Mint a mesében: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy (ebben az esetben) királyfi, akinek hét gyermeke született. A királyi életmódhoz szokott középső lány nagyon szerette a természetet, festegetett, ezért a szülők elküldték művészeti iskolába, ahol a rajzolás, festészet mellett zenét is tanult. Őt viszont jobban érdekelték a térben lévő tárgyak, ezért egyik tanára a térplasztika és a szobrászat felé irányította. Így kezdett fúrni-faragni, fából készült alkotásait pedig a hercegi udvar is megcsodálta. Később rájött, hogy a fa idővel elenyészik, elkorhad, ezért nemesebb anyagot keresett, és talált is – a rozsdamentes acélt. Ezzel viszont nehéz megbirkózni: lovaghoz méltó öltözetbe bújt, rózsaszín ruhácskáját kezeslábasra cserélte, sisakot húzott a fejébe, maszkot tett arca elé és mellvértet öltött magára. Fémszerszámokkal, gépekkel vette magát körül, vágott, kalapált, csiszolt.
Pozitív-negatív formák fény-árnyék kontrasztjai
A Bánffy-palota termeibe lépve a falon lévő fotókon overálba öltözött nőt pillantok meg, aki műterme kertjében egyik munkája mellett áll. A következőn, a kezeslábas-védőszemüveges-sapkás-csiszológépes fotón sem a hercegnőt, sokkal inkább az alkotót látom. A falakon rozsdamentes acélból készült kisebb szobrait pillantom meg, ebben a megvilágításban nagyon jól érvényesülnek a pozitív-negatív formák fény-árnyék kontrasztjai – ezért is kapta a kiállítás a Térköz címet. Néhány fotón az Európa-szerte (és nemcsak) megtalálható, nagy méretű kültéri alkotásai tekinthetők meg. A svájci Aarburgban található öt acélkapu az öt kontinenst jelképezi, az alkotás mérete 12x35 méter. A müncheni Egyiptomi Múzeum előtt állt Betasith nevű hatméteres szobra, amelyet később a repülőtér 2-es termináljában állították fel. Látható munkája Tbilisziben is, az elnöki palota előtt: a 9x8 méteres alkotás az állam három hatalmi ágának állít emléket. Szintén kilencméteres a Kávébab a németországi Grünsfeldben, hasonló méretű Sopronban a Vasfüggöny is, Washingtonban a Peak K2, Linzben a Főnix – és még sorolhatnám a művész köztéri munkáit. A kelheimi Életspirál „csak” 2,7 méter magas. A kolozsvári tárlaton (is) konstruktív-geometrikus szobrászattal állunk szemben, minden kiállított szobor rozsdamentes acélból készült, a falakon pedig néhány litográfia, grafika is látható.
Fotó: Feleki István
A román nyelvű megnyitóbeszédeket tolmács fordította a főhercegnőnek, a német és angol nyelvűeket pedig a közönségnek románra, majd magyarra is. A kiállítást Lucian Nastasă-Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki mások mellett a kolozsvári Francia Intézet és a Német Kulturális Központ munkatársait is köszöntötte. Kifejtette, mint minden kiállításnak, ennek is története van: Románia schengeni övezetbe való csatlakozásának megvétózását követően a temesvári Művészeti Múzeum visszautasította, nem vállalta a főhercegnő, Gabriela von Habsburg szobrászművész kiállítását, így Thomas Emmerling műgyűjtő, a művész romániai képviselője megkereste a kolozsvári múzeumot az ügyben. „Mi szívesen pártfogásba vettük, és felajánlottuk a múzeum termeit a kiállítás megvalósítására” – tette hozzá Lucian Nastasă-Kovács.
Az igazgató a folytatásban röviden ismertette a művésznő életpályáját. Gabriela von Habsburg 1956-ban született Luxemburgban, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen tanult filozófiát, majd a képzőművészeti egyetemen fejezte be tanulmányait. A kortárs művészet egyik ismer alakja, számos térszobrászati alkotása látható Európa-szerte – hangzott el.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kiemelte: örül, hogy Kolozsvár szívében, a Bánffy-palotában, Erdély egykori kormányzójának házában fogadhatjuk őfelsége műveit és őt személyesen is üdvözölhetjük városunkban. Úgy fogalmazott: öröm és történelem, modern és klasszikus között jöhetett létre ez a tárlat.
„Kompozíciói nemzetközi nyelven beszélnek”
Bogdan Iacob művészettörténész elmondta: a tárlaton látható munkák formailag nagyon egyszerűek, emögött azonban mérhetetlen technikai tudás van. „Gabriela von Habsburg alkotásait határozott kézjegy és minőség jellemzi. Fő motívuma a háromszög, amelyet jellegzetes vízszintes és függőleges vonalakkal egészít ki – ez az a köztes tér, amelyben szobrai formálódnak. Grafikái kollázsszerűek, a fő- és komplementer színek kölcsönhatásán alapulnak. A »de Stijl« holland avantgárd művészeti irányzat megalapítójának, Theo von Doesburgnak a munkáira emlékeztetnek, amelyekben a figuratív formákat a vízszintesen és függőlegesen elhelyezett geometrikus formák váltják fel. Gabriela von Habsburg kompozíciói levegősek, dinamikusak, egyediek, nemzetközi nyelven beszélnek. A síkfelület kilép a térbe, háromdimenziós formává alakul. Az itt látható, rozsdamentes acélból készült, kisméretű szobrok egy része falra erősített, így meg lehet tapintani őket, képhelyzetben megtapasztalhatóvá válnak” – hangsúlyozta a művészettörténész.
A szobrászművész alkotásai április 30-ig tekinthetők meg a Bánffy-palota termeiben. A fotók a szerző felvételei
Oana Ionel, a tárlat kurátora angol nyelven indította beszédét és párbeszédre hívta Gabriela von Habsburgot. A művész elmondta, még gyerekkorában kezdett ismerkedni a művészettel, zenét és festészetet tanult, de egyik tanára végül a térplasztika felé irányította. Nem a kolozsvári az első romániai kiállítása, de ez az első állami múzeumban nyílt tárlata az országban. Arról is beszélt, hogy az érdeklődők, akik eljönnek munkáit megnézni, művészetének részeivé válnak, mert ezek a munkák csak a nézőkkel kapcsolatba lépve tudnak érvényesülni. Felszólalásának végén kiemelte: a munkák megtekintése közben nyugodtan lehet tőle kérdezni, szívesen válaszol a látogatók kérdéseire. Kíváncsiskodásomra a főhercegnő elmondta: édesapjával és fiútestvérével ellentétben, ő sajnos nem tanult meg magyarul. A megnyitó végén Thomas Emmerlinget kérdeztem arról, miért éppen Kolozsvárt választotta a kiállítás helyszínéül. „Kolozsvár titokzatos város Bécs és Bizánc, a Kelet és a Nyugat kapuja között. Régi város, amelynek ezer arca van” – válaszolta a műgyűjtő.
Borítókép: Gabriela von Habsburg főhercegnő, szobrászművész Kolozsváron kiállított munkáival a Művészeti Múzeumban. Fotó: Feleki István
