Mindent elsöprő globalizáció
A sok izgulásnak meglett az eredménye. Végül is ma reggel sikerült elindulnunk Irala szigete felé: Taitung kikötőjében hajóra szálltunk.
A kikötőben várjuk a hajót
Bár az indulás nem volt teljesen zökkenőmentes, mert a tájfun szele még mindig háborgatta az óceánt, így alkalmunk volt szembesülni néhány, előttünk elinduló hajó küszködésével. Magatehetetlenül imbolyogtak a háborgó víz felszínén, ezért volt okunk az izgulásra. A tájfunhoz hasonlóan a hajóút veszélyes mivolta ellenére felejthetetlen élményt nyújtott nekünk. Egy idő után belealudtunk a ringatásba, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egy gyönyörű zöld sziget jelenik meg a horizonton. Rögtön tudtuk, hogy ez már Irala. A kikötőben már vendéglátóink fogadtak, akik házukba invitáltak, így lehetőségünk volt szembesülnhi a helyi kultúrával, ami merőben eltér a pszichológia tanszéken tanultaktól. Ugyanis Benedek professzor ottani kutatása óta egy mindent elsöprő globalizáció lépett érvénybe.
Első csoportkép a szigeten
Ez részben a nukleáris szemétlerakatnak köszönhető. Elsősorban a villany bevezetését fontos kiemelni, ugyanis ez megváltoztatta több évszázados napi rutinját is a yamiknak. Ez körülbelül az 1980-as évek elejére tehető. Addig a napkelte és a napnyugta jelezte a nap kezdetét és végét, a villanynak köszönhetően azonban a napirend felborult: mivel későb fekszenek le, későbben is kelnek. Ez problémát jelent viszont növénytermesztés szempontjából, hiszen a növények (melyek a lakosok alapélelmiszerét biztosítják) az addigi, megszokott termesztési feltételeket, körülményeket igényelnék. Érdekesség továbbá a fénnyel kapcsolatban, hogy a yami hitrendszer alapján sötétben nem járhatnak kint a lakosok, mivel a sötétséget a démonokkal asszociálták, így ha valamiért mégis haladéktalanul ki kell menjen valaki, fáklyával és védőfelszereléssel tesz ezt meg. A villany bevezetésének azonban számunkra kedvező oldala is volt, hiszen hűtőrendszerrel ellátott szobában alhattunk.
A helyi iskola
Másodsorban a gazdasági helyzet is nagy fordulatott vett a globalizáció miatt. A számunkra ismeretes ősi kultúrában nem létezett a kézpénz fogalma, e helyett a helyi lakosok „vagyonát” az úgynevezett marapunay gyöngy képezte. Ez a kis kékes színű üveggyöngy nem mint fizetőszeköz volt jelen a közösségben, hanem inkább mint egy morális értékeszköz, amelynek megszerzéséhez, illetve használatához szintén a hitrendszerükben megfogalmazott szigorú szabályok kötődtek. Például ha valaki megbetegedett a faluban, ilyen marapunay gyönggyel jutalmazta a gyógyító sámánt, ám ezek a gyöngyök előbb utóbb visszakerültek eredeti gazdájukhoz. Ezzel ellentétben az általunk látott mai rendszer semmiben sem tér el a mi kultúránban ismert kézpénz használatától. Egy másik, szinte az egész világon egyedinek számító fogalom, a magántulajdon, amit ők aprapratannak neveznek. Az ősi kultúrában csak akkor számított valami aprapratannak, ha abból a közösség összes tagjának volt legalább egy. Például mindenkinek volt halászbotja, horga, csónakja, stb. Mondanom sem kell, hogy ez a rendszer mára már teljesen eltűnt a ma ott élő közöségben. Néha még felfedezhető a nagyon idős nemzedéknél, de ez már nem adódik tovább a fiatalabbaknak. Vannak még viszont olyan hagyományok, melyek segítik a yami kultúra fennmaradását. Paradox módon a kegyetlen tájfun az, ami megmenti a törzsi szokásokat. Hiszen tájfun szezon alatt gyakorlatilag lehetetlen halászni, ezért a lakosoknak az egyetlen táplálékforrásuk az év többi felében fogott repülőlahalak, melyeket egyedi módon tartósítanak. Ez a szokás a mai napi él, és amíg lesz tájfun a szigeten, addig élni is fog, mert e nélkül gyakorlatilag éhhalál fenyegeti az ott élőket, még akkor is ha már szupermarketek is láthatók az utcákon. Ez azért van így, mert tájfun szezon alatt lehetelen bármilyen járművel is megközelíteni a szigetet, így az üzletek tartalma napok alatt kiürül, és az embereknek csak a szárított repülőhalak maradnak táplálékul. Számunkra a sok tájváni portéka láttán érdekes volt olyan emberekkel együtt lenni és beszélgetni, akik annak idején a tanár úrral együtt ágyékkötőben halásztak, búvárkodtak, s csak abból éltek meg, amit fogtak. A politikai változásoknak már egy egész nemzedék esett áldozatául, hiszen a tájváni kormány iskolákat és kötelező bentlakásokat erőltetett az őslakókra. Azok a gyermekek, akik ilyen körülmények között éltek, az iskolában már nem is tudták megtanulni a saját nyelvüket, és természetesen a túlélési tevékenységeket sem sajátították el. Ez egyre kiteljesedőbb kulturális népírtás méreteit veszi fel.
Marapunay gyöngyök
Összességében már nagyon izgatottak vagyunk az itt eltöltött következő napokat tekintve, hiszen búvárkodni készülünk, illetve reggel korán megnézzük, sikerült-e a kitett hálóinkkal langusztát vagy homárt fogni.
Boros Edina, Princz Barbara, Tankó Tímea-Mónika
