Jelen pillanatban az a legnagyobb veszély, hogy Románia túltolja a biciklit a korrupcióellenes harcban, és ahogy oly jellemző erre az országra, pillanatok alatt átesik a ló túlsó oldalára. A közvitákból is az derül ki, hogy szélsőségek között hánykolódik a társadalmunk, mintha csak fehéren vagy feketén lenne képes szemlélni a világot. Ez egy nagy adag felületességre utal, ami a legkomolyabb intézményekre, így az igazságszolgáltatás szerveire is kiterjed. Sokszor maga az igazságszolgáltatás sem veszi komolyan a működési szabályait, így hogyan lehetne elvárni az intézményeitől, hogy akkurátusan alkalmazzák a törvényeket.
A szélsőséges szemléletmód miatt ma már ott is korrupciót látunk, ahol nincs, illetve egyszerű úgynevezett érdekellentétről szóló ügyeket is olyan súlyos szigorral akarjuk büntetni, hogy más országokban már rajtunk szórakoznak, hogyan vágjuk el magunk alatt a fát és bénítjuk meg az állami intézményeket, stagnálunk, miközben a fejlődő világ elhúz mellettünk. Miközben az Egyesült Államokban politikusi dinasztiák sarjai követik egymást a legmagasabb vezető pozíciókban, mi úgy akarjuk „leleplezni a nagy korrupciót”, hogy egy polgármestertől elvárjuk, semmi olyan iratot ne írjon alá, amelynek értelmében egy őt korábban akár csekély bérért is foglalkoztató intézmény javára folyósítanának önkormányzati támogatást. Márpedig aláírási joga csak a polgármesternek van, így ha nem írná alá a tanács által megszavazott határozatot, akkor hivatali mulasztásért vagy hivatali visszaélésért lehetne félreállítani. S ha valakit félre akarnak állítani, akkor meg is teszik. Ilyen most Romániában a közhangulat, és ezért jelenleg nagyobb veszélyt jelentenek az igazságszolgáltatás túlkapásai, mint az esetleges eredménytelen korrupcióellenes harc.
Iskolapéldája az elaprózott, fölösleges puszta látszatmunkának, ahogyan az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség minden apró-cseprő ügyre lecsap, és olyan nevetséges esetekben mutatja ki az érdekellentétet, hogy már-már azon kezd töprengeni a még józanul gondolkodó ember, hogy van-e létjogosultsága egy olyan sok pénzen fenntartott intézménynek, amely piszlicsáré ügyek lajstromozásával foglalkozik. Például a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kolozsváron semmilyen önkormányzati támogatásban nem részesülhetne, még akkor sem, ha az önkormányzat például egy kölcsönösen hasznos együttműködési megállapodást kötne az egyetemmel, ugyanis a mindenkori polgármesternek szinte biztos, köze lehetett valamikor az egyetemhez akár óraadó tanárként. Ilyen alapon építkezési engedélyt sem lenne szabad kibocsátania a polgármesteri hivatalnak az egyetem számára, hiszen például Kolozsvár jelenlegi polgármestere tanított az egyetemen. S ha valaki kételkedik abban, hogy ilyen előfordulhat, akkor elég csak felidézni Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetét, aki ellen az egyik vád az volt, hogy a Sapientia csíki karának aláírt egy építkezési engedélyt, s közben óraadó tanára volt az oktatási intézménynek.
Kóros tüneteket mutat ez a radikalizálódás és oda vezet, hogy ott is korrupciót lássunk, ahol valójában nincs. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester DNA-s ügye sem különb. Sokan felületesen elfogadják, hogy korrupció van a dologban, holott ez a történet a társadalmi relevancia szempontjából, igazán arról szól, hogy mennyire nem működik a román közigazgatás. Az a közigazgatás, amely évekig nem hajlandó vagy képtelen kibocsátani egy vállalkozó számára építkezési engedélyt, s ezáltal beruházási lehetőségektől esik el a település. Az ügyészség szerint egy ilyen esetet egy városvezetőnek tétlenül kellene szemlélnie. S ha így tenne, akkor hivatali mulasztásért indítanának ellene vizsgálatot. Mert aki ellen feltétlenül akarnak vizsgálódni, az ellen büntetlenül tudnak vizsgálódni az ügyészek a hatályos törvények szerint.
Románia állítólag élen jár a korrupcióellenes harcban, és az államelnökkel az élen azzal ámítjuk magunkat, hogy Európában modellértékűvé váltunk. (El tudom képzelni, hogy Berlinben, Brüsszelben vagy Párizsban nem hivatalos keretek között az unió vezetői milyen jókat derülnek, amikor Romániáról, mint modellértékű országról hallanak.) Eközben a román közigazgatás ugyanolyan pocsékul működik, mint az elmúlt száz évben, s továbbra is képtelen megépíteni belátható időn belül egy autópályát. Felmerül a kérdés, valóban a már-már fetisizált és nagyítóval keresett korrupció az oka ennek az elkeserítő állapotnak vagy a valóság sokkal bonyolultabb annál, hogy a korrupció ürügyén emberek ezreit börtönbe zárjuk.
A hazai korrupció jelentős részét a rossz, kusza, egymásnak ellentmondó törvények generálják, így egy hivatalnok, ember legyen a talpán, ha el tudja kerülni, hogy ne hágjon át valamilyen törvényt. A közigazgatásban olyan lehetetlen és abszurd jogi helyzetek adódnak nap mint nap, hogy egyik vagy másik törvény alóli kibújás elkerülhetetlen, különben még annyit se fejleszthetnének az önkormányzatok, amennyit most tesznek. Az úgynevezett korrupciót generáló másik tényező a hozzá nem értés, ezért Románia sokkal többet nyerne, ha az erőszakszervek százmillió eurós felszerelése és megerősítése helyett hivatalnoki kara képzettségének javításán fáradozna, ez ugyanis sokkal többet lendítene az ország gazdaságán, és kézzelfoghatóbb haszonnal járna a társadalom egésze számára. Mert ezen a Földön még sehol nem haladt előre egy társadalom pusztán attól, hogy börtönbe zárták emberek ezreit. Ettől egészen biztosan nem fogunk jobban élni.
