Már rég terveztem írni neki, mivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, de végül ő megelőzött engem. Emiatt kis lelkiismeret-furdalást is éreztem, de a lényeg, hogy sikerült üzenetet váltanunk. Tekintettel korára és egészségi állapotára, az utóbbi években csak ritkán jöhet haza, de azért soha nem szakadt el a gyökereitől, Erdélytől és Kolozsvártól. A távolból is szívén viseli itthon maradt honfitársai sorsát, s lehetőségei szerint családtagjaival együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy a kint élő magyarok őrizzék identitásukat.
Ezúttal azzal az „óriási” kéréssel fordult hozzám, hogy mennék el a Farkas utcába, s vennék neki hat darab szép bögrét, mindegyik színből kettőt. A Facebookon fedezte fel a hirdetést, amelyben Ambrus Attila kínálta a portékáit, köztük az áhított, különböző színű címeres bögréket. Az egykori jégkorongozóból lett keramikus ugyanis mindenkit arra ösztönzött, hogy aki ezekben a napokban Kolozsváron jár, keresse fel standját a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépülete mellett. Egykettőre átsétáltam a Farkas utcába, megkeresni a kirakodó vásárosok között Ambrus Attilát. Nem volt nehéz felismerni, markáns arcát és vonásait bárki könnyen megjegyezhette az elmúlt években. Hisz nem más ő, mint a bankrablásai miatt híressé/hírhedté vált, csíkszentléleki születésű „whiskys rabló”, aki már életében valóságos legendává vált. Szabadulása után folytatta a börtönben elkezdett kerámiakészítést, amelynek darabjait ezúttal is elhozta a kincses városba, hiszen Attila rendszeresen visszatérő vendég a magyar napokon.
Szóval, standján szépen sorakoztak a kerámiai, mellettük pedig „a szellemi termékek” is, vagyis az életéről, a róla szóló kiadványok. Kedvesen, barátságosan fogadott, és próbáltuk tisztázni, hogy pontosan milyen fajta és színű csészékre lenne szükségem. Kiderült azonban, hogy a keresett típusból már csak egyetlen darab zöld bögre maradt, a többi ugyanis mind elkelt. Akkor marad ez az egy, állapodtunk meg, majd a csomagolás előtt még egy fényképen is megörökítettem a gyártót a termékével, hogy igazolni tudjam: valóban Ambrus Attilától származik a bögre. És hát maradjon meg a kép is emlékbe, elvégre nem akárkiről van szó. Fizetni akartam. Kártyával lehet? Sajnos, nem, mondta. Mondtam neki, kissé lehangoltan, nem biztos, hogy van nálam annyi készpénz… Nem szívesen mondtam volna le a csészéről, ha már sikerült valahogy legalább ezt az egyet meglelni belőle. Ekkor Attila huncutul rám nézett: A közeli utcában van egy bank…
