Mert ugye, az első koronavírusos esetet február 26-án jegyezték Romániában, az első, a vírus számlájára írt halálesetet pedig március 22-én. Vagyis egyértelmű, hogy nem releváns az említett két hónap haláleseteiben a koronavírus-tényezőt firtatni, csak ha például olyan hátsó szándék nem vezéreli az illető szerzőt/honlapot, hogy kimutassa: nincs mitől félni, a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegségben csak véletlenszerűen halnak meg emberek, olyan mint például egy hűlés. Ráadásul mindezt a szerző egy banális kettőspont segítségével egy hivatalos intézménylátszólagos nyilatkozatába csomagolja, így adva súlyt mondanivalójának: a koronavírus nem veszélyes, lám, normális körülmények között - tavaly - többen haltak meg. Ezzel az erőfeszítéssel akár azt is meg lehetett volna írni, hogy a pékek szakmai szervezete szerint a kenyér, amibe nem tettek élesztőt, nem nő meg, s ezért az az élesztő a hibás, amit bele sem tettek. Ami ugyebár teljesen igaz...
Egyébként a statisztikai hivatal közleménye még csak nem is említi a koronavírus szót, csupán a – különben havonta közzétett – statisztikai adatokat ismerteti tényszerűen. A fentebbi „remekmű” szerzője vélhetően nem is a közleményt, hanem az annak lényegét ismertető, a Mediafax hírügynökség által közölt híranyagot használta forrásként, de annak a címe is csupán azt taglalta, hogy a járvány hatásai kezdődnek érződni a demográfiai mutatókban. Ami tényleg igaz, hiszen releváns különbségek fedezhetők fel például a házasságok számának csökkenésében: márciusban 4053 házasságkötést jegyeztek országosan, ez 2170-nel kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, ami nagyjából 35%-os csökkenés. Innen eljutni a címben foglaltakig, már jóérzés - avagy rosszindulat - kérdése. De az is lehet, hogy csak egyszerű emberi butaság.
Az ismerősöm, aki ezt a „hírt”megosztotta, úgy másfél-két hónapja még olyan bejegyzések olvasottságát igyekezett hasonló módon növelni, miszerint az új koronavírus nem veszélyesebb a szezonális influenzánál, amelynek szövődményei szintén halálosak lehetnek rossz esetben. Nos, itt kérdezném: mi a véleménye arról, hogy március 22. óta, azaz másfél hónap alatt már majdnem ezren haltak meg a koronavírus miatt Romániában? És tudja-e, hányan haltak meg az idei influenzaszezonban, év elejétől máig? Megmondom: 73-an…
Ja, hogy a hatóságok most minden halálesetet a koronavírusnak tulajdonítanak? Ugyan már… Ennél jobb mentegetőzést várnék. Ja, hogy ezek a személyek úgyis meghaltak volna? Hát igen, ezzel végül is egyet tudok érteni, valami magyar sláger is motoszkál most a fejemben, olyasmi volt a szövege, hogy „egyszer minden véget ér”. Csak nem mindegy, mikor. Ha nem kapják el ezt a vírust, az áldozatok közül sokan még éveket éltek volna – még ha magas vérnyomással, cukorbajjal vagy éppen vese elégtelenséggel.
Hasonlóképpen az sem mindegy, mikor jutunk el oda, hogy az álhírek, mint olyan, kiszoruljanak az online térből – azokkal együtt, akik naponta osztanak tovább ilyeneket, sokszor csak a címet elolvasva. Persze tudom, ez költői kérdés. De azért jó álmodozni róla, no meg a lottófőnyereményről. Utóbbira azt hiszem, nagyobb az esély…
Senki sem tanítja ugyanis mifelénk, hogyan lehet – jó eséllyel – kiszűrni egy álhírt. De ha tanítanák is, a közösségi hálók információáradatában képtelenség minden elénk kerülő tartalmat leellenőrizni (bár ettől még nem kellene automatikusan a megosztás gombra kattintani). Senki sem tanítja azt sem az egyszerű Facebook-felhasználónak, hogy mi a vélemény és a hír közötti különbség, pedig én mindezeket az információkat bevezetném a kötelező iskolai tananyagba. Ha a szomszéd azt mondja, hogy a fokhagyma elűzi a koronavírust, az más, mintha ezt egy orvos mondaná. Ugyanakkor az „egy orvos” még mindig nem hivatkozási alap, de ha már például az egészségügyi világszervezet adja ki ezt sajtóközleményben, s a honlapján is megtaláljuk, akkor az bizony hír. De addig nem. Kicsit olyan ez, mint a villanyszerelés: lehet, hogy meg tudja csinálni a szomszéd is, meg tudja oldani egy, a telefonkönyvből találomra kiválasztott szaki, de ha jó és biztos munkát akarunk, s nem csak egy villanykörtét kicseréltetni, akkor inkább egy tanúsítvánnyal rendelkező céghez fordulunk.
Aztán ott a másik, mondjuk úgy, hivatalos vetület. Addig is, amíg a felhasználó megtanulja megkülönböztetni a hírt az álhírtől, ki szorítja vissza a jelenséget? Ki, milyen mutatók alapján állapít(hat)ja meg, hogy mi számít hírnek, és mi álhírnek? Mert ebben mindig benne van az a veszély, hogy a mindenkori hatalom ezt ki fogja használni, s ezzel sérülhet a sajtószabadság. Ez egyébként már most is felmerült: a kormány korábban bejelentette, hogy lezárja a koronavírus kapcsán álhíreket terjesztő portálokat, s erre volt is példa. A nép ügyvédje pedig azonnal magyarázatot kért – nem ártana hát jobban leszabályozni ezt a viszonylag új területet.
Sokan azt mondják, a koronavírus után megváltozik a világ. Nos, messze vagyunk még a járványveszély végétől, de ha engem kérdeznek, szerintem semmi sem fog változni, mint ahogyan az új koronavírus is közöttünk marad május 15. után is. Legfeljebb annyi változik, hogy kevesebbet bosszankodom: letiltom a koronavírusos hülyeségeket terjesztő ismerőseimet. De ettől ők még ugyanúgy fogják osztani az álhíreket, a világméretű konspiráció-elméleteket, amelyeket talán ők maguk sem hisznek el, de attól még úgy gondolják, feltétlenül figyelmeztetni kell rá az emberiséget.
Nos, én egy dologra figyelmeztetem őket: ha meghibásodik otthonukban az elektromos hálózat, villanyszerelőt hívjanak, s ne találomra az első embert az utcáról.
