Otthon szülni, ahogy a nők akarnak – alapjog vagy szeszély?

Mit szeretnének a kismamák?

Még csak nem is hallottunk az aranyóráról több mint másfél évtizeddel ezelőtt, amikor az internet sem volt még annyira elterjedt, sem gyors, sem telis-tele hasznos (és haszontalan...) információval mindarról a gyönyörűségről, amit a szülés jelenthet – máshol. Azt ellenben pontosan tudtuk, hogy a szülészeten semmiképpen nem lehetnek elvárásaink, nemhogy olyan luxusköveteléseink, minthogy szüléstervet megbeszéljünk orvosunkkal, sétálhassunk vajúdás közben, szülés után még köldökzsinórosan megkaphassuk a babánkat. A maximum az volt, hogy ugyanaz az orvos gondozott, aki majd a szülést is vezette, és a kórházban kétágyas szobát kérhettél, ha volt miből megfizetni, aztán ha szerencsésen alakult az időjárás, a csillagok állása és minden egyéb, esetleg nem is kellett osztozni rajta senki idegennel. Akkor még az apás szülés sem volt széles körben elterjedt. Akkor az volt a szemléletváltás csimborasszója, hogy a babát már 10–24 órával szülés után odahozták és ott is maradhatott mellettünk mindaddig, amíg hazamehettünk. Jól emlékszem, azzal biztattam magam, mint sok százezren ma is: essünk túl rajta, és megkapjuk a magunk páratlan csodáját, csak éppen valahogy éljük túl a kórházi bánásmódot. Ez volt a csoda ára. Hol van ez attól, amiről szerencsére ma már egyre többen beszélünk: hogy a szülés élmény legyen, öröm legyen, még a fájdalom óráiban is? Élmény és öröm anyának, apának, babának egyaránt – és talán még orvosnak, bábának is, nemcsak munkakötelesség.

Aztán jött közben néhány új generáció, és a fiatal anyukák közül meglepően sokan döntenek úgy, hogy kösz, ők az egykori állapotokhoz képest akármilyen sokat fejlődött állami kórházak tekintélyelvűen hivatalos ridegségéből ugyanbiza mégsem kérnek, nem bírják gyomorral-lélekkel, inkább otthon fogják világra hozni gyermeküket. Otthon, ahol ismerős minden zug, ahol ha akar, sétál, ha akar, fekszik, ha akar, belebújik egy kád meleg vízbe vagy labdán ringatózik, üvölt ha a fájdalom úgy követeli, sír, nevet, számol, énekel ha éppen szeretne, otthon, ahol ott van a szerelme, ahol felöltözhet ha kedve szottyan, levetkőzhet, ha melege lesz, és ha úgy kényelmes, akár négykézláb, a földön is megszülheti a babáját. Akit aztán addig ölelgethetnek, amíg a köldökzsinór pulzál, félórát, órát, azután vágják csak el a babát a mamától és még utána is ott fekhetnek bőr a bőrön. A háborítatlan születésnek az anya és az újszülött, de még az apa, illetve a párkapcsolat számára is kedvező biológiai és lélektani hatásait ma már széles körben elismerik. (Igen, lehetnek akár kedvezőtlen hatások is egy párkapcsolatra, ez csak akkor járható út, ha az otthon születés a család közös döntése.) Ha nem aggasztanák őket az esetleges váratlan, előre nem látható bonyodalmak, alighanem minden nő otthon szülne. De tartanak a helyrehozhatatlan történésektől, hiszen perceken múlhat akár a baba, akár az anya épsége, élete is ilyenkor. Mert nem igaz, hogy minden otthon szülés csupa öröm, vannak tragédiák is. A kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület május eleji Születés Hete rendezvénysorozatán az otthon szülésről szervezett beszélgetésen tucatnyian vallottak saját szülésélményükről, amelyek mindegyike jól végződött. (A felszólalók nevét az esetek többségében megváltoztattuk.)

Logisztika háziorvostól „titkos” bábáig

A tervezett otthon szülés nem kevés előzetes készülődést, logisztikát igényel. Először is meg kell találni azt a háziorvost, aki hajlandó a baba megszületése után elkészíteni a hivatalos papírokat, amelyekkel bejelenthetik a születést a hatóságoknál. Aztán ha ez valahogy sikerül (sok háziorvos a törvény kuszasága miatt nem vállalja), akkor ott a legalább ilyen kemény kihívás: bábát találni, aki jelen van a szülésnél. Ez talán a legnehezebb, hiszen a szabadságával játszik az az okleveles bába, aki otthon szülés levezetését vállalja. Ezért aztán nem elég csak úgy beírni a mindentudó internetes keresőbe a megfelelő kulcsszavakat, sok olvasnivalót igen, de otthon szülős bábát nem fogunk találni. Az információ csak bizalmasan, szájról szájra terjed, nevet senki sem mond, telefonszámot senki nem ad mindaddig, amíg az érdeklődő őszinte szándékai megerősítést nem nyernek. Összezárnak a kismamák. Aki otthon szülést szeretne, annak meg kell találnia a módját, és a legjobb kiindulópont találni egy olyan anyukát, aki otthon szült, bábával.

Ez egyébként általában annyit jelent, hogy a bába kéznél van, megfigyeli a folyamatot, segít, ha kell, de többnyire hagyja a dolgokat a maguk természetes ritmusában történni. Az ismertetett történetek talán egytizedénél sikerült, hogy a választott bába tényleg jelen legyen a szülésnél. Pedig Kolozsvár ilyen szempontból is előnyösebb helyzetben lehetne, mint mondjuk egy kétezres lélekszámú község, mégsem könnyű olyan bábát találni, aki vállalja a segédkezést egy otthon szülésnél. Ha mégis akad, akkor megismétlődő történet, hogy félidőnél valahogy nyoma vész, eltűnik, nem elérhető többé – ne feledjük, a törvény nem világos, és a felelősség óriási. Így sokan többszáz kilométerről kényszerültek bábát hívni, a szülés viszont már csak olyan, hogy mire biztosan tudja a kismama, hogy most már tényleg jön a baba, és hívják a szülésznőt, ilyen távolról az már aligha érhet oda a baba megszületése előtt.

Az otthon szülést választó kismamák nem kerülik el a terhesgondozást, de sokan közülük a lehető legszükségesebb néhány alkalomra korlátozzák, nem ultrahangoztatnak lépten-nyomon. Nőgyógyászhoz járnak, de nem feltétlenül avatják be őt az otthon születős tervükbe, hiszen tartanak a lebeszéléstől, bár volt aki olyan jó tapasztalatról számolt be, hogy orvosa a baba otthoni világrajöttének hírére utólag nyitottnak bizonyult, így az anyuka következő gyermekét már nyíltan otthon születéssel tervezheti. Mondjuk a jogszabályokat és a törvényi meg lélektani felelősséget (sokszor meg bizonyára az otthon szülés esetében elmaradó hálapénzt) tekintve mi mást is tehetne egy szakorvos, minthogy a baba és a mama legnagyobb biztonsága érdekében a legjobb megoldásnak a kórházat tartja, ahol korszerű gépek serege gondoskodik a magzat állapotának követéséről, és azonnal kéznél van a műtő, ha szükséges? Mindazonáltal a kismama közérzete, lélektani állapota sokszor az orvosilag körülményes helyzeteket is csodamód képes megoldani, még a kockázatosnak tartott otthon szüléskor is.

T. B. babája homlokkal született, mint utólag kiderült, az ilyen eseteket a kórházban császározni szokták. S. Kamilla babájának háromszor volt a nyaka köré tekeredve a köldökzsinór, de ez a kockázat sem okozott semmiféle problémát az otthon születéskor. Vajúdása magzatvízvesztéssel három napig tartott – de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy három teljes napig a filmekben látott kínok kínját élte meg. Élete legintenzívebb élményeként tekint gyermeke megszületésére, a 4 és fél óra alatt férje és (ezen sokan bizonyára szörnyülködni fognak – szerk. megj.) két kutyájuk mellett megtapasztalhatta, milyen az, amikor tényleg megáll az idő. Az aranyórát sikerült két hétre bővíteniük, amikor látogatók nélkül, teljes meztelenkedésben, egymásra hangoltságban kiegészülhetett gyönyörű szülésélményük. A szakemberek szerint a természetes szülés velejárója mind a tágulást segítő oxitocin, mind a fájdalmat csillapító boldogsághormon, a szervezetben felszabaduló endorfin. Stresszhatás alatt, amikor a kismama nem viselkedhet természetesen, amikor másokra kell tekintettel lennie, mondjuk csendben vajúdjon, ne zavarjon sok vizet, mert a személyzetnek sok a dolga, gyorsan szüljön stb., mindez elfojthatja a természetes folyamatokat, el egészen addig, hogy elakadhat a tágulás.

Születésház Romániában az ötvenes években (Fotó: comunismulinromania.ro)

Málnalevelet szedtünk családostól

Deák Zsófi már sokszor elmesélte történetét a nagy nyilvánosság előtt. Már első gyermekét is otthon szüléssel tervezte, végül mégis kórházban kötöttek ki, ugyanis teljes tágulás mellett sem indult a kitolás, ezt azzal magyarázza, hogy nem voltak eléggé felkészülve az otthon szülésre, a bábával kialakult viszonyában nem volt meg a kellő bizalom, így pszichológiai gát alakult ki benne. Kisebbik lányával minden szabályt megszegtek, amikor bár elfolyt a magzatvíz, még három hétig vártak. Az ajánlások szerint ilyen esetben két órán (de legfeljebb 1-1,5 napon) belül kórházba kell menni, mert indul a szülés. Ők vártak, 3 hétig, mialatt készülékkel a magzat szívhangját folyamatosan ellenőrizni tudták. A kislány végül két óra alatt megszületett, romantikára, gyertyás illatokra nem is volt idő. Bár Zsófi nagyon hangos volt – nemcsak a fájdalom, hanem az erő miatt is –, nagylányuk meg se ébredt az éjszakai eseményekre. Guggolva szülte meg 4 kilósnál nagyobb babáját, számára akkor így volt a legkényelmesebb. Gátrepedését orvos látta, és nem tartotta szükségesnek beölteni, magától begyógyult. Zsófinak két évébe telt feldolgozni első szülésének „kudarcát”, mint ma már megértette, akkor csak a szülésre készült, második alkalommal viszont csak a babát várta, és különleges volt, hogy egyből megfoghatta, végig ott lehettek együtt.

L. C. harmadik fiát várja, szült már kórházban is, ahol a protokoll utólag nagyon zavarta, a folyamatos figyelem, az állandó vizsgálgatás, így utólag negatívvá lett a kórházi szülésélmény. Már 42 hetes volt a terhessége az utolsó vizsgálatkor az orvos számításai szerint, aki ezért egy aktust ajánlott, amely beindíthatja a szülést vagy nem, de másnapig kaptak haladékot, amikor mindenképpen kellett jelentkezniük a kórházban. Ők úgy döntöttek, tovább várnak, másnap málnalevelet szedtek, sétáltak a kisfiukkal, majd délutáni szundit terveztek, amikor hirtelen érkeztek az igen erős fájdalmak. Kétéves kisfiuk felébredt, megijedt, őt egy rokon nemsokára elvitte, és mire a szaksegítség megjött egy távolabbi faluból, addigra az újszülöttet már a karjukban tartották, az apa fogta ki. A bába-dúla párosnak nem sok dolga maradt, így hát palacsintát sütöttek. L. C. nagy előnynek élte meg, hogy otthon nem kellett viselkedni, csupán azt szerette volna, ha ott van valaki, aki jobban ért a szüléshez, mint a férje. A köldökzsinórt csak 3 órával később vágták el, nagyon szép volt az aranyórájuk, este pedig nagyfiuk is hazajött, majd együtt szopott az öccsével.

Reneszánszát éli az otthon szülés

K. Ágnes középső gyermekét szülte otthon. Állítja, különleges várandóssága alatt mindvégig tudta, hogy a babája jól van. Az első szülésekor a kórházban úgy érezte, siettették, s bár kifejezetten elutasította, mégis kapott oxitocint, mint utólag a kórlapjából kiderült, ettől becsapva érezte magát, továbbá tejport is adtak a babának, bár kérte, hogy ne tegyék. Ezért és a megérzéseire hallgatva döntött úgy, hogy másodszor otthon szül. Egy adott pontban a tolófájásoknál elbizonytalanodott, és kórházba akart menni, ekkor a férje volt a legnagyobb támasza, aki ráébresztette, hogy a kórházban ugyanaz fog történni, csak ott lesz még vagy tíz idegen is. Öt évvel később a harmadik gyermekét ismét magánklinikán szülte, és hatalmas meglepetéssel tapasztalta a gyökeres változásokat: például most már inkább azért csóválták a fejüket, mert (tudva, hogy korábban sem volt teje) ezúttal ő maga kérte, hogy üvegből etessék a babáját. Mint mondja, tágabb szülőhazájában, Csíkszeredában reneszánszát éli az otthon szülés, egy rokona négy gyermekét hozta világra így.

Sz. Emília az ötödik gyermekét szülte otthon, tulajdonképpen véletlenül. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy mire indulhattak a kórházba, már rájött, hogy késő lesz, három tolófájás volt az egész vajúdás, összesen 40 percig tarthatott, gyakorlatilag állva szült, éppen csak térdig tudta tolni utcai ruháját. Mint mondja: a jóisten a kötényét odatartotta. Nagy lélekjelenléttel az akkoriban 12 éves lánya volt segítségére, őt szalasztotta fehér lepedőért, törölközőért, az orvosuk kihangosított telefonon segített. A köldökzsinórt a közben hazaérkező apa vágta el. Csodálatos, felejthetetlen élettapasztalatként tartja számon ezt a szülését, de nem ismételné meg, így rövidesen érkező hatodik gyermekét kórházban kívánja megszülni.

Van, aki semmi áron nem mondana le az orvosi szaksegítségről, más pedig viszolyog az elviselhetetlen kórháznak már csak a gondolatától is. Az lenne a lényeg, hogy mindkét meggyőződésű kismamának legyen választási lehetősége. Az otthon szülős történeteiket egymással megosztó anyák szerint az lenne a járható út, hogy a kórházakban szemléletváltás következzen be. Hogy valahogy úgy lehessen a kórházban szülni, ahogy az egyik jelen levő anyukának sikerült: egy nappaliszerűen berendezett szobában órákig kettesben lehetett a férjével, csak a legszükségesebb időpontokban nézett be a személyzet, például szóltak, hogy most szokták a kismamák kérni a fájdalomcsillapítást. Közben férjével folyamatosan tudták, hogy a szakszerű segítség kéznél van, szülés előtt megmutatták nekik a műtőt is. Ez a hely viszont Budapesten van.

Kórház helyett otthonos születésház

A születésház nem is olyan modern dolog, az ötvenes években már működtek nálunk is, aztán az orvostudomány fejlődésével a szülés átkerült a bábák hatásköréből a nőgyógyászokéba, és átköltözött a kórházba. S bár mindezzel együtt valóban jelentősen csökkent a szüléskor bekövetkező elhalálozások száma, ugyanakkor a folyamat elorvo­siasodott, rideg keretek közé szorult, természetellenes gépezetté alakult át, ahol a nők nem érzik jól magukat.

A pestihez hasonló rendszerű születésházat nemrég itthon is működtettek Konstancán, sajnos, csak néhány hónapig sikerült, ugyanis a bábák nyolcórás munkaidejükön túl vállaltak ott munkát, és néhány hónap után nem bírták ezt az iramot. Erről a Születés Hetén Kolozsváron Irina Popescu bába beszélt, a 2013-ban megalakult Romániai Független Bábák Egyesületének alelnöke, aki jelenleg Bukarestben él, és aki néhány társával együtt azért küzd, hogy a bábák visszakaphassák eredeti szerepüket: az alacsony kockázatú szüléseket (ilyen a várandósságok 85%-a) önállóan levezethessék, előtte terhesgondozást végezhessenek, utána pedig az újszülöttet és az édesanyát otthonában segíthessék (egy kicsit ahhoz hasonlóan, mint tették a védőnők 1989 előtt).