Fotók: Rohonyi D. Iván
A lelkünkhöz közelálló barátot Ferencz Antal, a Szentpéteri Egyházközség plébánosa, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója köszöntette, majd bevezetőjében „nagy időket, embereket, korokat átölelő könyvünknek” nevezte a Szent István Társulat – az Apostoli Szentszék Könyvkiadója és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent, korabeli felvételekkel és kordokumentumokkal gazdagon illusztrált kiadványt. Hangsúlyozta: szándékosan mondott „könyvünket”, „mert rólunk szól, hiszen nekünk, kolozsváriaknak, szívünk csücske a Szent Mihály, és ez fordítva is igaz.” Hozzátette: „Szerzők a könyvben elénk lépő személyek is, ők életükkel írták meg e könyvet. Ebbe a sorba ugyanakkor beállunk mindannyian, akik kezünkbe vesszük és olvassuk ezt a formájában és tartalmában egyaránt impozáns kiadványt, mert a könyvet forgató személy szívében újjászületik minden írás”.
László Attila főesperes-plébános elmondta: vegyes érzésekkel szól a jelenlévőkhöz, a hála és az elismerés érzésével azért a magatartásért, amit kinevezésekor, a plébánia átadása során tanúsított feléje Stelian atya, akinek munkássága elismerést érdemel. Humorosan megjegyezte, igyekszik ő is értékes munkát végezni, vajon majd erről is fog valaki doktorálni? „A jövőt most szüljük, most születik abból, amit Isten munkatársaként tudunk letenni, szépet, jót, minden nap. Ezzel vezetjük a Mindenhatóhoz az embereket” – mondotta László Attila, majd köszönetet mondott a szerzőnek, amiért felajánlott kétszáz példányt a kötetből, hogy azok ellenértékével a Szent Mihály-templom tornyának munkálatait segítse.
A továbbiakban Bodó Márta, a Verbum kiadó főszerkesztője beszélgetett Veres Steliannal, aki megvallotta: „Kíváncsi típusú ember vagyok, szeretek utánanézni a dolgoknak, kutatni. Érdeklődésem és tevékenységem tulajdonképpen a Piarista templom Szűz Mária kegyképének megismerése után indult meg. Doktori dolgozatom témáját, tervét – a szintén Kolozsváron szolgáló Kiss Endre akkori segédlelkészével együtt – Marton József professzorral dolgoztuk ki. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a kegykép alatt misézhettem, a Piarista templom papja is lehettem.”
Mint elhangzott, a kutatás folyamatát 2013-ban kezdte meg, majd a pandémia beköszöntése adott több lehetőséget, időt rá. A Szent Mihály plébánia gyűjtőlevéltárában – amelynek rendezése még folyamatban van – körülbelül 150 dobozt nézett át. Rámutatott: nem tartotta elegendőnek lefényképezni a megtalált érdekességet, hanem rögtön be is gépelte a levelezéseket, jegyzőkönyveket. „Sok esetben csak a vázlatot találtam meg, de azokból is össze tudtam rakni a dokumentumot. Vallom, hogy szó szerint gazdag lelkű plébánosokról írtam, akik sokat tettek mind az egyházért, mind Kolozsvárért, hiszen például már a toronyépítő Kedves István fejében megfordult a Főtér átalakításának szükségessége, amit aztán Bíró Béla valósított meg”.
Érdekes a plébánosválasztás témaköre is, erről is sokat meg lehet tudni a kötetből. Veres Stelian ennek kapcsán kifejtette: az egyházközség ezen joga már Mátyás király korából származik, és Isten szolgája Márton Áron püspökkel szűnt meg. Volt alkalom, amikor 70–80 pap pályázott, majd közülük három nevet terjesztettek elő a püspöknek, aki döntött a személyről – sokszor nem azt nevezte ki, aki a legtöbb szavazatot kapta. Azonban mindegyiküknek megvolt a maga sajátossága, ki-ki más tennivalót tartott fontosnak.
Bodó Márta megemlítette a hallgatóságnak, hogy Veres Stelian szívén viseli a csángók sorsát is. A könyv szerzője ennek kapcsán ráirányította a figyelmet arra, hogy az évszázadok során olasz misszionáriusok pasztorálták őket, ezért könnyebben sajátították el a román nyelvet, mint a magyart, mert előbbi hasonló az olaszhoz.
A felszólalók sorában Jakab Gábor pápai káplán, kerekdombi plébános a könyvben is szereplő Kedves István plébános kapcsán felelevenítette: elmarasztalóan beszélt az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról – ennek egyik oka az lehetett, hogy volt püspöki helynök is –, ezért egyik káplánja feljelentette. Éltes Károly plébánosról pedig elmondta, hogy az Úrnapi körmenet során a négy oltárnál magyar, román, német és örmény nyelven olvastatta fel az Evangéliumot. „Úgy gondolom, ez jelzésértékű volt a kincses város lakosságának” – hívta fel a figyelmet Jakab Gábor, aki javasolta a szerzőnek, érdemes lenne utánanézni annak is, hogy Lönhart Ferenc püspökként tett-e valamit a csángók magyar miséjéért – erre ő maga eddig nem talált utalást.
Gaal György helytörténész hangsúlyozta: a könyvben szereplő minden plébános valamit hozzátett a város szellemi történetéhez. Velük kapcsolatban első személyes élménye a Szabó János síremlékéhez fűződik, a Házsongárdi temetőben, amelyet ledöntöttek, majd teljesen eltüntették; helyébe többségi személy épített betonsírhelyet.
A Jakabffy Edina, Jakabffy Kristóf, Trombitás István és Csibi Dávid alkotta Intono Quartet kamarazene-együttes Joseph Haydn művekkel, míg Laczkó Vass Róbert színművész Székely Norbert zongorakíséretével, premiernek számító ének-előadásával Introitus címen Pilinszky János versével és Dsida Jenő Nagycsütörtök című versével gyönyörködtette a hallgatóságot.
A rangos eseményt a Nőszövetség felkínálta, akár farsanginak is tekinthető szeretetvendégsége zárta, amely előtt Balogh Gizella nyugalmazott tanárnő a szövetség tagsága nevében jelképes ajándékkal fejezte ki köszönetét Veres Steliannak.
„A kötet két évszázad kolozsvári lelkipásztorainak tevékenységén keresztül mutatja be a város, Kolozsvár, és a Szent Mihály egyházközség kapcsolatát. A kutatás konklúziója az, hogy ebben az időszakban „szoros kölcsönhatásban állt egymással a vallási és a civil szféra”. A szerző sok kiadatlaan forrásra és a szakirodalom kritikus újraolvasására alapozva, jó stílusban megírva tárgyalja az erdélyi katolikus egyháztörténet egyik jelentős fejezetét.” (Gárdonyi Máté, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára)
