Először is jó tisztázni, hogy a koronavírus nem egyszerű szezonális influenza. Terjedési sebessége akkora, hogy óvintézkedések teljes hiányában exponenciálisan szaporodik a fertőzöttek száma. Ha negyven betegből indulunk ki, aki korlátlanul fertőzhet, majd a következő ciklusban az általuk megfertőzöttek is továbbadhatják a kórt, majd így tovább, húsz ciklus alatt elérjük a bolygó teljes lakosságát. Ez nem jelenti azt, hogy hamarosan mindenki beteg lesz, csak azt mutatja, hogy ha semmilyen óvintézkedést nem tennénk, s az emberek közötti kontaktust semennyire sem korlátoznánk, igenis, rövid időn belül gyakorlatilag mindenki elkapná a kórokozót. Az elhalálozási arány pedig kimondva nem tűnik nagynak, ennek ellenére sokszorosa (az eddigi adatok szerint körülbelül ötvenszerese) annak, amit a szokványos influenzánál mértek. Vegyük tehát komolyan, mert a konzervatívan számított háromszázalékos elhalálozási arányt, ha összevetjük a föld hétmilliárdot meghaladó lakosságával, akkor több mint kétszázmillió halottal kell számolni!
Sokan türelmetlenkednek, hogy mikor lesz már oltás, gyógyszer. Sajnos ki kell ábrándítanom őket: sokára. Aki azt gondolja, hogy zseniális tudósok a laborban vadul kotyvasztanak valamit és egyszer csak felkiáltanak, hogy heuréka, az túl sok filmet látott. A helyzet egyáltalán nem ilyen. Először is pénzt kell pályázni a kutatásra, a pályázatok lefutási ideje pedig hónapokban mérhető. Ha utána nagyon gyorsan eredményre jutnak, akkor is követniük kell a teszteléseknek, kísérleteknek, engedélyeztetésnek a törvényesen rögzített útját, nem lehet csak úgy, vaktában kidolgozott trutymókkal beinjekciózni a lakosságot. Így nem a tudomány működik, hanem a kábítószergyártó laboratóriumok. Becslésem szerint még ha óriási szerencsénk van, s minden megy, mint a karikacsapás, akkor sem lesz tömegesen gyártható, kereskedelmileg kapható oltás vagy gyógyszer egy évnél hamarabb.
Addig is, ne dőljünk be a butaságoknak, mert a citromlé márpedig nem öli meg a vírust, hogy csak egy példát mondjak. Erősíti ugyan az immunrendszert (akárcsak a legtöbb gyümölcs, zöldség, vagy a sima C-vitamin, de a sportolás is), és azzal növeli az esélyeinket, de ne tekintsük megoldottnak a kérdést azzal, hogy rendszeresen citromot fogyasztunk. Emellett számos olyan helyzet van, amikor ez a fajta védekezés még csak szóba se jöhet. Például az autoimmun betegségekben szenvedők (Lupus, Sjögren-kór és társaik), akiknek immungyengítő szereket kell szedniük, mert máskülönben az immunrendszerük megtámadja a saját szervezetüket. Ezek az emberek fokozott veszélynek vannak kitéve. Ehhez kapcsolódó gond: ne bízzuk el magunkat, hogy erősek, egészségesek vagyunk, és ha meg is kapjuk a vírust, nem lesz semmi gond. Ugyanis ameddig mi vigyorogva kihordjuk a betegséget, addig elég sok olyan embert tudunk megfertőzni a környezetünkben, aki kevésbé szerencsés.
Világméretű összeesküvések márpedig nincsenek. Amit két ember tud, az már nem titok – állítja a népi bölcsesség – és ez főleg akkor megfontolandó, ha azt próbálja elhitetni velünk mindenféle felelőtlen rémhírterjesztő, hogy valamilyen okkult körök (a kínaiak, az amerikaiak, Soros, az orvosok, a globális háttérhatalom s a többi badarság) szándékosan gyártották le a vírust, tartják titokban az igazságot s manipulálnak. Ha egy hír erről szól, ilyen állításokat tartalmaz, nyugodtan lapozzunk tovább, sőt, töröljük Facebookos-hírfolyamunkról, figyelmeztetve ismerősünket, aki megosztotta.
Csak az osszon meg a köztérben forgó információkkal, a szakemberek által állítottakkal ellentétes híreket, aki maga is szakember, releváns kutatást végzett a témában és tudományos tényekkel igazolhatja állítását! Értsük meg, hogy a jelenlegi szabad információáramlásban mindenkinek, aki megoszt valamit, ugyanaz a felelőssége, mint az újságírónak. Ha én megosztok valamit a Facebook-oldalamon, azt csaknem ezerkétszáz ember fogja elolvasni. Ha közülük csupán öt adja tovább, és annak az ötnek hasonló méretű az ismerősi köre, akkor az a hír nagyjából hétezer (!) emberhez jut el. Vannak napilapok, amelyeknek nincs ennyi előfizetője!
Végül, de nem utolsósorban: rázzuk éberré magunkat és hagyjuk abba legalább egy időre a tipikus kelet-európai sunyizást. Nincs az a buli, esküvő, keresztelő stb. ami megérné a kockázatot, nincs az a rendezvény, amit ne lehetne elhalasztani. Ne ringassuk magunkat tévhitekben, hogy úgyse lesz senki fertőzött, a meghívottak közül senki se jön külföldről. Nem tudhatjuk, hogy az esküvő hatvan résztvevőjének mindegyike kivel utazott egy autóbuszon, kivel táncolt a múlt héten a buliban, ki után fogta meg a lépcső korlátját a nagyáruházban, milyen eladótól kapta vissza az egylejest, amit összematatott! Ne egyszerűsítsük le a gondolkodást ezen a téren, és ne menjünk bele felelőtlenül fölösleges kockázatokba. Ez nem a nemtörődömség, az ügyeskedés, a sunyizás ideje, mert emberéletek múlhatnak rajta. Viselkedjünk józan módon, és legyünk inkább a kelleténél óvatosabbak, mintsem nem eléggé óvatosak!
