B.B. – B. G.
„Egy hamis dolgokat hívő generációt teremtettünk” – jelentette ki Peter Boghossian, őrületnek nevezve a valóságtól egyre inkább elrugaszkodó amerikai trendeket. Rámutatott, létezik rendszerszintű rasszizmus, szexizmus és rengeteg egyéb diszkriminációs probléma, viszont a woke mozgalom nem fogadja el a párbeszédet, nem hisz a demokráciában és a kapitalizmusban, és agresszíven bélyegez meg bárkit, aki megkérdőjelezi. Az előadó szerint a mozgalom hosszú távon nem fenntartható, mert nem fogadja el az ellenvéleményeket, elutasít minden kritikát, ezért fejlődni sem tud.
Peter Boghossian tavaly nyílt levélben mondott fel a Portlandi Egyetemen, ahol filozófiát tanított. Írásában kifejtette, hogy az egyetemen a diákokat nem gondolkodásra tanítják, hanem ideológiát adnak át nekik. A levél szerint az intézmény lemondott igazságkereső küldetéséről, és intoleranciát hirdet az eltérő meggyőződésekkel és véleményekkel szemben. Ebben a közegben a diákok már félnek nyíltan és őszintén beszélni. Boghossian karrierje árán is vállalta, hogy szembeszáll az intézménnyel, ezért nem áldozatként tekint magára. Érdekességként megemlítette, hogy bár nyíltan ateistának vallja magát, többségében keresztyén, vallásos emberek álltak ki mellette.
Jelenleg az Austini Egyetem munkatársa és a National Progress Alliance igazgatója. Több mint 25 éves oktatói munkája alatt börtönökben, kórházakban, iskolákban, egyetemeken, világszinten vezető vállalatoknál és kisvállalkozásoknál is megfordult, elsődleges kutatási területei a kritikai gondolkodás és az erkölcsi érvelés. Munkája során több ezer emberrel beszélgetett hitükről, nézeteikről.
A szakember nemrég Kolozsváron járt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívására, az MCC Transylvania Lectures eseményen tartott előadást a lehetetlennek tűnő beszélgetések módszertanáról. Őt kérdeztük:
- Változott az akadémiai világ 2018 óta?
- Igen, jelentősen romlott. Még inkább megmerevedett a dogmákban és ideológiákban. De akadémiai világ alatt sok mindent érthetünk, például a felvételit vagy az előléptetések, kinevezések kérdését, ugyanakkor ide tartoznak a szakfolyóiratok vagy a diákok beiratkozása és megtartása is. A hallgatói létszám csökkenőben van, és boszorkányüldözés folyik a nézeteik mellett kiálló tanárok ellen. Egyre több oktatónak kell behódolni az ideológiának, nyilatkozatokat írni a sokszínűségről, a felvételin is előnyben részesítik a sokszínűként jellemezhető jelölteket. Úgy gondolom, az akadémiai tájkép jelentősen és radikálisan romlott. Ez már 2018 előtt megtörtént, de azóta szembetűnőbb.
- Mi a helyzet a tudományos élettel?
- Ez szélesebb terület, véleményem szerint nem olyan súlyosan sérült. Lawrence Krauss fizikus írt erről a közelmúltban, érdemes megvizsgálni. Láthatjuk, hogy az ideológia beszivárog a tudományokba is, de még közel sem károsította meg annyira. A nagy folyóiratok is, mint a Nature vagy a Scientific American, bedőltek a trendnek – nevezhetjük Social Justice- (társadalmi igazságosság) vagy woke-mozgalomnak. Pusztító hatása van ennek az utódideológiának.
- Más országokban is megfigyelte ezt?
- Persze. Nemrég Ausztriában jártam, ahol láttam jeleit. Én írtam az előszót Rajiv Malhotra több mint 800 oldalas könyvéhez, amely arról szól, hogyan fertőzi meg az indiai intézményeket, különösen a tudományos intézményeket az ideológia. Andrew Doyle-nak pedig most jelent meg egy könyve The New Puritans (Az új puritánok) címmel, ő az Egyesült Királyságban vizsgálja a jelenséget.
- Erdélyben néha olyan, mintha buborékban élnénk. Ön szerint mikor ér el minket is ez a hullám?
- Érdekes lesz, hogy meddig tart ez a buborék, mielőtt kipukkad. Nem tudom a választ. De ha megítéljük az ideológia gyors behatolását más országokban gyakorlatilag minden szektorba, beleértve a hadsereget és az egészségügyet is, ez csak idő kérdése.
- Manapság mintha mindent elhinnének az emberek, ami le van írva, vagy a tv-ben elhangzik. Van határa az ostobaságnak?
- Talán a hiszékenység a megfelelő szó erre. Az agyunknak természetes hajlama van a tanúságtételekre való figyelésre. Nem a kettős szakértői értékelés, tudományos adatok, bizonyítékok magától értetődőek, hanem hajlamosak vagyunk felértékelni a tanúvallomásokat. Tehát van-e határa annak, hogy milyen ostobaságokat hihetünk el? Valószínűleg nincs. De vegyük figyelembe, hogy nem minden ostobaság egyforma. Egyesek halálosak.
A nagymamám olasz katolikus volt, és követett bizonyos babonákat. Ha leejted a kést, akkor fejjel felfelé kell adni valakinek egy pennyt, vagy ha valamelyik felével felfelé teszed le a kenyeret, akkor tiszteletlen vagy Jézussal szemben, ilyesmik… Ezek eléggé ártalmatlanok. De vannak veszélyesebb téves információk vagy babonák, amelyek befolyásolják a közpolitikát, és ezekkel mindannyiunknak óvatosnak kell lennünk.
- Hogyan látja, melyek a mai információs társadalom legnagyobb hibái?
- Hogy az emberek a platform, a közönség méretét egyenlőnek tekintik a hitelességgel vagy az igazsággal. Ha nagy a követőtáborod, attól még nem leszel szakértő valamiben. Példának ott volt a koronavírus-járvány vagy a vakcinák kérdése. Csak azért, mert valakinek nagy követőtábora van, még nem lesz immunológus, virológus, biológus. Nem lesznek alkalmasak arra, hogy az oltóanyaggal kapcsolatos kérdések széles skálájáról beszéljenek. Tehát a Twitteren, a Youtube-on vagy bármelyik platformon (Instagram, Snapchat, Tiktok) nagy a követőid száma nem jelenti azt, hogy szakértelemmel rendelkezel.
- Hogyan látja a közösségi média szerepét?
- Ez méreg. Szörnyű. És én is használom, szóval én is hozzájárulok. Az emberek kegyetlen dolgokat tesznek és mondanak a like-okért. Elferdítik és eltorzítják az igazságot az átmeneti hírnévért. A közösségi média szerintem senkinek sem jó, mégis úgy tűnik, hogy nélkülözhetetlen eszköz, ha 2022-ben élsz, különösen, ha a nyilvános térben akarsz mozogni.
- Ön szerint az emberi természetből fakad, hogy nem jóra használjuk ezeket az eszközöket?
- Nem tudom. Talán egyszerűen a platform felépítése teszi könnyűvé olyan dolgok elkövetését, amiket különben soha nem tennénk egy másik emberrel.
- Van-e még jövője a nyomtatott sajtónak?
- Valószínűleg nincs. A kérdés az, hogy egy lapból hány példányt nyomtatnak ki, és hány látogatója van online. Az elmúlt 25 évben ez mindenhol egyre csökkent. Egyszer talán majd ingyen osztogathatják, de mindenki ugyanazt látja a telefonján is. Van valami jó érzés abban, ha papírt tartok a kezemben, de nem látom, hogy ennek jövője lenne. De nem vagyok ebben szakértő.
- Ha ilyen könnyű hamis tudományos cikkeket írni és publikálni, félelmetes belegondolni, milyen könnyű lehet álhíreket gyártani. Hogyan tudunk ez ellen küzdeni?
- Az egyik, amit tehetünk, hogy különböző új forrásokat keresünk, de ez nem lesz elég. A másik, hogy felkeressük például a Substacket, a kis független embereket, majd megnézzük a nagyobb lapokat, mint például a New York Times, de ez sem lesz elég. Sőt azt sem ajánlanám, hogy csak Twitteren kövessük a híreket. Rengeteg álhír és tisztességtelen szereplő van. Nem biztató a valóság, de kimondom: nem sokat tehetünk. A világ tele van félretájékoztatással. Például hogyan küzdhetnénk az orosz botfarmok ellen? Azt hinnénk, valódi emberektől jönnek az álhírek is, de valójában botok.
Talán annyit tehetek, hogy nagyon ritkán mondom azt, hogy tudom. Szerényen kezelem az állítólagos tudásom, hiszen a világban lévő félretájékoztatás, kizsákmányolás, az említett botfarmokhoz hasonló dolgok hihetetlenül megnehezítik az igazság keresését. Bárcsak más választ adhatnék, de akkor én is hazudnék.
- Honnan tudhatjuk, hogy mi igaz, és mi nem a médiában (például az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban)? Számít egyáltalán, hogy mit hiszünk?
- Persze, hogy számít. Néhány dolgot biztosan tudunk: hogy Putyin megszállta Ukrajnát, és kirobbantotta a háborút. Megszálltak egy szuverén, független, demokratikus államot, miután a Budapesti Memorandumban szavatolták a függetlenségét és határainak sértetlenségét. Számomra elég egyértelmű, hogy ki az agresszor. Tehát abszolút nem mindegy, hogy mit hiszünk, mert azt akarjuk hinni, ami igaz. És ha az igazságra alapozzuk a hitünket, jobb életet teremthetünk magunknak és a közösségeinknek.
- Mi a véleménye a tiltakozásokról, műalkotások vagy szobrok megrongálásáról? Hiszen arról is azt állítják, hogy figyelemfelkeltő céllal teszik.
- Érdekes, hiszen a tiltakozásnak és a köztulajdon rongálásnak távolról sincs közük egymáshoz. Ha nem tetszik egy szobor, demokratikus eszközökkel is meg lehet szabadulni tőle.
- Mit gondol, végül is sikerül a Social Justice és hasonló mozgalmaknak problémákat megoldani a figyelemfelkeltéssel?
- Ez más kérdés. Egyrészt én látom, hogy probléma van az irodalom és a tudományosság vonalával, és ezt feltárom. Másrészt a rongálóktól meg kellene kérdezni, hogy miért tették, de a legtöbb ilyen embernek nincs igazán indítéka. A szülővárosomban, Portlandben lerombolták Abraham Lincoln szobrát, aki felszabadította a rabszolgákat. De leromboltak egy szarvas szobrot is, amely nem lehetett rasszista. Szóval szerintem sok ilyen fiatal csak bűnöző, anarchisták, akiknek nincs nagyobb céljuk. Biztosan nem mindegyikük, de jelentős részük csak huligán.
Borítókép: Facebook/MCC Kolozsvár
