Megérkeztünk! Lenyűgözött Tajpej, elvarázsolt Tajvan
Már érkezésünk előtt hírt kaptunk egy tájfun közeledtéről. Ezzel ellentétben „átlagos” trópusi időjárás fogadott minket, amit leginkább egy szaunához lehetne hasonlítani. Ezt remekül ellensúlyozzák a belterek klímaberendezései. Éppen ezért: vagy a hőségtől izzadunk, vagy a légkonditól fagyoskodunk.
Az első benyomásokat követően elkezdtük tudatosan figyelni az emberek viselkedését (mint leendő pszichológusok). Irigylésre méltó szervezettség és fegyelmezettség jellemzi Tajpej lakóit mind a közlekedésben, mind a hivatalos ügyek intézésében. A város négy főútja négy fő erényüket képviseli: emberszeretet. Erről mi is megbizonyosodtuk egy spontán családi összejövetelen, amelyre a tanár úr ismerőse hívott meg bennünket. A helyi szokásokat betartva ajándékot vittünk a családnak, a lakás bejáratánál hagytuka cipőinket, majd hirtelen a terített asztalnál találtuk magunkat. Így nemcsak a pálcikával evés művészetét gyakorolhattuk, hanem lehetőségünk nyílt megkóstolni néhány helyi fogást: tintahalat (ami számunkra nagyon rágósnak bizonyult), kagylót (aminek a héját szuvenírként eltettük), garnélarákot (aminek megtisztítását külön megtanították), majonézes bambuszrügyet (ami meglepően ízletes volt), fekete csirkelevest (amiben a csirkének a bőre és tollazata is fekete), tajvani kolbászt (ami olyan édes volt, hogy desszertnek is megállta volna a helyét) és mongóbabot (amit ők is desszertnek szántak). A legkülönlegesebb mégis egy chipszhez hasonló hosszúkás, barna ínyencség volt, amit lelkesen ropogtattunk mindaddig, amíg meg nem tudtuk, hogy igazából egy tengeri bogár. Nemcsak az ételek egyedisége nyűgözött le bennünket, hanem az alkoholkultúra is. A tradicionális százéves rozspálinka fogyasztásához a legkülönfélébb szokások társulnak: elsősorban senki nem ihat egyedül egy társaságban, és senki nem töltheti meg a saját poharát. Így egymást sorra meghívva ürül ki az üveg, miközben mindenkinek mindig tele van a pohara. A tanár úr viselkedését figyelve rájöttünk, hogy szigorú és egymástól nagyon különböző testbeszéden alapuló követelmények vannak, amikor itthon csak annyit mondanánk, hogy „Egészségedre!”. Az idős családanyától kezdve a menyéig, és az idősebb férfi családtagok esetében láttuk, hogy másképp kell tartani a poharat, másképp kell meghajolni, figyelmesen időzítve van, hogy mikor kell a meghajlásból felegyenesedni és utána milyen szögben bemutatni az üres poharat. A pszichológiai tanszéken tartott órái alatt a tanár úr erről soha nem beszélt nekünk, így meg is említettük neki, hogy ezentúl jó lenne ezt az ázsiai viselkedésformát is belefoglalni az esettörténet anyagába. Buliról lévén szó, zene sem hiányozhatott, mikrofont kaptunk a kezünkbe, és belecsöppentünk a kínai karaoke-partyba. Mi sem hagytuk magunkat, hamar felcsendült a Tavaszi szél és a Márminálunk, amit tapsvihar koronázott szerény énektudásunk ellenére.
Az est lezárásaként meglátogattunk egy tradicionális éjjeli piacot, ahol tovább folytatódott a lakoma: büdös tofut fogyasztottunk, ami finoman fogalmazva nem nyerte el a tetszésünket. Ezzel ellentétben a helyi jellegzetes friss gyümölcsök igen finomnak bizonyultak, mint a maraguja, papaya, kókuszvíz, rózsa alma, ázsiai kerek körte, pálá és még egy pár kimondhatatlan nevű gyümölcs.
Egy szó, mint száz, Tajvan elvarázsolt minket.
BOROS EDINA
PRINCZ BARBARA
TANKÓ TÍMEA-MÓNIKA
Korábban beszámoltunk róla (webszabadság – július 25.), hogy a BBTE pszichológia szakos diákjai Benedek Dezső antropológus, az amerikai Gerogiai Egyetem professzora jóvoltából a távoli Irala szigetére utazhatnak tanulmányútra. Élményeikről a Szabadságban számolnak be.
Indulás Budapestről
Tajvani csaladi összejövetel
Tradicionális helyi vacsora
100 éves rozspálinka
Éjjeli piac
Ínyencségek
Piacon
Gyumolcs
Zöldhagymás pogácsa
Méz alma
Koccintás
A "kis" család