznek és ezzel nagy sikert nem fognak aratni hosszú távon. Majd meglátjuk, Kronosz nagy úr, mindenek feletti.
