Gergely Edó teszi fel a fenti kérdéseket frissen megjelent könyvének előszavában. Nem tudom, kinek milyen válasza lenne ezekre a kérdésekre, csak azt, hogy fontos felvetések, ha pedig figyelmesen olvassuk a kötet tartalmát, a szerző válaszféleségeiről és egyéb érdekességekről – például a könyv címét is szolgáltató „vadkéken táncoló elefántokról” – is tudomást szerezhetünk.Az Ábel Kiadónál megjelent kiadványba a Cimbora című ifjúsági folyóiratban megjelent írásokból került be egy csokorra való, ennélfogva talán fölösleges is megemlíteni, hogy leginkább tinédzserek figyelmébe ajánlanám Gergely Edó rövid szövegeit. Persze, hasznos lenne szülőknek, de akár nagyszülőknek is beleolvasgatni, talán segít a kamasz(odó) gyermekhez, unokához való viszonyulásban. Az írásokat Sütő Zsolt remek fotói illusztrálják.Gergely Edó Vadkéken táncoló elefántok című kötetét szombaton délután mutatták be az Idea Könyvtér által szervezett Adventi Könyvvásáron, a szerzővel Víg Emese televíziós szerkesztő beszélgetett. Az eseményen jelen volt Sándor Zsófia VIII. osztályos diák is, aki elmondta: szívesen ajánlja korosztálya figyelmébe a most megjelent kötetet, még akkor is, ha esetleg nem mindent értenének meg belőle első olvasásra.(A borítóképen Gergely Edó látható. Fotó: Sütő Zsolt)
Vadkéken táncoló elefántokról és egyebekről
„Gyakran elgondolkodom azon, hogy manapság hányszor érint kezünk billentyűzetet és hányszor emberi bőrt? Hányszor ölelünk meg valakit egy nap, és hányszor küldünk sms-t? Nehezünkre esik-e megmondani valakinek személyesen, ha értékeljük egy képét vagy munkáját, amit a Facebookon lazán belájkolunk? Érezzük-e még az igényét annak, hogy bátorítóan megveregessük a másik vállát, megöleljük, ha szomorú, vagy ha úgy érezzük, repesik bennünk az öröm?”