A szélsőjobboldali őrület egyre nagyobb méreteket ölt Kelet-Közép-Európában, így Romániában is. A legutóbbi esetek azt bizonyítják, hogy ezt a jelenséget komolyan kell venni, mert ha hagyjuk terjedni, kiszámíthatatlan és nagyon veszélyes következményei lesznek. A szélsőjobboldali gyűlöletnek megvan a második áldozata, miután Kolozsváron is megverték a külföldi vendégmunkást, éppen azon a napon, amikor Bukarestben megütött egy férfi egy bangladesi ételkihordót, bár - tegyük hozzá - a kolozsvári esetnek a valós oka még nem tisztázott.
Elég nyilvánvaló az összefüggés Dan Tanasă AUR-képviselő felhívása – miszerint utasítsák el az emberek azokat az ételrendeléseket, amelyeket nem román futár szállít ki – és az elkövetett bűncselekmények között. A jelenség nem teljesen új, hiszen az idegengyűlölet mindig megvolt a társadalomban. Ezt leginkább mi, magyarok érezhettük a bőrünkön, ugyanis nem egyszer mi is áldozatul estünk a nacionalista túlkapásnak és fölénynek, a gyűlöletnek. Sőt manapság is folyamatosan bukkannak fel a közösségi oldalakon olyan tapasztalatokról szóló bejegyzések, amikor románok legjobb esetben csak azért szólítanak meg magyarokat, mert anyanyelvükön beszélnek. Legrosszabb esetben pedig bántalmazásra is sor kerül. Ilyenkor természetesen a román társadalom együttérzése nem annyira hangos, hiszen a magyarellenességet valahogy ab ovo kizártnak tekinti. A külföldi vendégmunkások esetében hangos ugyan az együttérzés, de hogy mennyire mély és őszinte, azt csak később lehet felmérni.
Mostanig a dél-kelet-ázsiai vendégmunkásoknak nem volt bajuk hazánkban. Mondhatták, hogy befogadó országban találták meg számításaikat. Nem tudjuk, hogy ezentúl hogyan fogják érezni magukat, hiszen időközben egy bútorgyárban is összevesztek a hazai és a vendégmunkások, a konfliktus pedig dulakodásba csapott át. Szerencsére sikerült idejében megfékezni az indulatokat, de ezek az esetek egyértelműen mutatják, hogy valami megváltozott a társadalmunkban. Az idegengyűlölet veszélyes szinten lappanghat, ha egyetlen politikai megnyilatkozás is elég volt ahhoz, hogy felszínre hozzon és felbújtson több embert „erőszakos cselekményre. Elég volt a szóbeli üzenet ahhoz, hogy tettek is következzenek…
A társadalmi emlékezet rövid, hiába érvelünk azzal, hogy a román állampolgárok is bevándorlók voltak nem is olyan régen Nyugat-Európában, mindig hajlamosak vagyunk kimagyarázni, hogy „de hát ez más”. A román vendégmunkások nyugat-európai beilleszkedése valóban nem volt zökkenőmentes, emlékezzünk vissza, főleg Olaszország viszonylatában évekig napirenden szerepelt a román vendégmunkások és bevándorlók témája a román–olasz diplomáciai kapcsolatokban. Abban az esetben azonban olyan körülmények között lángolt fel a társadalmi harag, hogy maguk a bevándorlók is bűncselekményeket követtek el. Itt nálunk viszont szó sincs erről. Puszta nyers erőszak, többségi hatalmi fölény, és buta, undorító gyűlölet motiválta az elkövetőket, hogy erejüket fitogtassák a bevándorlókkal szemben.
Lehet hibát találni a bevándorlókban, például kevesebb pénzért és sokkal többet hajlandók dolgozni, mint mi. Nem csoda tehát, ha a munkáltatók őket preferálják. A dolgozni vágyó hazai munkaerő kivándorolt Nyugat-Európába, aki pedig itt maradt és munkanélküli, annak teljesen más a viszonyulása a munkához. Egyszerűen nem tartja érdemesnek, hogy kezdő bérért naponta bejárjon dolgozni. A folyamat ugyanaz, mint amin keresztülment Nyugat-Európa, és amit mi nem szeretnénk megismételni. De amennyiben fenntarthatóvá akarjuk tenni a gazdasági növekedést és ugyanazon a kényelmi szinten akarunk élni, mint most, sőt annál is jobban, akkor be kell látni, hogy a vendégmunkások alkalmazása elkerülhetetlen. Vagy ha tényleg nem akarunk odajutni, mint Nyugat-Európa, akkor talán érdemes a kényelmi szintünkből visszavenni, de aligha hiszem, hogy erre hajlandó a társadalom, ha elnézem a mostani megszorításokra adott társadalmi reakciót.
Nincsenek tehát sajátos nemzeti utak a nagy társadalmi mozgásrendszerekben, az emberek nehezen mondanak le a kényelemről, alapjáraton nem szívesen dolgoznak, és mindig hajlamosak a külső ellenséget, az idegent hibáztatni azért a rosszért, amit elszenvedni vélnek. Nincs tehát semmi rendkívüli a szélsőséges erők térnyerésében, viszont ezeket a társadalmi mozgásokat valamennyire lehet irányítani, lehet hatni rájuk, ezért nem mindegy, milyen politikai döntések és megnyilatkozások születnek egy-egy kérdésben. Elég csak egy rossz üzenet, és máris nyakunkon a baj. Nem árt, ha mindenki saját kis környezetében odafigyel arra, hogy ezek a megnyilvánulások ne kapjanak teret, vagy csökkentsék minimálisra azok hatását, és ne essen senkinek bántódása. Azoknak sem, akik több ezer kilométerről érkeztek hozzánk vendégként. Mert mi magunk is tudjuk jól, milyen valójában a szélsőséges többségi „vendégszeretet”.
