„Szöveget séta közben tudok a leghatékonyabban tanulni…”

- Kovásznán születtem, nevelkedtem, középiskolás tanulmányaimat a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban kezdtem, majd a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben végeztem. Kezdetben tanítónő szerettem volna lenni, de az iskolai színjátszó csoport magába szippantott. Számos versmondó versenyen is részt vettem iskolás koromban, amelyek megerősítették az önbizalmamat, és így született meg a döntés, hogy a tanítói életpálya helyett a színészi hivatást választom.

- A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre első próbálkozásra felvételt nyertél a Farkas Ibolya és Fülöp B. Erzsébet által vezetett évfolyamra.

- A felvételi számomra könnyűnek tűnt: kellett tíz vers, néhány monológ, egy-két próza… Aztán, amikor elkezdődött az első tanév, akkor szembesültem azzal, hogy mire is vállalkoztam valójában, mennyi mindent kell majd elsajátítanom, megtanulnom. Nem sokat tudtam korábban a színészmesterségről, minden új volt számomra és nagyon sokat kellett dolgoznom önmagammal és önmagamon. De éreztem, hogy jó helyre kerültem, soha nem bántam meg a döntésemet. Persze, az egyetemi képzés csak egy alap a színész számára, mert a szakmát csak a színpadon, élesben lehet igazán megtanulni. Általában, csak sok év, vagy akár évtized gyakorlati munkája által válhat igazán a hivatása mesterévé a színész. 

- A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, ahova az egyetem elvégzése után elszerződtél, megfelelő közeg volt a szükséges gyakorlati tudás és tapasztalat megszerzéséhez?

Feltétlenül. Nagy élmény volt kezdő színészként a Bocsárdi László rendező által vezetett társulathoz kerülni és belecsöppenni a szakma „mélyvizébe”. 

- Nagy bizalommal fogadtak ott téged: rögtön fontos és nehéz szerepeket bíztak rád, amelyek hamarosan meg is hozták számodra az ismertséget és a sikert. 

- Valóban, már az első ott töltött évadomban, a Bocsárdi László által rendezett Bertolt Brech darabban, a Jóembert keresünk! - ben Wang vízárus szerepében Uniter-díjra jelöltek.

- Hogy történik egy Uniter-díjra való jelölés?

- Két alkalommal is megnézi a kijelölt előadást a színházi szakemberekből álló bizottság, majd ha úgy döntenek, javasolják a jelölést. Én a Legjobb Női Mellékszereplő Díjára lettem előterjesztve. Minden kategóriában három potenciális előterjesztett szerepel és a végső döntés csak Bukarestben, az évente megrendezésre kerülő Uniter-gálán derül ki. Az érdekessége a dolognak az, hogy abban az évben egykori tanárommal, Bözsével, vagyis Fülöp B. Erzsébettel együtt voltunk erre a díjra jelölve, de végül is egy harmadik színésznő nyerte el a rangos kitüntetést. 

- Egy Uniter-jelölés akkor is dobogós díjnak számít, ha nem nyered el legjobbnak járó kitüntetést. De voltak egyéb díjaid is, amivel a sepsiszentgyörgyi társulatnál kifejtett művészi tevékenységedet értékelték. 

- Két alkalommal díjaztak a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján. Először Egyéni Alakításdíjban részesültem a Bocsárdi által rendezett Witold Gombrowicz, Yvonne, burgundi hercegnő című darabban a címszerepért, majd Molière, A mizantróp című előadásban, amelyet szintén Bocsárdi László rendezett, Céliméne szerepével elnyertem a Legjobb Női Főszereplő Díját. Az Yvonne szerepével Lengyelországban, Radom városában tartott IX. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon is Alakítás-díjban részesültem. Nagyon változatos szerepek voltak ezek, hiszen Yvonne gyakorlatilag autista figura, Céliméne pedig a „nagy nő”, egy igazi femme fatale. De jó kihívás volt számomra, hogy a zenés műfajban is kipróbálhattam magam, amikor a Keresztes Attila által rendezett Csárdáskirálynőben a Verecki Szilvia szerepét bízták rám. 

- Tíz sikeres sepsiszentgyörgyi évad után mégis úgy döntöttél, hogy elhagyod a Tamási Áron színházat. 

- Új impulzusokra vágytam és azt éreztem, hogy váltanom kell. Arra nem is gondoltam, hogy a megszokott közegemből kiszakadva nem lesz könnyű megszokni Kolozsvárt. Otthon mindig valahogy védettebbnek éreztem magam színészként. Nem bántam meg soha ezt a lépésemet, de az igazi otthon nekem még mindig Kovászna megyében van, ahova, amikor csak tehetem, mindig hazautazom. Eleinte legalább havonta egyszer hazaszaladtam, annyira honvágyam volt. Most már inkább csak az ünnepek alkalmával látogatok haza, mert jól esik családi körben tölteni az ünnepnapokat. 

- Több mint egy évtizede vagy a kolozsvári társulat tagja, de úgy tűnik, mintha itt nem volnának annyira ütős, fontos szerepeid, mint Sepsiszentgyörgyön. Miért?

- Ez így van, de az okát sajnos nem tudom. Gondolom azért is, mert itt nagyobb a társulat és a versenyszellem. Nehéz megmagyarázni, hogy miért választ ki, vagy mellőz egy új produkciót létrehozó előadás rendezője egy adott színészt. Persze, voltak olyan szerepeim itt is, amelyeket nagyon szerettem, mint például a Madame Helseth figurája Ibsen Rosmersholm című drámájában, amelyet Andriy Zholdak vitt színre. De emlékezetes volt számomra az Andrei Serban által rendezett Oidipusz előadás is, amelyben Merope szerepét osztották rám. Jelenleg az Én vagyok a szél című darabon dolgozunk, amelyet a Nobel-díjas norvég drámaíró Jon Fosse írt és amelyet Tompa Gábor visz színpadra. Az előadásnak, amelyben az asszonyok karának az egyik tagja vagyok, várhatóan február közepén lesz a bemutatója.

- Létrehoztál egyéni előadásokat is.

- Marguerite Duras francia írónő századik születésnapjának alkalmából vittem színre A szerető című egyszereplős produkciót, amelyet Kolcsár József egy kamaraelőadás formájában rendezett meg számomra. Eredetileg úgy terveztem, hogy egy független előadás lesz, de végül is, közös megegyezés alapján, a Tamási Áron Színház repertoárjának részévé vált. Kolozsváron is született egy hasonló vonatkozású kezdeményezés, amikor a Pilinszky100 emlékév alkalmával létrehoztunk Horváth Zoltán zongoraművész együttműködésével egy, a Pilinszky János verseiből válogatott emlékestet Késő kegyelem címmel.

- Mik az éves terveid ebben az új esztendőben?

- Szeretnék minél többet foglalkozni versekkel, verseskötetekkel.

- Egy régi interjúdban azt olvastam, hogy anyai ágon rokonságban áll a családod Bertolt Brech-tel, a világhírű német színházrendezővel, aki a maga sajátos művészeti stílusával az egyik reformátora volt a XX. századi európai színjátszásnak… 

- Valójában nem Brechthez, hanem annak a második feleségéhez, Helene Weigelhez fűződnek állítólagos rokoni szálaink, de annak ellenére, hogy anyai nagymamámnak a lánykori neve valóban Weigel volt, lehet, hogy mindez csak amolyan családi legenda. Nem tudom, soha nem jártam utána.

- Én viszont utána néztem: Helene Weigel maga is színésznő volt és a férjével Bertolt Brechtel közösen hozták létre a Berliner Ensemble színházat, amelynek idővel az igazgatónője lett. Lehet, hogy mindez, ahogy mondod, csak amolyan családi legenda, viszont az biztos, hogy van olyan személy a családotokban, aki valóban legendássá tette a Kicsid nevet.

- Gondolom, hogy az apai nagybátyámra, Kicsid Gáborra gondolsz, aki valóban ikonikus sportoló, sokszoros kézilabda világbajnok, akiről Kézdivásárhelyen sportcsarnokot neveztek el. Egyébként édesapám is országos magasugró bajnok volt, úgyhogy a sport, apai ágon bele van kódolva a családunkba. 

- Örökölted a sport iránti vonzalmat?

- Fiatalkoromban atletizáltam, szerettem volna sportiskolába járni, de a szüleim tudván, hogy mennyire nehéz egy sportkarrier felépítése, eltanácsoltak ettől. A pedagógusi pálya, amelyre eredetileg szántak, lehet, hogy valóban könnyebb lett volna, de a színészi lét, amelyet én választottam magamnak, sok mindenben hasonló a sportolói életformához. Utólag belegondolva, nem volt akkora potenciál bennem a sport terén, hogy kiemelkedő eredményeket érhettem volna el. Viszont igénylem a mozgást: a szaladás, a kocogás ma is jelen van az életemben, akárcsak a mindennapos séták, amelyek egyfajta meditatív tevékenységet jelentenek számomra. Szöveget is séta közben tudok a leghatékonyabban tanulni.

- Nézőként, befogadóként, van olyan előadásélményed, amely mély nyomot hagyott benned?

- Több is, de a legemlékezetesebb számomra talán a budapesti Krétakör Színház Sirály című előadása volt, amelyet Schilling Árpád rendezett. A színháztól kicsit elvonatkoztatva, mint olvasmányélmény Milan Kundera és Hermann Hesse művei hatottak rám erőteljes módon. A film világából pedig elsősorban a neorealista olasz filmek a kedvenceim, mint például Federico Fellini Országúton című alkotása.

- Neked volt lehetőséged kipróbálni magad a filmművészetben?

- Csupán néhány vizsgafilmben játszottam kisebb-nagyobb szerepeket. Egyszer volt egy komoly felkérésem az Eperjes Károly által rendezett Magyar Passióba, de sajnos a forgatási időpontok egybeestek a színházi feladataimmal, próbáimmal, előadásokkal, így sajnos nem tudtam elvállalni azt.

- Mit szeretnél, hogy elhozzon számodra a most induló 2025-ös új év?

- Minél több szakmai kihívást és azt, hogy találjanak rám az érdekes, izgalmas szerepek.

Borítókép: Tompa Réka

Fotók: Kolozsvári Állami Magyar Színház/Bíró István