A romos alvinci Martinuzzi-kastély
Az erdélyi reneszánsz építészet szimbóluma, az alvinci (Vințu de Jos, Unter-Wintz) Martinuzzi-kastély új korszak küszöbén áll. Az évtizedek óta romos állapotban lévő Fehér megyei műemlék most jelentős esélyt kapott a megmentésére.
A Pián-patak és a Maros összefolyásánál fekvő zord épület története az 1300-as évek elejéig nyúlik vissza. Kezdetben domonkos kolostor állt itt, ám a birtok később hírhedt merényletek helyszínévé vált. Az 1438-as török betörés után megromlott alvinci szerzetesi élet végleg megszűnt a 16. század elején. A domonkosok távozása után a kolostor több nemesi család birtokába került, majd Nagyvárad püspöke, Martinuzzi György szerezte meg. Ő rendelte el az egykori kolostor újjáépítését reneszánsz stílusban. A jelentős politikai befolyással bíró bíboros négyszög alaprajzú kastélyt tervezett, bástyákkal a négy sarkában, illetve felvonóhíddal és a közeli Maros vizével feltöltött árokkal.
Az esztergomi érsek tervei azonban nem valósultak meg teljesen. Miután Giovanni Battista Castaldo olasz tábornok, az erdélyi Habsburg-csapatok vezetőjének vallomása meggyőzte I. Ferdinánd német-római császárt, Martinuzzit azzal vádolták, hogy titkos megállapodást kötött a Fényes Portával. Így történt, hogy 1551. december 17-én Castaldo zsoldosai, élükön Marcantonio Ferrari titkárral és Sforza Pallavicini kapitánnyal, puskákkal és késekkel támadtak rá a védtelen Martinuzzira. A borzalmas gyilkosság után a Fráter holtteste egész télen ott hevert a vérben megfagyva, majd csak 1552 februárjának végén temették el a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház kriptájában.
A kastély véráztatta történelme
Martinuzzi halála után a kastély a Báthory- és a Majláth-családok birtokába került, majd végül Bethlen Gábor fejedelem lett az új tulajdonos (1614). Mielőtt azonban az épületegyüttes újjáépítése megkezdődött volna, újabb hírhedt gyilkosságok történtek a falai között. Bár szövetségese volt a törökellenes Szent Ligában, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem letartóztatta és családjával együtt bebörtönözte Rettenetes Áron moldvai uralkodót, akit végül 1597 júniusában mérgeztek meg az alvinci kastélyban. Csupán néhány évvel később, Giorgio Basta hírhedt tábornok parancsára, a politikai beavatkozással vádolt Fabio és Simone Genga olasz építész testvérpárt is kivégezték a kastély börtönében (1601). Bethlen Gáborhoz visszatérve, ő adta meg a kastély végleges hatszögletű formáját, amelyről a ma is látható, a bejárati kapu kőfalába vésett 1617-es latin nyelvű felirat is tanúskodik.
A terveket Giacomo Resti olasz építész készítette, a kivitelezést Brassai Kőműves János kolozsvári mester vezette, a mennyezetet pedig Egerházi Képíró János, Bethlen Gábor udvari festője festette. A kastélyt 1658-ban a török–tatár seregek feldúlták, majd az immár romos Martinuzzi–Bethlen kastélyt 1715-ben az erdélyi római katolikus egyház vette át, így vált a püspökök nyári rezidenciájává. Ezt megelőzően Brankovics Száva erdélyi ortodox püspök is raboskodott itt, miután I. Apafi Mihály fejedelem 1680-ban bebörtönözte a szerb eredetű papot. 1733-ban Sorger Gergely püspök még megépíttette a barokk kaput, de az 1792-es tűzvész a kastély hanyatlásának kezdetét jelentette. Az épületet már csak részben újította fel Batthyány Ignác püspök. A vérfagyasztó történtek után fontos azt is megjegyezni, hogy az alvinci kastélyban született báró Kemény Zsigmond magyar író (1814. június 12.).
Kincsek és házasságtörés?
Az alvinci Martinuzzi-kastély véres múltja miatt természetesen számos helyi legenda született. Az egyik történet szerint a halászok elképesztő kincsre bukkantak a Sztrigy-folyóban – több tízezer aranyérmére, amelyeken Lüszimakhosz makedón uralkodó arcképe szerepelt. Úgy vélik, hogy Martinuzzi erőszakkal kisajátította ezt a kincset, és tulajdonképpen az óriási vagyon volt a valódi oka annak, hogy Castaldo és cinkosai meggyilkolták a horvát származású Frátert.
Egy másik mítosz Mária Terézia császárné szerelmi életéhez fűződik, aki 16 gyermek édesanyja volt. Bár semmilyen történelmi bizonyíték nincs rá, hogy valaha is megfordult volna Alvincen, a legenda szerint a hajdani magyar királynő itt csábította el szeretőit, majd titkos csapóajtón át egy kardokkal teli szobába ejtette őket. A meggyilkolt férfiak holtteste utólag titkos alagúton keresztül a Maros vizébe juthatott – állítja a mendemonda.
A rejtett járatokon, fel nem tárt kincseken, titokzatos éjszakai fényeken, megmagyarázhatatlan természeti jelenségeken és az éjszakába üvöltő nyugtalan lelkek legendáin túl a Martinuzzi-kastély az elmúlt évszázadban szinte teljesen elvesztette egykori gráciáját. A 20. század elején már romként leírt épületegyüttes az 1930-as években a legtöbb részét elvesztette, így mára csak az északi szárny és a délnyugati bástya maradt meg.
Restaurálják és visszaadják a közösségnek
A második világháború után a kastély raktárként szolgált, majd az államosítás után gabonatárként, bútorlerakatként, sőt húsfeldolgozóként is használták. Az 1980-as évek elején az északi szárny sarka beomlott, az épületet pedig végleg elhagyták. A forradalom után a Martinuzzi-kastélyt visszaigényelte és meg is kapta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Az 1991–1999 között végzett régészeti feltárások során előkerültek a régi domonkos kolostor nyomai, de a kastély állapota tovább romlott. Bár az elmúlt években improvizált juhakolként szolgált, a Martinuzzi-kastélynak most valódi esélye van a megmenekülésre.
2024 tavaszán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Örökség Intézettől a Műemlékbélyeg program keretében a Martinuzzi-kastély megmentésére. Egy évvel később már befejeződtek a felmérések, megkezdődött a burjánzó növényzet irtása, és elkészült a beavatkozási munkálatokat engedélyező dokumentáció előkészítése is. Ha minden a tervek szerint halad, rögzítik majd és megóvják a meglévő falakat, konzerválják a belső megmaradt falfestményeket, helyreállítják a meglévő kerítést, akadálymentesítik a teljes területet, és a Martinuzzi-kastély kulturális központként születhet újjá.
Hogyan semmisült meg mindössze három évtized alatt a magyarcsesztvei Mikes-kastély?
Fénykorában palotából, kúriából, kápolnából és magtárból álló impozáns épületegyüttes volt, mára viszont a Marosújvárhoz tartozó magyarcsesztvei Mikes-kastélyból csak néhány omladozó fal maradt, amelyek hamarosan elbuknak az idővel és közönnyel szemben folytatott esélytelen harcban.
A magyarcsesztvei épületegyüttes kezdete a 18. század végére datálható, és az Erdély történelmében fontos szerepet játszó, székely eredetű Mikes család nevéhez fűződik. A régi kastélyt VI. Mikes Mihály építtette 1796-ban. A ma már nem létező barokk stílusú épület egyszintes volt, timpanonos tornáccal rendelkezett. Ezt követően épült a bejárati kapu, a nagyméretű magtár, valamint a neoklasszicista palota, amelyet IV. Zabolai Mikes János gróf (1804–1880) kérésére építettek a 19. században. Az 1848-as forradalmi mozgalmak idején Simion Prodan Probu emberei feldúlták a hajdani országgyűlési képviselő birtokát.
A kastély szimmetrikus szerkezete, egyszintes kialakítása hangsúlyozta az egész birtok erőteljes horizontális jellegét. Az emelt földszintes épület nyugati homlokzatán egy timpanonos portikusz állt, amelyet oszlopok tartottak. Továbbá a keleti oldalon 14 dór oszlop sorakozott. A kastély mindkét oldalán öt egyenes záródású ablak, valamint egy-egy ikerablak helyezkedett el a sarkokban. Mára az elegáns palotából csak néhány falrészlet és a keleti homlokzat meggyengült dór oszlopai maradtak meg. A nyugati portikusz oszlopai ledőltek, az épület pincéje pedig beszakadt.
A kommunista rendszer beálltával a kastély a helyi termelőszövetkezet székhelyévé vált, a forradalom után pedig rövid ideig egy óvodának adott otthont. 1994-től kezdve viszont áldozatául esett annak a széles körben elterjedt gyakorlatnak, amely a kommunisták által könyörtelenül kihasznált és a forradalom utáni vezetés által elhanyagolt történelmi épületeket érinti. Szinte mindent elloptak, a tégláktól és ácsmunkától kezdve az ablakokon és ajtókon át a tetőszerkezetig. A meleg évszakokban buja növényzet lepi be a megmaradt falakat, a körülöttük lévő tágas földterületet pedig a falusiak állataik legeltetésére használják.
Bár az épületegyüttes szerepel a Fehér megyei történelmi műemlékek listáján, a magyarcsesztvei Mikes-kastély tulajdonjoga rejtélybe burkolózik. A marosújvári hatóságok szerint a birtok nem a helyi önkormányzat tulajdona. Állítólag 2006-ban a komplexumot visszaszolgáltatták a Mikes-család leszármazottainak, de nem találtunk erre megerősítő információt. Ami biztos, hogy senki sem követeli a műemlék tulajdonjogát, amely a hivatalos leírások alapján még mindig az állam birtokában van. Az adott körülmények között a Mikes-kastély megmentésére nincs reális esély.
Bíróságon „szétszaggatott” történelmi műemlék Bokajalfaluban
Különös sorsú történelmi műemlék az 1241-es tatárjárás előtt épült bokajalfalui (Băcăinți, Bocksdorf, Fehér megye) kőtemplom. A múlt század közepe óta hívek nélkül maradt egykori román stílusú templom fondorlatos per tárgyává vált. Eközben pedig a Maros jobb partján magasló torony összeomlásának veszélye egyre csak növekszik.
A faragatlan kőből épült bokajalfalui templom a 13. század hajnalán már állhatott. Sőt, egyes források szerint a 11–12. század fordulóján épülhetett, jóval a szászok betelepítése és a tatárjárás előtt. A templomot hajdanán téglalap alaprajzú hajó és egy félköríves szentély egészítette ki. A korabeli bazilikák mintájára a nyugati oldalon kapott helyet a karzat és a harangtorony is. Mára viszont csupán a néhai csarnokos torony maradt meg, amelyet valaha két sor félköríves, „tenyérnyi széles” ablak díszített. Míg a templom falai a 20. század elején még álltak, ma már csak a hajó és a szentély alapjainak halvány körvonala látszik.
A magányos, öreg kőtemplom szemtanúja lehetett a környék legjelentősebb történelmi eseményének. Az 1479. október 13-án lezajlott kenyérmezei csata a térség emlékezetében hősi ellenállásként él az oszmán elnyomással szemben. A törökök fosztogatásait megelégelve, magyarok, székelyek, szászok, havasalföldiek és szerbek ezrei egyesültek Báthory István vajda és Kinizsi Pál temesi ispán vezetése alatt, kemény csapást mérve II. Mehmed szultán Erdélyben portyázó seregére. A sors fintora, hogy éppenséggel a románok és magyarok által egyaránt tisztelt Kinizsi Pál, Mátyás király derék kapitányának kultusza vezetett a bokajalfalui kőtemplom jelenlegi vitatott helyzetéhez.
2021 májusában a magyarországi Pontes Alapítvány 6500 eurót fizetett a Gyulafehérvári Református Egyházközségnek a bokajalfalui műemlékegyüttesért. Korábban a Fehér Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság, a Fehér Megyei Tanács és Alkenyér község polgármesteri hivatala sorra lemondott az elővásárlási jogáról. Így tervezte a Kinizsi Pál örök nyugvóhelyén, Nagyvázsonyban bejegyzett alapítvány a romok helyreállítását és egy emlékpark kialakítását a több mint 2600 négyzetméteres telken, amelyen egy ősi temető is található. Azonban a tervek nem valósultak meg, ugyanis egy fellebezés során az adásvételi szerződést érvénytelenítették.
Úgy tűnik, hogy Alkenyér önkormányzata már a zavaros 90-es években szétosztotta a telket a 1991/18-as földtörvény alapján. Azonban a vitatott területet sosem államosították, így a református egyház sosem veszíthette el tulajdonjogát. A telek jelenlegi tulajdonosa, aki állítólag egy szomszédjától vásárolta meg azt, végül megnyerte a pert. Az egyház és az alapítvány között kötött adásvételi szerződést tehát érvénytelenítették. Bár a kőtemplom továbbra is a református egyházé, tulajdonképpen a levegőben lóg idegen kézben lévő telken. A történet legnagyobb vesztese Bokajalfalu, hiszen olyan projekt hiúsult meg, amely megmenthette volna a történelmi műemléket és fellendíthette volna a helyi turizmust.
Borítókép: Romokban a magyarcsesztvei Mikes-kastély
