„A kitűzött célok adtak erőt továbblépni, tudtam, hogy ez csak egy időszak, amit ki kell bírni, és utána más lesz. A jövőbe vetett bizakodás adott hitet és reményt, hogy tovább tudjak dolgozni.” Gere Ildikó gyerekkora óta érzi a közösséghez tartozás lényegét, így bárhol laktak (Bánffyhunyadon, Kolozsváron több helyen is), tagjai voltak az ottani gyülekezetnek. Néhány évvel ezelőtt a törökvágási gyülekezet presbiterré választotta. Bajnok akar lenni, aki Isten segítségével és az ajándékba kapott hittel és hálával bajnokokat nevel: akár saját gyermekei, unokái, akár a gyülekezet fiataljai azok. Ildikóval a hit ajándékáról beszélgettünk, küzdelemről és sikerélményről, életről és csodákról.
Minden ember valami újat adott hozzá az életemhez
 |
| Most már tudom, hogy Isten időzítése tökéletes, ő sosem siet és nem késik! |
Kalotaszentkirályon született és 17 évig biztosítóügynökként Bánffyhunyadon dolgozott. Minőségi életet szeretett volna családjának, gyerekeinek, és tudta, hogy ehhez több pénz és több idő szükséges. Ezt az akkori munkahelye nem tudta biztosítani. Sok pénzt keresett, mert sokat is dolgozott, viszont akkor nagyon kevés idő maradt a gyerekek nevelésére.
– Sosem szerettem, hogy a gyerekeket ne az anya, a szülő nevelje, hanem fizetett alkalmazott vagy a nagyszülők. Ez volt a szikra, ami elindított ebben a vállalkozásban. A biztosítóügynöki szakmát addigra megszoktam, sokszínű volt, sok emberrel találkoztam, és nagyon szerettem az embereket, azt éreztem, minden ember valami újat adott hozzá az életemhez. Meg is fogalmazódott bennem, hogy erőforrásaim fogytán akarok-e én még valami mást is a munkahely, család, két gyerek mellé. Mégis folytattam, mert láttam, alkalmazottként soha nem tudom azt elérni, amit egy vállalkozás vezetőjeként. Ez sokkal több felelősséggel jár és a komfortzónából is kimozdított, sokszor késő éjszaka dolgoztam, hogy a munkahelyen is meg tudjak felelni, a családban, gyereknevelésben és vállalkozásban is helytálljak.
Elsősorban a férjemmel építettem a vállalkozást, a gyerekek még kicsik voltak, 23 éves fiam egyidős a vállalkozással, a lányom kislány volt, amikor elkezdtük, a nagyszülők segítsége nélkül ezt nem lehetett volna felvállalni. Az elején nem fogadták nagyon könnyen ezt a döntésünket, de ahogy telt az idő, és pénzt kerestünk az üzletből, ez megváltozott. Elkezdtek bátorítani, anyukám mindig mellettem volt, amikor nehézség adódott, anyósom is mindig biztatott. Isten segítségével be tudtuk vállalni. Négy évig dolgoztam párhuzamosan, amikor elérkezett a pillanat: felmondtam a munkahelyemen. Addigra a vállalkozásból származó bevételeim jóval meghaladták a fizetésemet, így az időmet is másként tudtam beosztani, több idő jutott a gyerekekre, és ez jó érzés volt.
– A hit nemcsak ott hever a fűben, hogy aki véletlenül éppen arra sétál, megtalálja. Bár sokszor egy konkrét pillanathoz, történéshez köthetjük, utólag felismerhető, hogy a hit ajándéka többnyire hosszabb folyamatnak a része, ahol helye van a kétkedésnek, vívódásoknak, ahol sok a kérdőjel, és a válaszok nem jönnek azonnal, vagy nem mindig olyan választ kapunk, amire vártunk. Ildikó milyen kérdéseket fogalmazott meg és azokra milyen válaszokat kapott?
– Konfirmálásom előtt hat hónappal apukám meghalt. Tizenöt évesen ezt nagyon nehéz elfogadni, azt éreztem, mindennek vége. Valami akkor azt sugallta, kezdjem el olvasni a Bibliát. Konfirmációi előkészületre jártunk, nagyon szerettem az énekeket és a zsoltárokat is olvasgattam, engedtem a sugallatnak, minden este olvastam a Bibliát és ha nem is értettem, de éreztem, hogy a lelkemet megnyugtatja. Akkor nem értettem, mi történik, még nem tudtam felfogni. Konfirmálás után is rendszeresen jártam a közösségbe, ott úgy éreztem, nem vagyok egyedül, mindent könnyebb elfogadni. Sajnáltak, főként az idősek, mert csak anyukámmal és a húgommal maradtunk. Mindig megvolt bennem az érzés, hogy nem akarok áldozat lenni, akit sajnálnak. Nem vagyok áldozat! Bajnok vagyok, akiben ott az akarat, az erő, a bátorság, hogy felvállalja azt, amit akkor még nem ért. Ma már tudom, hogy akkor ez Isten ajándéka volt, vigasz abban a helyzetben.
Életünkben a keresztek olyanok, mint a kottában, felemelnek
– Később családom lett, gyerekeim születtek. A sok munka, a vállalkozás mellett lassan abbamaradt a Biblia olvasása, templomba sem jártam rendszeresen. Hitéletem az esti Miatyánkra korlátozódott, de a fáradtság miatt sokszor ebbe is belealudtam. Eltérültem. Kapcsolatom a férjemmel megromlott. Amikor megtudtam, hogy válni akar, ugyanazt éltem át, amit apukám elvesztésekor. Emlékszem, imádkozva felnéztem az égre és a miértekre kerestem a választ. Egy gondolat ugrott be akkor: azonnal vegyem elő a Bibliát. Nagyon érdekes, a Jób könyvének könnyekkel átáztatott részénél nyitottam ki akkor. Nagyon sokszor elolvastam, kerestem, mit üzen nekem az Úr. Akkor sem értettem mindent, de a templomban kerestem a lelkészek társaságát, hogy beszélgethessünk. Akkor ott eldöntöttem, hogy bármi is történjen velem az életben, a hitem és az Istennel való kapcsolatom lesz az első helyen. Nagyon megszerettem Máté evangéliumából a 6. rész 33. versét: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek”, „ne aggódjatok a holnapért!” Most már tudom, hogy Isten időzítése tökéletes, ő sosem siet és nem késik! Most sem akartam áldozat lenni. Ott volt a két kiskorú gyerek, adósságunk is volt, mert építkeztünk, amire nem voltunk anyagilag teljesen felkészülve, a vállalkozás felelőssége is nyomta a vállamat. Akkor úgy éreztem, ez kicsit sok, de azt is tudtam, hogy megújul az erőm, és fel kell állnom, továbbmennem, példát mutatnom a gyerekeknek. Ezután már csapatként tudtunk működni, még ha ők csak gyerekek voltak is. Csodák jöttek az életembe. Ezekről nehéz beszélni… Például Júlia kereste a társaságot, kereste az apát, ezért el-eltűnt otthonról, és a fiammal maradva nem tudtam, mit csináljak, mert nem tudtam róla semmit. Elkezdtem imádkozni, és olyasmik történtek, hogy ahogy befejeztem az imát, Júlia csengetett. Ezeket megélve a hitem erősödött. Megértettem, hogy életünkben a keresztek olyanok, mint a kottában: felemelnek!
Eltelt azóta több mint 15 év. Reggel a Biblia olvasásával kezdem a napot, emiatt hála tölti el a szívemet, és ebben a nehéz periódusban is kiűzi a félelmet és aggodalmat. Ez nem ment kezdettől fogva könnyen, de a vállalkozásban tanultak és az elmúlt évek tapasztalatai megerősítették meggyőződésemet, hogy szokásainkkal és gondolatainkkal a jövőnket is befolyásoljuk. Amikor a Bibliát olvassuk, olyan, mint amikor fény vetül egy gyémántra, ahogy lassan forgatjuk, mindig másik oldalát látjuk a szépségének. Nehéz időszak volt, de a nehéz időszakok után sokkal erősebben állunk fel. Én bajnokként akartam felállni, az Úristen adott is lehetőséget, hogy ez megtörténjen. Nem tudtuk, de ez a gyerekeket is megerősítette. Mindig emlékeznek a közös imára, amit akkor elindítottunk a családban: „emlékszel, anya, amikor ott, a nappaliban lefekvés előtt együtt imádkoztunk…” Akkoriban sokat beszélgettünk, most van hova visszatérjenek, emlékeznek, hogy ez nagyon jó erőforrás, amire mindig rá kell csatlakozni.
A fiatalok tele vannak értékekkel, segíteni kell nekik, hogy ezt felszabadítsák
– 2014-ben a törökvágási gyülekezetben presbiterré választották.
– 2014 is nehéz év volt a családomnak. Lányom tragikus balesetben elvesztette első férjét, a presbiterré választás pont erre az időszakra tevődött rá. Felkértek, elgondolkodtam rajta. Minden döntésem előtt imádkozom, és bevillant, hogy ha Isten, aki embereken keresztül beszél, ezt kéri tőlem, és ha a lelkész és a közösség úgy látja, hogy erre méltó vagyok, némi félelemmel bár, de vállalom. Úgy néz ki, hogy szeretem ezt a felelősséget. Beválasztottak a pénzügyi bizottságba is, hálás vagyok a közösség bizalmáért, még ha eleinte kevesebb időm is jutott a feladatokra. Ahogy Jézusnak a tanítványaira, ugyanúgy szüksége van a lelkésznek is a presbiterekre csapatban dolgozni, tervezni. Csodálatos templomunk van, hatalmas munka vezetett ide, de ezt a templomot meg is kell tölteni lélekkel. A presbitériumban mindenkinek megvan a maga helye, egyikünk sem nagyobb a másiknál, csak épp más szolgálatot tölt be. Ezt fel kell ismernünk. Vállalkozóként felismertem az egyház támogatásának a fontosságát. Visszaadni Isten számára a tizedet, számomra fontos, hiszen semmink sem lenne, ha nem tőle lenne. Ezt nem csak akkor kell megtennünk, amikor vállalkozásunk sikeres, vagy életünk nagyon jól működik pénzügyi szinten, a kicsiből is fontos az adakozás. Szívügyem a fiatalok lelki élete. Hétéves unokám, Dávid kisgyerekkorától eljárt a gyermek-istentiszteletekre, vallásórákra. A járvány elején nagyon hiányolta, kérdezte, „mikor megyünk már újra vallásórára.” Kislány unokám, Anna Panna még nincs másfél éves, most ismerkedik a gyermek-istentiszteletek hangulatával. A fiatalok tele vannak értékekkel, segíteni kell nekik, hogy ezt felszabadítsák! Bajnokot kell nevelni! Ha te is bajnoknak érzed magad, akkor Isten segítségével könnyű bajnokot nevelni. Fiamat bátorítom, járjon az ifjúsági találkozókra, hívjon más fiatalokat is! Nagyon fontos a példamutatás.
Bajnokot kell nevelni!– Milyen új feladatokat hozott a járvány a vállalkozásban, a családban, az egyházközségben?
– A járvány előtt nagy volt a rohanás. Észrevettem, hogy amikor nincs időm semmire, akkor nincs idő imádkozni, nincs idő elcsendesedni. És ha nincs idő imára, nincs annyi szeretet sem. A járvány kicsit lelassított, újra több időm lett. Isten azt akarja, hogy növekedjünk a negatív környezetben is, nem belesüllyedve, hanem meglátni mindenben a jót. Eleinte sokat követtem a híreket, a vállalkozás szempontjából is érdekelt, de hamarosan rájöttem, hogy a sok negatív hír félelemmel és aggódással tölt el. Rávettem magam, hogy reménnyel tekintsek a jövőre, mert csak így lehet hitem a jelenben, és tudom, hogy a változások korát éljük. Háromféle ember létezik: aki ellenáll a változásnak, aki szemléli azt és aki elfogadja a változást és akcióba lendül. Én inkább a harmadik kategóriába tartozom, de ahhoz, hogy akcióba lendüljünk, most rugalmasságra van szükség. Döntés kérdése volt, hogy a fizikai találkozók helyett online találkozókat szervezünk. Kevesebbet utaztam, sokkal több időm maradt imára, a Biblia olvasására, a családomra. A fiam szeretetnyelve a minőségi idő, és mivel együtt lakunk, több időt töltöttem vele. Amikor online vizsgázott, jólesett neki, hogy a szobájában beszélgessünk, vagy egyszerűen csak hallgassam és bátorítsam. Nem mondom, hogy élvezem ezt az időszakot, de megtaláltam a félig tele poharat. Szerepem van az unokáim életében, alig várom, hogy velük lehessek, ez a periódus erre nagyon sok időt felszabadított.
A motiváció a célokból jön
– Mi motiválja ebben az időszakban?
– Egy motivált ember tud motiválni, a motiváció pedig a célokból jön. Az igazi motiváció a gyerekek és a fiatalság, akik tele vannak életcéllal. Ha nagymamaként tudod segíteni a gyerekeidet, unokáidat nem feltétlenül anyagiakkal, hanem beszélgetésekkel, bátorítással vagy ötletekkel, ettől fontosnak érzed magad, ez nagyon jó motiváció és ezzel mindennap találkozom. A reggeli Biblia-olvasással a hálát szóban is megfogalmazom, így lelkesen indítom a napot. Amikor hálával telik el a lelkem, nincs időm azzal foglalkozni, mi rossz az életemben, mi a nehézség, az foglalkoztat, milyen dolgokat tudok még megvalósítani.
 |
| Próbálok mindig hálával visszatekinteni a múltamra, szenvedéllyel élem a jelent és odafigyeléssel és bizalommal nyílik meg szívem a jövő előtt |
Isten és a hit mellett kiemelkedően fontos életemben a család. Szeretek minőségi időt tölteni a gyerekeimmel, beszélgetni, kirándulni, utazni. Próbálom megkönnyíteni 77 éves anyukám életét, aki Kalotaszentkirályon lakik, nagyon sok közös ebédet szervezünk, beszélgetünk. Ha tornyosulnak is a gondok, imádkozom, Istenben bízom. Nagyon szeretem Pál apostolnak a Filippibeliekhez írt levele 4. részének 13. versét: „Mindenben van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” – ez segít, hogy jobban tudjak arra fókuszálni, amit épp végzek vagy ami fontos. Szintén a Filippibeliekhez írott levélben van egy másik kedves idézetem: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Próbálok mindig hálával visszatekinteni a múltamra, szenvedéllyel élem a jelent és odafigyeléssel és bizalommal nyílik meg szívem a jövő előtt. Tudom, hogy ez Isten ajándéka és kegyelme. Nem az számít, amit elvesztettem, hanem ami megmaradt, és ha hitem Istenben megmarad, bármit újra lehet kezdeni. Ha becsukódik egy ajtó, Isten mindig megnyit egy másikat, vagy egy ablakot, és mindig körbevesznek olyan emberek, akik által segít!
– Elég komoly műtéten esett keresztül, ebben hogy érezte Isten jelenlétét?
– Nem akartam elfogadni a diagnózist és a műtétet. Fél évig próbáltam elkerülni, reméltem, hogy gyógyszeres kezeléssel megoldható, sokat imádkoztam a gyógyulásomért, a jövőért. Egy nappal a műtét előtt megtudtam: akkora a ciszta, hogy valószínűleg a tüdőmből ki kell vágni, el kell távolítani egy lebenyt vagy többet. Magamat is meglepve nagyon pozitívan fogadtam, mert nem hittem, hogy erre szükség lesz. Annyira azt éreztem, hogy „oké, lehet, hogy ti ezt így gondoljátok, de én biztos vagyok benne, hogy minden jó lesz és ami jön, fel kell vállalni”. Szobatársaimmal este közösen imádkoztunk, mindenkit bátorítottam, nyugodtan tudtam aludni. Amikor szólítottak a műtétre, bátran mentem, az ima ereje és a hitem megerősített. Műtét előtt azt mondtam Istennek, hogy amikor felébredek, annyira hálás leszek mindenért, az életemért, az egészségemért, és erre a mai napig próbálok emlékezni. Istennek hála nem kellett a tüdőmből eltávolítani, az orvos csodálkozott, hogy napról napra mennyire javulok, felgyógyultam.
– Milyen tennivalókat, terveket tartogat ez a hét?
– Húsvétra készülve részt veszek a bűnbánati istentiszteleteken, erre a családomat is buzdítom. Családi együttléteket, ünnepi ebédet, a nagyszülők látogatását tervezzük. Ünnepek előtt a rászorulókra is jó figyelmet szentelni, akik számára talán már kevés a biztató szó. Minden napra megkerül a hely, ahol szerepem van, ahol segíteni tudok. Ilyenkor nem mondhatok nemet, mert úgy érzem, hogy ezt Isten küldte, és minden emberben próbálom a Jézust megkeresni. Mindannyian keressük a példaképeket és ha Jézus válik a példaképünkké, akkor az ünnep sem a magunk ráhangolódásával telik, hanem másoknak is elvisszük az ünnepet.
Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.
Kérdezett: Kerekes Edit, Szegedi Csaba (Agnus Rádió)
A képek Gere Ildikó tulajdonában vannak.
