A pünkösdi keresztrefeszítés tűznyelvei
DR. ÁBRÁM ZOLTÁN
Az utóbbi időben nagymértékben felerősödött Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ellen indított lejáratási kampány, miután a napokban a Maros megyei ítélőtábla jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki az alapítvány egyik volt alkalmazottjára. A nevelő által elkövetett, a gyermekek biztonságát és lelki egészségét veszélyeztető visszaélések immár jogerőssé váltak. A hangoskodóktól, a kétezer év távlatában is „feszítsd meg-et” követelőktől tisztes távolságban állva nagyon sokan csendes szomorúsággal nyugtázzuk a tényeket. Sajnáljuk az esetet, a helyzetet, a rendkívül nagy és embert próbáló feladatból adódó problémákat. De csalódásunk ellenére is, sőt éppen amiatt, nagyra értékeljük a feladatot és a célt: az állam által kivetett, sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása, az évtizedek során sok ezer gyermeknek otthon nyújtása.
Nem szeretnék felmenteni senkit sem, de azzal azért talán mindannyian tisztában vagyunk, hogy emberi mivoltunkból erednek gyarlóságaink. Még Krisztus tizenkét tanítványa között is akadt Júdás, aki elárulta mesterét, hát akkor miért ne lennének júdások a mai világban is? A tények ugyan tények maradnak, de az is tény, hogy ott, ahol a nagyobb számok törvénye érvényesül, nem lehet és nem lenne szabad általános jelenségként leírni, értékelni, kikövetkeztetni a mégiscsak jócskán kisebbségi eseteket. Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt tagadná a vádakat. De nem ezt teszi, a bizonyítást nyert eseteket sajnálatosnak tartja, és eközben nem gondolja, hogy a két otthonban történtek általánosíthatók, és hogy a gyermekotthon-hálózatának működése rendszerszintű visszaélésekre adna lehetőséget. Persze, a következtetéseket le kell vonni, a szükséges lépéseket meg kell tenni; talán azt is, hogyminél több intézményt „vissza kellene adni” a saját gyermek-állampolgáraiért mégiscsak legnagyobb felelősséggel tartozó állami fenntartóknak. Akik a sötét diktatúra éveit követően képtelenek voltak megbirkózni azzal a feladattal, hogy a szociálisan hátrányos helyzetbe juttatott gyermekeknek biztonságot és méltóságot nyújtó intézményeket működtessenek.
Számomra a legszomorúbb az, hogy a szólásszabadság jegyében masszív manipulálás zajlik bizonyos érdekek szolgálatában. A néhány héttel korábban saját hazájukba látogató pápát korábban antikrisztusnak nevező bértollnokok és társaik nem a saját lelkiismeretükre és tapasztalataikra, annál inkább gyűlöletükre és érdekeltségeikre hallgatva (vajon erre is jutott a korábbi amerikai kampánypénzekből?), elemzés helyett mindjárt vehemens ítéletet fogalmaztak meg. Pedig mielőtt magukba néznének, hogy hány árva, félárva, magára hagyott gyermeknek nyújtottak támaszt, arról is megfeledkeznek, hogy a jog által kimondott ítéleten túl nincs önkényes jogorvoslat. Azt már úgysem várhatnánk el tőlük, hogy elfogadják: a keresztény ember a Jóistenre bízza, hogy összevesse a jót és a rosszat.
Nagy nehezen elolvastam néhány írást és a hozzáfűzött véleményeket. Ledöbbentem, hányingerem lett ettől a tömény és tiszteletlen szólásszabadságtól. A „Böjte-rezervátumban” egy héten át önkéntes szolgálatot végző (amúgy 33 éve Erdélyből áttelepült) bizonyos Cseke Judit feljegyzéseire alapoz az Egy nevelő beszámolója Böjte Csaba horrorisztikus gyermekotthonából című megnevezhetetlen műfajú és névtelen szerzőjű írás (Amerikai Népszava). Amennyiben a „szerző” és a „szemtanú” összhangban van az íráshoz fűzött kommentekkel, márpedig bizonyára ”egy húron pendülnek”, a minimális logikával, józan ésszel és erkölcsi tartással rendelkező olvasó minden nehézség nélkül levonhatja a maga következtetéseit: mindnyájan nagyon messzire „vetették a lasszót”.
A legfigyelemreméltóbb komment alias Mokele Mbembe (arany)tollából származik, szó szerint idézem teljes remekművét: „Az egy dolog, hogy a sáros személyzetet a maximális börtönbüntetésre kell ítélni, de böjtének (csak így, kis betűkkel – szerk. megj.) csak ezért az aljasságért ténylegesen letöltendő életfogytiglant kell adni (inkább javasolom a keresztrefeszítést – szerk. megj.). Meg egy másikat a Függönyös rezsim fejlődésében kifejtett közreműködéséért.” (legyen az is kereszt, sőt még egy harmadik sem ártana a magyar Golgotára – szerk. megj.). Mokele Mbembe nagybetűs-kisbetűs tévesztései ellenére helyes magyar szöveggel megírt sorai valószínűleg írói álnév. De miért nem vállalja a valódi nevét, ha már „megmondta a tutit”?
Akárcsak egy magány enyhítésére hívatott társkereső rovatban, ott sorakoznak a különböző jeligék mögött a megszólalni, ismerkedni vágyók is. Egyikük a „pedofil, tolvaj, gonosz álpapról” ítélkezik („Nincs bocsánat”), másikukat „a magukat keresztyénnek és vallásosnak tartó emberekből áradó önzés” árja sodorja („Velence”), de a legkorhűbb „Lövészkancellár”, aki a tudattalanban lappangó nyers vágyat mondja ki: „Mikor kiált megálljt a társadalom a Fidesz gyermekbántalmazást támogató (pénzelő) politikájára?” Meglehet beleképzelem, de már olyan véleményt is várnánk, miszerint elérkezett az idő (és az ürügy) felvenni a harcota szabadságjogokat és az uniós-amerikánus demokratikus normákat megtestesítő gyermekvédelmi hatósági vívmányokat veszélyeztető Magyarország különutassága ellen. Miközben a férfi-női egyenlőséget túllihegők számára (már a várandós férfinak is szobrot állítottak) a szexuális bántalmazás megbocsáthatatlan bűn, az viszont egészen természetes és nem elítélendő, hogy az identitászavarral küzdő gyermeket meggyőzzék a nemváltoztatásról, majd magára hagyják, ha a műtét mégsem hozza meg a várt hatást.
Az egyik írásból azt is megtudtam, hogy Konok Pétert, aki a Wikipédia szerint magyar történész, publicista, fordító, a baloldali radikalizmusok kutatója, továbbá Böjte Csaba egyik vehemens bírálója, a ferences atya a megbocsátás jegyében meghívta egy kávéra bármelyik gyermekotthonba. Amaz viszont konokul elutasította a feléje nyújtott kezet a megbocsáthatatlan bűnökre hivatkozva, valamint arra, hogy „nem nála kellene felmentést és megbocsátást keresnie, sőt nem is Jézusnál, hanem a konkrét áldozatoknál”.
Nagypéntek elmúlt, a húsvétot megünnepelte a keresztény világ, megérkezett áldozócsütörtök. Úgy látszik, a médiában tüzet okádók a mennybemenetelt összetévesztették a pokolbajárással. De mi miért lennénk olyan naivak, hogy Sodoma, vagy éppenséggel a Via Dolorosa nem ismétlődik meg? Kivételesen pünkösdi keresztrefeszítés! Ahogy azt evangélista megírta: „Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus pedig ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.” Jézus Pilátus előtt – az emberiség nagy példája, a kereszténység örök jelképe.
Mint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik gyermekotthonának támogatója, aki belülről látom a nevelők lelkiismeretesen végzett munkáját, a rájuk bízott gyermekek vallásos és erkölcsi nevelését, a Gyulafehérváron kántornak készülő „keresztfiam” előmenetelét és örömeit, mélységesen elítélem azt a sértegető, minősíthetetlen és tiszteletlen hangnemet, amit egyesek írásaikban és véleményeikben megengedtek maguknak. Sok ezer és tízezer és százezer becsületes magyar ember nevében (gyermekek, nevelők, segítők, támogatók, szimpatizánsok, partvonalról drukkolók, keresztények és nem keresztények) teljes mértékben elítélem a verbális bántalmazást. Amiként a jogerősen elítélt nevelő okozta lelki traumák, azonképpen a szólásszabadság joga által védett „megmondó emberek” sértő és megalázó, más típusú lelki fájdalomhoz vezető viselkedése számomra ugyanúgy a bűn kategóriájába tartozik.
Bűn és bűnhődés. Mivel pünkösd közeleg, a bűnhődésre érdemesülteknek Csíksomlyót ajánlom. Arról már lekéstek, hogy Budapestről induljanak el gyalog zarándokolni, de néhány napnyi önsanyargatásra és lelki katarzisra még lenne lehetőség. Szívesen végigkísérem őket az úton.
Pax et bonum!
Hol az igazság?
KOVÁCS PÉTER
Napok óta azon rágódom, hogy hol az igazság a Böjte Csaba otthonaiban történt borzalmas visszaélések kapcsán. Olvasom a véleményanyagokat, publicisztikákat, a kommentszekciót, a támogató és bíráló állásfoglalásokat. Azt hiszem, mostanra megérett bennem a saját igazságom.
Böjte Csaba, és az általa működtetett rendszer gyerekek ezreinek adott esélyt a normális élethez. Esélyt ahhoz, hogy naponta háromszor egyenek, melegben aludjanak, legyen ruhájuk, játszanak, iskolába járjanak, barátkozzanak, hasznosan töltsék a szabadidejüket, legyen egy mesterségük, egy munkahelyük, egy családjuk. Esélyt kaptak arra, hogy a szüleik (hiánya) miatt ne maradjanak magukra, ne veszlődjenek el. Ezt senki nem tudja elvenni tőle. Ezért majd szobrot is fognak emelni a tiszteletére, utcát fognak róla elnevezni. Megérdemli.
Másrészt ott vannak a sajtó által feltárt esetek, egyesek ügyében bírósági határozat is született. És ki tudja megmondani, hogy hány ehhez hasonló eset volt még, amelyekre soha nem derül fény!? Belegondolni is fájdalmas, hogy mit élhettek át az ártatlan gyerekek, akik számára a Böjte Csaba által nyújtott esély mindennapos borzalomba torkollott.
Viszont. Hány olyan gyerek van, akit a saját családjában ér retorzió, visszaélés, (szexuális) zaklatás? Hány gyerek kénytelen elszenvedni ugyanazt, ami a Böjte Csaba rendszerében megtörtént, ezúttal egy „rendes, becsületes, szerető” családban? Ahol a vérengzést a saját szülő végzi, esetleg egy mostoha apa, vagy anya. Ezt sem fogjuk megtudni soha. Szóval, felfoghatatlan, feldolgozhatatlan, megbocsájthatatlan, hogy mi történt egy-egy gyerekkel. Nincs rá magyarázat, aki hibázott, börtönben a helye. Örökre. Viszont maga a rendszer összehasonlíthatatlanul több jót tett, mint rosszat. Igen, tudom, ha az én házamat törik fel, vagy engem vernek meg az utcán, nem vigasztal, hogy jó a közbiztonság. Ha az én szerettem hal meg egy gyógyíthatatlan betegségben, nem vigasztal, hogy a statisztikák javuló tendenciát mutatnak. Ha engem nyomorítanak meg az átjárón, nem érdekel, hogy növekvőben van a közlekedésbiztonság. Ezt mind tudom. Ugyanakkor, emelem kalapom azon újságírók előtt, akik feltárták az ügyeket, szurkolok, hogy minden bűnös kerüljön a bíróság elé. De kár lenne, ha a fürdővízzel a gyereket is kiöntenénk. (Forrás: Facebook)
A Pluralizmus-csoport levele az RMDSZ Nőszervezetéhez
A Pluralizmus Erdélyben csoport kériaz RMDSZ Nőszervezetét, határolódjon el mindenfajta bántalmazó kapcsolatot elnéző beszédtől, és érje el a Szent Ferenc Alapítványnál, hogy a belső megtisztulás jegyében segítse a visszaélések feltárását, nyilvánosságra hozását, és az elkövetők megbüntetését.
„Az elmúlt hetekben jelentek meg Szabó Tünde és Kulcsár Árpád írásai, amelyek az Átlátszó Erdély és Mérce portálokon alapos tényfeltáró munka eredményeként mutatják be a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben történt rendellenességeket, visszaéléseket.
Sajnos nem az első alkalom, hogy szexuális visszaélésekről tudósít a sajtó, hiszen már több mint egy éve büntetőper is folyik az egyik volt alkalmazott ellen, akit az elmúlt héten a bíróság 28 év szabadságvesztésre ítélt, olvashatjuk a Transtelex és a Maszol beszámolójában is.
Válaszként az alapítvány vezetője a gyerekekért való imádkozásra szólított, de a további visszaélések feltárását nem ígéri, nem szorgalmazza. Pedig volna oka rá, hiszen a sajtóban felszínre kerülő újabb alapos gyanú árnyékolja be az alapítvány egy Maros megyei gyermekotthonát, beszámolva az ott történt visszaélésekről.
Ezzel szemben, ahogy az Udvarhelyi Hírportál sajtóbeszámolója bemutatta, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az RMDSZ Nőszervezete anyák napi díszelőadónak hívta meg Böjte Csabát, aki a nőkre nézve megalázó, méltóságukat sértő, és az erőszakot minimalizáló beszédet mondott. Azt követően egy interjúban pedig az áldozatot hibáztató kijelentést tett.
Felelős civilként meggyőződésünk, hogy nem szabad az elkövetőket mentegetni. Csupán az szolgálhatja az áldozatok védelmét, és csak úgy előzhetőek meg a hasonló esetek, ha minden visszaélést feltárnak és törvényes eljárás útjára terelnek” – áll a kezdeményezőknek - Eckstein-Kovács Péter, Fosztó László, Gáspárik Attila, Kovács Andrea, Magyari Nándor László – szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.
Borítókép: Csaba testvér (szentferencalapitvany.org)/Képünk illusztráció
