Ez nem volt meglepetés, hiszen az Egyesült Államoktól kezdve számos európai országon át az Európai Bizottságig Kövesi tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Valóban jól felkészült ügyész, és ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt három évtizedben, de főleg az utóbbi tíz-tizenöt évben milyen kontraszelekció volt Romániában és mennyire felkészületlen, oda nem illő személyeket helyeztek különböző miniszteri posztokra, egyéb állami intézmények élére, akkor örömmel nyugtázhatjuk, hogy Kövesi vállalható jelölt.
Viszont ha körültekintően megvizsgáljuk romániai tevékenységét és nem csak a washingtoni és a brüsszeli propagandára hallgatunk, akkor azt is látnunk kell, hogy Kövesi valójában kisiklatta a hazai korrupcióellenes küzdelem reformját mindamellett, hogy a médiában megnyerte maga számára ezt a küzdelmet és elhitette a világgal, hogy ő a rendíthetetlen harcos, aki képes megmenteni Romániát és Európát a politikai korrupciótól. Fontos ebben a megállapításban, hogy a maga számára, hiszen Romániában már-már személyi kultusza alakult ki, amit úgy ért el, hogy a bíróságon folytatott szigorúan szakmai igazságszolgáltatás helyett Kövesi a televíziókon keresztül próbált igazságot szolgáltatni. Ezt a médián keresztüli küzdelmet fontosabbnak tekintette, mint a valódi, szakmai igazságszolgáltatást. Kövesi ahelyett, hogy végre egy erős intézményt épített volna fel, magát népszerűsítette, s miután leváltották a korrupcióellenes ügyészség éléről, kiderült, hogy alkotmányellenes eljárások, felmentések, hamvába hullt korrupciós ügyek, titkos megállapodások, jogtalanul meghurcolt emberek ezrei maradtak utána.
Nyilvánvalóan a propagandagépezet ezekről az „eredményekről” nem hajlandó tudomást venni és próbálja meg nem történtnek tekinteni. Viszont láthattuk, hogy a korrupcióellenes ügyészség tavalyi mérlege mennyire gyászosra sikerült, a felmentések átlagosan elérték a 36 százalékot, ami azért is olyan magas, mert a hivatali visszaélés értelmezését szigorították. A felmentések aránya azonban ezek nélkül is magas. Ez is megmagyarázza, hogy a DNA 2012-től kezdődően miért gyártotta sorozatban a hivatali visszaélés vádjával a dossziékat, hiszen itt olyan alkotmányellenes mozgásteret kapott, amelyet önkényesen tudott értelmezni és sok politikust börtönbe lehetett csukatni. Hogy mennyire szabályosan az már nem számított, fontos volt, hogy Kövesi népszerűsége nőjön.
Most már azt is megtudtuk, hogy a bírák ellen a DNA több mint 1400 dossziét nyitott, és nem azért mert feljelentették volna őket a börtönbe zárt elégedetlen vádlottak, hanem ezek 70 százalékát hivatalból indították, főként bírói ítéletek miatt. Sejteni lehet, hogy egy ilyen dosszié kitűnő megfélemlítési eszköz, mint ahogy az is, hogy az igazságügyi minisztérium titkos levéltárába, a SIPA-ba bemehettek Monica Macoveihez és Laura Codruţa Kövesihez közel álló személyek. Ez a történet nagyon régi, még a korrupcióellenes küzdelem elejére nyúlik vissza, lehet, hogy sokan nem is emlékeznek rá, de attól még hozzátartozik a teljes képhez.
A rendszerbe sok fiatal bíró és ügyész bekerült, az ő manipulálhatóságukra alapoztak, illetve arra a mechanizmusra, hogy a bírói testületeket nem sorsolással állították fel, hanem egy bírát mindig kineveztek. Erről a turpiságról is lehullt már a lepel, így érthető, hogy nagyon sok úgynevezett kulcsperben miért éppen az ítélethirdetés előtt jelent meg egy-egy új bíró, aki különösebb tájékozódás nélkül vállalta az ítélethirdetést. Körülbelül így működött a Kövesi által kisiklatott korrupcióellenes küzdelem, remélhetőleg Luxemburgban nagyobb szakmaiságra lesz rákényszerítve és nem a termelési jelentések lesznek a legfontosabbak az Európai Ügyészség számára.
Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy Kövesi távozása után a DNA egy romhalmaz maradt. A CSM-ben a vezető ügyészek kinevezése körüli vitában továbbra is az a fő érv, hogy a Kövesi-párti ügyészi részleg, vagy a kormánypárti plénum véleményezze a jelelölteket. Ugyanez volt a probléma 2004-ben is, amikor elkezdődött a korrupcióellenes küzdelem, tehát sajnos semmi új a Nap alatt. Eltelt tizenöt év és továbbra sincsenek tekintélyes intézmények, amelyek alkalmaznák a törvényeket – még az igazságszolgáltatásban sem – hanem csak személyi kultusz, ezért csak az fogadható el, amit a mieink csinálnak. Ez a mi-ők megosztottság változatlanul aláaknázza az igazságszolgáltatás hitelességét.
Másrészt a kormány következetlensége és transzparenciahiánya is elkeserítő. Úgy módosította ismét a kabinet az általa korábban módosított igazságszolgáltatási törvényeket, hogy nem konzultált az érintettekkel, felülbírálta az ügyészi és bírói pálya szétválasztásának elvét, ami mellett egy évvel ezelőtt még kiállt.
Mit érthet ebből egy körültekintően tájékozódó egyszerű állampolgár? Nem sokat, de mindenképpen eszébe juthatnak a rendszerváltozás utáni nagy manipulációk, mint a forradalom, a bányászjárások, a fekete március, Caritas, FNI és sorolhatnánk a többi sarlatánságot. Ismét erőteljesen manipulálni akarnak bennünket mindkét oldalról, így ebben az igazságszolgáltatásról szóló vitában sincsenek csak jók és csak rosszak. Ez az a minimum, amiben megállapodhatunk a jelenlegi szélsőséges megosztottságban.
