De mégis, mitől és mikor fog csillapodni a járvány? És hogyan jutottunk ide? Hiszen az év, illetve az oltáskampány elején még meglepő módon igen jól teljesítettünk az európai „porondon”. Csakhogy, ahogyan a mondás tartja: utolsókból lesznek az elsők – és elsőkből az utolsók. Miközben más országok, például Norvégia vagy Dánia lakosságának átoltottsága 90 százalék fölötti, és minden korlátozást feloldottak, s további jónéhány európai ország elérte az úgynevezett nyájimmunitást, mi ott maradtunk a béka feneke alatt. Egyrészt amiatt a hihetetlen mennyiségű félretájékoztatás, álhír miatt, amellyel a közösségi hálókon találkozunk – inkább hiszünk vírusügyben a szomszédnak, Dorel kőművesnek vagy éppen a piaci kofának, mintsem az orvosoknak, kutatóknak. Közben pedig teljes meggyőződéssel hisszük, hogy az újságírók (akárcsak a lélegeztető gépre került, ma már az oltást szorgalmazó korábbi vírustagadók) hatalmas pénzeket zsebelnek be azért, hogy a „nemlétező” vírussal riogassanak.
A hazai lakosságot arról meggyőzni, hogy oltassa be magát, Don Quijote-féle szélmalomharc – ráadásul már néhány hónapja, jóelőre elvesztették a hatóságok ezt a harcot. Mert be kell vallani: az úgynevezett oltáskampány mára totális csőd. Talán ha adnának hivatalból három miccset s egy korsó sört… Mert attól, hogy Raed Arafat államtitkár vagy Gheorghiţă néha elmondja, hogy legalább 70%-os átoltottságra lenne szükség ahhoz, hogy ne omoljon össze a negyedik hullámban az egészségügyi rendszer, még nem fog senki rohanni az oltóközpontba. Ezzel nem lehet meggyőzni az embereket, legfeljebb megijeszteni. Meggyőzéshez közérthetően tálalt érvek, azon túl pedig arcok kellenek, kedvelt, elismert, hiteles személyiségek arcai, például olyan neves sportolóké, színészeké stb., akik saját példájuk által teszik le a voksot az oltás mellett. Erre épülhetne egy jól kidolgozott, hatékony oltáskampány, csakhogy én ilyet nem tapasztaltam mostanság: tavasszal beindult az oltás, láttuk Klaus Iohannis bicepszét és Simona Halep is elmondta, hogy ő beoltotta magát, s ezzel a hatóságok úgy gondolták, innen megy majd minden magától, és a negyedik hullám érkezéséig – olasz módra – elmentek sziesztázni… Még az amúgy nevetséges oltáslottót is későn találták ki: most már az a lottó, hogy ki lesz kovidos és ki nem…
Úgyhogy a sziesztából felébredve most a tavalyi olaszországi (ott közben kötelezővé tették a védőoltást…) katasztrófával példálózunk, miután nyár végén egyes hazai szakemberek – ha lehet őket így nevezni – még úgy vélték, hogy a negyedik hullám csúcsán, áh, alig napi 4-5 ezer lesz az esetszám. Nos, 10 ezer fölött vagyunk néhány napja, és senkinek sincs fogalma arról, hogy mikor is jön a csúcs: egy hét vagy egy, netán két hónap múlva, húsz- vagy harminc- vagy éppen ötvenezres esetszámmal?
Ez a legrosszabb az egészben: nem tudni, meddig növekedhetnek még a számok, s hogy Olaszország után következik-e számunkra India is? Meddig bírja a nyomást az egészségügyi rendszer? És főleg: eljutunk-e valaha odáig, hogy vége legyen a szigorításoknak, korlátozásoknak? Mert e téren is hatalmas a káosz, a – véleményem szerint – túl későn és következetlenül meghozott döntések, a napról napra változó szabályok is csak arra jók, hogy tovább teszteljék tűrőképességünket, az amúgy is pattanásig feszült idegeket. És arra, hogy az oltatlant és az oltottat egymás ellen hergeljék. Ilyen körülmények között pedig mind beszélhet szolidaritásról és a megelőző intézkedések betartásának, nem utolsó sorban az immunizálásnak a fontosságáról Raed Arafat, Gheorghiţă, de még Iohannis is: már falra hányt borsó, amit mondanak.
Tegnap minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápoltak a hazai kórházak intenzív terápiás osztályain, a kapacitások folyamatos bővítése ellenére harmadik napja nem volt már szabad hely.
Nagy árat fizetünk a sziesztáért.
