Emil Boc, az otromba térkövezés, a zabolátlan ígéretek és az alig palástoltan túlfűtött patriotizmus polgármestere hirtelen bepánikolt, amikor egyesek szóvá tették, hogy hát mégiscsak nem járja, hogy e nemes lelkű és elméjű férfiakat a piedesztáltól megfosszák. Ha ezzel jött volna az irodába az építész, hát kirúgta volna – licitál Boc, amikor látja, hogy a nem feltétlenül magyarbarát helyi sajtó előszeretettel kezdte el sulykolni, hogy nem véletlenül van ez így, mert az utcakorszerűsítési pályázatot egy magyar szakembereket tömörítő tervezőiroda nyerte meg. De Emil Boc nem csak most vált ilyen harciassá: amikor a Kolozsvári U focicsapata úgy két hónapja éppen válságba került (mely krízisben a Városháza által támogatott klub menedzsmentje vastagon benne volt), és a klub igazgatója belengette lemondását, Boc szintén azzal ágált, hogy ha ilyen szándékkal nyitott volna be a szakember, bizony rögvest kiadta volna az útját.
Érthető, hogy Boc miért viselkedik így: nem az a típus, aki bevállalna esetleges szavazatvesztéssel járó döntéseket, jövőre meg választások lesznek, és polgármesterünk – eddigi értesüléseim szerint – újrázna még egyszer. Több ízben téma volt az idők során, hogy az egykori Funar-tábor nem szívódott fel, nem költözött el és nem halt ki 2004-ben Emil Boc első győzelmekor, amikor a voksolók 20-22 százaléka a PRM-re pecsételt (ez pedig egy 30-33 ezer fős szavazótömeg). Idővel egy részük elfordulhatott a politikától, vagy véleményt váltott, de még mindig van a városban jókora adag etnikumközi empátiahiány, hogy dizájnosabban fogalmazzak. Az AUR országos felmérésekben makacsul bőven kétszámjegyű százalékaránya szintén ott van a képletben, és Boc gesztusainak hátterében. És még valami…
1984-ben Emil Boc abban a Farkas utcában érettségizett, amely miatt most köz-hőzöngésbe kezdett. Sőt, a szoborcsoport egyik alakja, Gheorghe Șincai, úgymond társként, névadója volt az akkori iskolának: Ady–Șincai Történelem-Filológia Líceum volt a tanoda teljes neve. Boc szerette a történelmet, erre utalnak egykori emlékeim (mert történetesen egyazon osztályban jártunk két esztendőt úgy, hogy csak a közös tantárgyak, így például a történelem esetén tartották együtt az órákat a magyar és román osztályok diákjainak). Talán ezzel a biografikus vetülettel is magyarázható az a fölös(leges) elán, amellyel bizonygatni igyekszik éberségét és példás hazafiságát.
Szóval állunk a pénztárnál, mint akik jól bevásároltunk: a termék címkéjén az áll, hogy négy évig szavatolt a minősége, de legalább használható. Nevetséges lenne, ha nem lenne fájdalmas, mi több, fájdalmas lenne, ha nem lenne tanulságos. A konzekvenciákkal pedig nem érdemes kapkodni: jó lesz majd levonni azokat 2024-ben, a helyhatósági választások második fordulójában.
