A sokak által a korrupcióellenes harc szimbólumának tekintett és nagyra értékelt Kövesi, illetve az őt teljes mellszélességgel támogatók meggyőződése, hogy mindez nem véletlenül most történik. Hangoztatott véleményük szerint az egészet kitervelők és irányítók – nevezetesen Tudorel Toader igazságügyi miniszterről és Liviu Dragneáról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéről van szó – célja nem más, mint a politikai leszámolás-lejáratás, konkrétabban pedig annak megakadályozása, hogy Kövesit kinevezzék az európai főügyészi tisztségre, amelyre nagy eséllyel pályázik. És persze az sem a véletlenek összejátszásának köszönhető, hogy a péntekre, azaz tegnapra szóló idézés akkor érkezett, amikor Kövesi éppen Brüsszelbe készült a főügyészi tisztséggel kapcsolatos meghallgatásra – amint azt a DNA volt vezetője is megerősítette. Mint az várható volt, Klaus Johannis államfő sem maradt tétlen a hír hallatán: határozottan felszólította a bírák és ügyészek visszaéléseit kivizsgáló ügyosztályt, sürgősen vizsgálja ki Kövesi ügyét, hozzátéve, hogy a szóban forgó hatóság „semmi esetre sem válhat a bírákat és ügyészeket politikai megfontolások mentén megfélemlítő eszközzé”.
Az eset kapcsán nem kívánom az ellenzék és a hatalmon lévő pártok politikai játszmáját, a DNA tevékenységét és Kövesi munkásságát elemezni. Csupán a DNA volt főügyészének a fentebb említett idézés átvétele után tett szerda esti nyilatkozatának egyik mondatára szeretnék kitérni, amely őszintén szólva, szöget ütött a fejembe. Ahogy azt Kövesi mondta: „huszonnégy éves szakmai tevékenysége alatt egyszer sem indult fegyelmi vagy büntetőjogi eljárás ellene. Tudja, hogy ártatlan, de azzal is tisztában van, hogy a büntetőjogi kivizsgálás foltot ejthet a hitelén, és akadályozhatja a megpályázott európai főügyészi tisztség elfoglalásában”. Ezt olvasva, lelki szemeim előtt egy másik asszony alakja jelent meg, egy kétgyermekes édesanyáé, akinek becsületén úgyszintén nem esett folt soha, s ugyanolyan szakmai hozzáértéssel, tudással, tisztességgel és elkötelezettséggel próbálta „szolgálni” a közösség érdekeit, akárcsak közvetett vádlója: Laura Codruta Kövesi. S aki szintén az első perctől kezdve tudta, állította s immár két és fél év óta folyamatosan bizonygatja az illetékes igazságügyi szervek előtt, hogy ártatlan, és mindazok a vádak, amelyeket a fejére olvastak, nem igazak, tehát az egész ellene zajló eljárás nem más, mint politikai játszma, leszámolás, lejáratás része. Ez a meghurcolt és első fokon közel három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt nő nem más, mint Kolozsvár volt alpolgármestere, Horváth Anna. Aki immár azt is tudja és a saját bőrén érzi, milyen az, amikor egy büntetőjogi kivizsgálás „foltot ejt a hitelén”, kegyetlenül belegázolnak a becsületébe, kettétörik pályáját, karrierjét, elgáncsolják hivatásában. Merthogy személye, tevékenysége, munkája, elvei valakinek, illetve valakiknek az érdekeit zavarta, ezért őt bármilyen eszközzel félre kellett állítani. És még egy jelenet lepergett előttem a DNA volt vezetője nyilatkozata kapcsán: miközben Kövesi úgymond civilizált módon kapta kézbe a nevére kiállított idézést, ugyanis szerda este 8 óra után egy rendőr jelent meg lakása ajtajában, s kézbesítette a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg felszólítását, addig Horváth Anna házába hajnali 6 órakor rontottak be az arcukat elfedő rohamosztagosok a DNA rendelkezése nyomán, mintha legalábbis egy terroristát készültek volna lecsukni, sokkolva az egész családját, beleértve kiskorú gyermekeit. És jól tudjuk, Horváth Anna meghurcoltatása nem az egyedüli eset, elég, ha csak Markó Attilára gondolunk.
Ugye, milyen más a vádló és a vádlott helyzetéből szemlélni, átélni, megélni – túlélni – mindazt, ami egy büntetőjogi kivizsgálással jár vagy járhat? Főleg akkor, ha az érintett, kiszemelt fél vélhetően ártatlan, s az elgáncsolására, lejáratására, közéletből való kiiktatására tett kísérletek feltételezhetően politikai megrendelésre történnek az igazságszolgáltatás, esetleg a korrupcióellenes harc leple alatt… Senki nem vonja kétségbe a korrupció felszámolásának a fontosságát, hiszen a mai, pénz csábítása által uralt világban kétségtelenül szükség van egy ilyen céllal működő hatóságra. Egyáltalán nem mindegy viszont az, hogy egy intézmény milyen szabályok alapján, milyen eszközökkel és módszerekkel működik, mikor, hogy és kivel szemben lép fel az igazság szolgáltatása érdekében. Másrészt pedig miért ne lehessen valamilyen szinten felelősségre vonni a vádhatóságok képviselőit is, hiszen mi a garancia arra, hogy az ügyészek és bírák mindig helyesen és igazságosan hoznak döntéseket, mondanak verdiktumot? Amennyiben pedig az igazságszolgáltatási rendszer politikai és egyéb háttérmachinációk mentén működik, könnyen előfordulhat az, hogy az egykori vádló is egyszer csak a vádlottak padján találja magát. Kövesi asszony, kívánom, hogy Ön ne jusson ide…
