Sok-sok évi várakozás, majd sok-sok évi visszaigénylés, azután pedig sok-sok évi visszaperlés, újraigénylés után elutasították az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását. Az ügy persze bonyolult, szövevényes, szerteágazó, számos történelmi, jogi, társadalmi, politikai tényezőt tartalmaz, hiszen történelmi, társadalmi, politikai korok váltották egymást, határokat tologattak, állami, jogi és közigazgatási rendszerek meg szabályok, szokások váltakoztak és módosultak folyamatosan. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltozás utáni nagy hajrában és lelkesedő lendületben úgy tűnt, a sok évtizednyi kommunista elnyomás meg anyagi és szellemi kifosztás utáni jóvátételt igazán és komolyan gondolja a román állam, az akkori politikai vezetés. A restitutio in integrum útján indult meg a visszaszolgáltatás – hiszen akár a pénzügyi kártérítéses megoldását is alkalmazhatták volna lezárva és lerázva az idővel egyre nyűgösebbé váló visszaszolgáltatást. Mert a gyakorlatban minden sokkal nehezebbnek és bonyolultabbnak bizonyult. Kénytelen volt az állam szembesülni az ügyintézés során a múlttal, a kommunista rendszer fosztogató, rabló politikájával, amikor szinte minden létesítményt vissza kellett szolgáltatni a jogos tulajdonosoknak, mert anno csak egyszerűen beköltöztek a készbe, és évtizedekig nem építkeztek, sőt, sok helyen még minimális karbantartással sem foglalkoztak.
A magántulajdonhoz való jog garantálásának alkotmányos elve azonban kötelez(ett) – és lassan, göröngyösen, hiányosan, kínlódva, de haladt előre a restitúció. Korántsem in integrum sok esetben, ezt tudjuk. Ráadásul a kezdeti visszaszolgáltatási hajrában sokan próbáltak fékezni, és hangulatkeltők hirdették: hogy micsoda igazságtalanság, mert a magyarok birtokba vesznek városközpontokat, földeket, erdőket… Meg kellett vínia sokaknak a visszaigénylés és -szolgáltatás jogi, peres harcát is, amikor kiderült, mennyire nem gondolkoznak egyformán jogalkotók és jogalkalmazók. Amit adott esetben a restitúciós bizottság visszaadott, a bíróság visszavett, vagy éppenséggel fordítva. Sőt, sokféleképpen értelmezték a restitúciót bíróságon, törvényszéken, ítélőtáblán, de még a földrajzi elhelyezés is meghatározó lehet egy-egy intézmény viszonyulásában.
A Mikó-ügy példa. Példa arra, hogyan lehet megfélemlíteni egy restitúciós bizottság tagjait, hogy a későbbiekben mások ne merjenek visszaszolgáltató döntést hozni. Példa arra, hogy a román állam megelégelte vagy megbánta az egykor jogtalanul, jogalap nélkül elvett javak visszaadását, és megtalál(hat)ta a módját az újraállamosításra. Példa arra, hogy mindhiába minden jogi érvelés, bizonyítás, mert értelmezés szempontjából az, ami fehér, éppúgy lehet fekete is. Példa arra, hogy mennyire ingatag a romániai igazságszolgáltatás. Példa arra, hogy még alkotmányosan garantált jogainkban sem lehetünk biztosak. Példa arra, hogy száz év milyen kevés.
A Mikó-ügy vége egy kezdet lehet. Visszaszerzett jogaink aláásásának kezdte, lehet egy jelzés, hogy végülis itt még bármi lehetséges. Tőlünk is függ azonban, hogy mégse legyen kezdete a csüggedésnek, a lemondásnak.
