Örömmel tölt el, hogy béke és megértés van egyházközségünkben

Kónya István életútja szerszámlakatosságtól egyházi főgondnokságig

Örömmel tölt el, hogy béke és megértés van egyházközségünkben
Templomjáró családban született, a Fellegváron nevelkedett, a 3-as számú matematika–fizika líceumban (ma Báthory) érettségizett. Még ötvenéves sem volt, amikor fel kellett adnia sok kreativitást igénylő szerszámlakatosi munkáját, s bár ezt annak idején valóságos csapásként élte meg, nem fordult el Istentől, felülkerekedett a helyzeten. Kónya István új elfoglaltságokat talált, megbékélt a betegség gondolatával, és energiái jelentős részét a hidelvei református gyülekezet javára fordította. Hamarosan hivatalosan is tehette, hiszen a hívek előbb presbiterré választották, majd lépésről lépésre egyre nagyobb feladatkörrel bízták meg, míg mára főgondnoka lett az egyházközségnek.

SZERZŐ: KEREKES EDIT, SZŐLLŐSI ETELKA

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.

Templomjáró családban született, így az egyházi élet a gyermekkora, a családi és közösségi hagyományok része volt. Hogyan élték meg a vallásukat a rendszerváltás előtt, amikor a hatóságok nem nézték jó szemmel a templomjárást. Szükség volt rejtőzködésre, diszkrécióra?

– Nem emlékszem, hogy bárkinek a családban problémája adódott volna abból, hogy templomba járt. Rejtőzködésre nem volt szükség, viszont a diszkrécióra odafigyeltünk. Nem hangoztattuk, hogy templomba járók vagyunk. Csendben, szerényen akkor is meg lehetett élni a keresztyénséget. Például a konfirmációnk napján (1975 virágvasárnapján), a fogadalomtétel és az eskü után mindnyájan közös képet készítettünk a Horea úti templom előtt és ebből semmi gondunk nem származott a hatóságokkal.

Hogyan élték meg az ünnepeket a templomban és a templomon kívül, a közösségben?

varosnapokHirdetés

– Ünnepekkor családi szokás volt templomba menni, ezt követően összegyűltünk, és közös ebéddel ünnepeltünk tovább. Törekedtünk ilyenkor több figyelmet fordítani egymásra. Ezt a szokást a mai napig gyakoroljuk, igyekszünk családdal együtt ünnepekkor templomba járni és a nagy családdal összegyűlve ünnepelni, majd a szűkebb családdal asztalhoz ülni. Bár napjainkban az emberek roppant foglaltak és sok teendőjük van mind munkahelyen, mind otthon, ebben a rohanó világban mi mégis időt szakítunk a közös családi ebédre és a kellemes elbeszélgetésre.

A hidelvei gyülekezet részben hóstátiakból áll, a hóstátiak mára városszerte szétszóródott közössége mondhatni falu a városban, vidéki közösségekre jellemző sajátos hagyományokkal. Hogyan kapcsolódik napjainkban egymáshoz a hidelvei gyülekezet és a Kalandos Társaság, a Hidelvei Földész Dalárda, a Bethlen Gábor Földész Dalkör?

– Az 1882-ben alapított hidelvei földészdalárda sokáig gyülekezeti otthonunkban tartotta próbáit, a rendszerváltás után a hidelvei kalandosok székházába költözött. A hidelvei Kalandos Társaság alapvetően az itteni hóstátiak több évszázados szervezete, ami alapszabályzatukban lefektetett rendelkezések szerint működik. Az 1950-es évektől beindult iparosodással járó beköltözések nyomán mára az ősi hóstáti családok leszármazottai mellett mások is tagjai ennek a közösségnek. Nagyon szoros kapcsolatot ápolunk velük, rendezvényeikre mindig meghívnak, mi is őket. Decemberben ünnepelték fennállásuk 140. évfordulóját, gyülekezeti kórusunk énekkel köszöntötte őket, idén március 15-én ők is énekeltek a kismezői temető első világháborús emlékművénél általunk szervezett ünnepi megemlékezésen. Évente meglátogatnak bennünket egy előre megbeszélt istentiszteleti alkalommal, amikor énekkel szolgálnak közösségünkben.

Konfirmációi ünnepségen a hidelvei gyülekezetben

Mondhatjuk-e, hogy a vallásosság és a hit egyszerre volt jellemző Istvánra már gyermekkorától? Vagy az igazi istenhit később született meg?

– Gyermekkoromban az istenhitre tanítottak, igyekeztek a vallásos életre irányítani. Sokszor örömmel, szeretettel mentem vallásórákra vagy templomba, de volt olyan is, hogy inkább elbújtam volna játszani. A kitartó gyülekezetlátogatás meghozta a gyümölcsét, és az igazi hit az idő elteltével mind erősebb és erősebb lett bennem. Erejét egyre gyakrabban tapasztaltam meg. Akkor döbbentem rá az igazi hitre, amikor elsőszülött fiamat, Pétert kátéórára írattuk és együtt jártunk istentiszteletekre. Ezt követően ő részt vett a kátéórákon és erről beszélgetve megerősödött bennem is a hit. Akkor jöttem rá igazán arra, hogy mit is jelent keresztyénnek lenni. Templomba járni nemcsak jó szokás, hanem a hit megerősítésének lehetősége, a keresztyén élet útiránya. Ez az életmód lehetőséget ad a hit értékes, belső megélésének.

Szerszámlakatosként dolgozott, majd viszonylag fiatalon lett betegnyugdíjas. A lakatos kézzelfogható eszközöket, fémszerkezeteket hoz létre, olykor ki kell találnia új megoldásokat, ötleteket. Teremtő, alkotómunka, ami kihívást jelent és elégtételt nyújt, ennek az elvesztésével megbirkózni nem egyszerű. István hogyan élte meg ezt?

– A szerszámlakatosi szakma bonyolult mesterség, amely mindennap új kihívások elé állított. Gyorsan kellett megoldásokat keresni és találni, folyamatosan készenlétben kellett lennem, és újabbnál újabb feladatoknak eleget tennem. Nagyon szerettem ezt a mesterséget, és szívesen végeztem. Isten mégis megálljt parancsolt. Fiatalon való kényszernyugdíjazásomat valóságos csapásként éltem meg, mivel meg voltam szokva a mindennapi munkával, de Isten segítségével sikeresen átestem ezen az időszakon és sikerült pótolnom más elfoglaltságokkal, kertészkedéssel, kisállattenyésztéssel, az egészséges táplálkozáshoz szükséges friss, üde zöldségek, gyümölcsök finomsága megéri a fáradságot. 2020-ban unokánk született, azóta az otthonlét legfontosabb pillanatait jelenti a vele töltött idő, feleségemmel együtt nagy szeretettel és izgalommal készülünk mindig e pillanatokra. Sok öröm és boldogság forrása a kis Ármin.

Többek között kertészkedéssel pótolta szerszámlakatosi munkája hiányát

Betegség miatt sokan megharagusznak a fennvalóra, hitük megbicsaklik, mások esélyt látnak benne. Hogyan alakult át az élete?

– Amikor a betegségemről tájékoztattak, érdekesen alakultak gondolataim. Vallásos életet élve mindig hittem az Úristenben, és imádkoztam gyógyulásomért. A lelkiállapotom, a vallásosság és a hitem segített elfogadnom az Úristen döntését, új egészségi állapotomat. Nem haragudtam meg a fennvalóra, elfogadtam az akaratát, és inkább a továbblépésen gondolkoztam. Megtettem és megteszek mindent, amit az orvosok tanácsoltak, és megtanultam együtt élni a betegségemmel. Vannak dolgok, amiket másként kell megélnem, van, amit talán elveszítek, de sok áldás van ebben az állapotban. Jó ez így nekem!

A kényszernyugdíjazásom után, ugyanabban az évben a gyülekezetem presbiterévé választottak, így egyre szorosabb lett a kapcsolatom az egyházzal. Kezdtem részt venni az egyházi alkalmak tervezésében és kivitelezésében. Sokszor részt veszek a közmunkában a templom szépítéséért és minden feladatot önkéntesen, szeretetből, Isten iránti hálából végzek. Közösen tevékenykedünk az egyházközösség lelki és anyagi jóléte érdekében.

Presbiterként kezdtem, majd egyházfi, gondnok lettem, három évvel ezelőtt főgondnoknak választottak. Annak idején kétségeim támadtak, hogy megillet-e engem ez a tisztség, alkalmas vagyok-e erre a megtiszteltetésre. Megerősítést kaptam Istentől és biztatást a presbiteri szövetségtől. Örvendek, hogy elfogadtam, hisz örömmel tölt el az Úrnak munkatársa lenni, az Ő egyháza építésében szorgoskodni. Már presbiterként is sok időt szántam az egyházi tevékenységekre, ez most fokozottan igaz. A főgondnoki tisztséggel több felelősség és többrétű munka jár. Egyházi életünket irányító határozatokat is kell hozni és ez nagy felelősséget követel, hisz vigyázni kell, hogy Isten igéjével összhangban legyen és az egyházi közösség javát szolgálja minden döntés.

Milyen feladatokban vállalt szerepet?

– A gondnoki és főgondoki megválasztásom után az elnökség tagja lettem, a felelősségem is nagyobb lett. Komoly határozatokat kellett hoznunk, ez időben kétszer volt már templomjavítás, parókia felújítás, tetőtérjavítás, legutolsó a villamosított, önműködő toronyóra kivitelezése volt. Az elmúlt hónapban sikerült átvennünk az 1948-ban államosított egykori iskolaépületünket, ezzel anyagiakban is gazdagodtunk. Istennek hála a presbitérium összetart, a keresztyén értékeknek megfelelően cselekszik és dönt, így könnyebb a munkánk végzése.

Főgondnokként az egyházban tagja vagyok minden bizottságnak: a műszaki bizottságnak, amely a technikai, javítási feladatokkal foglalkozik; a pénzügyi bizottságnak, amely negyedévenként összegyűl és az anyagi dolgokat ellenőrzi; a szociális gondozásban tevékenykedő diakóniai bizottságnak; az ifjúsági bizottságnak, amely a gyermekek, konfirmálók és fiatalok rendezvényeit tervezi és szervezi stb. Időben orvosoljuk a felmerülő problémákat. Az egyházi élet minden területén van feladatom, amit legjobb tudásom és képességeim szerint végzek.

Takarítás, kertrendezés az egyházközségben

Főgondnokként milyen fontosabb célt, feladatot lát maga előtt a közeljövőben?

– A Covid-járvány bezárta a templomunkat is, miatta megszűntek a családlátogatások. Istentiszteleteinket és a bibliaórákat világhálón közvetítettük, telefonon tartottuk a kapcsolatot az egyháztagokkal. Segíteni tudtunk az oltásokra való feliratkozásban, az egyik fiatal presbiter asszony nagy lelkesedéssel végezte ezt a munkát. Segítettünk az oltóhelyre eljutni, bevásároltunk, gyógyszert váltottunk ki, számlákat fizettünk. Másmilyen szolgálat volt, de alkalmazkodtunk az adott helyzethez. Sok kedves embert elvesztettünk ez idő alatt, gyászolnunk is kellett. Sokan, főleg idősebbek látványosan meggyengültek és a félelem még mindig ott van rajtuk, de már nagyon óhajtjuk a személyes találkozásokat, hogy tevékenységeinkben újra bátran részt vegyenek, templomba járjanak és közösen dicsérjük Istenünket. A családlátogatásokat újraindítottuk, de érthető kérésünk, hogy lehetőleg üzenjenek mindazok, akik ezt a szolgálatot valóban igénylik. Meglátogatásukkal szeretnénk örömet szerezni a betegeknek és időseknek, de ezt előre megbeszélt, közös megegyezéssel tennénk. A rászorultaknak szükség szerint ma is házhoz szállítjuk az egyház adományozta élelmiszercsomagokat, de csak annak, aki igényli és örömmel fogadja a gyülekezeti segélyezést ilyen formában.

Jelenleg mit tart a legfontosabb feladatának?

– Mindenkori legfontosabb feladatnak látom, hogy a híveket tudjuk megszólítani, hogy bátrabban merjenek engedni a hívásnak és gyakrabban jönni a közösségbe, a templom ajtaja már kinyílt. A keresztyén közösségi élet a templomban kezdődik, és az egyénekből áll össze. Fontos, hogy minél többet legyünk a közösségben, így könnyebb az ismerkedés, a kommunikáció egymással és szorosabb barátságok kötődhetnek, s ha magányosan is élünk, nem leszünk többé egyedül. Ez a gyülekezet áldása. Feladatunk megőrizni hagyományos rendezvényeinket, továbbadni, fejleszteni keresztyén életünk értékeit. Az Úr dicsérete közösségünkben a legfontosabb lehetőség, minél többen tesszük ezt, annál nagyobb az áldás szétáradása. Nem kellene azt az időt megspórolni magunktól.

Együttműködünk az egyházmegye belmissziós szövetségeivel, a nőszövetséggel, presbiteri szövetséggel, gyakran szervezünk közös programokat, szeretettel ápoljuk testvérgyülekezeti kapcsolatunkat a Békési Református Egyházközséggel.

Örömmel és büszkeséggel tölt el egyházi munkámban, hogy béke és megértés van egyházközségünkben. Mindig vannak és lesznek dolgok, amelyekben közös nevezőre kell jutni, ha szeretettel és bölcsességgel cselekszünk, jó eredményre jutunk. Közösen megbeszélt rendezvényeink vannak, olyanok, amelyek hagyományt teremtettek gyülekezetünkben (havonta tartott családos gyermeknapok, november elején megemlékező gyászistentisztelet, a házasság hetében házasságok megáldása, nyári időszakban kirándulások, táborok, vakációs bibliahetek stb.) és olyanok, amelyeket az igények felmérése után kezdeményeztünk (társasjáték-délutánok, -esték, imaséták aktuális témákban, nyári imahét stb.). Kolozsvár csodálatos város, sok értékes rendezvényt kínál, nehéz lenne a versenyt felvenni, de nem is akarjuk. Akit a Szentlélek arra ösztönöz, hogy eljöjjön és közösen ünnepeljen velünk, annak örülünk, de minden egyháztagot imában hordozunk.

(Borítókép: Kónya István feleségével, Máriával)