A kántorságot fiatalon kezdte, majd négy gyermek édesanyjaként úgy döntött: orvos lesz belőle. És nemcsak eldöntötte, hanem meg is valósította az álmát: elvégezte a kolozsvári orvostudományi egyetemet, ahol kétféle szakosodást szerzett. Azóta orvosként tevékenykedik, miközben a kántori teendőket is ellátja. Szerinte a kántori teendők és az orvosi hivatás kiegészítik egymást. Orvosként arra figyel, hogy az általa ajánlott kezelés harmóniában legyen a beteg szervezetével, kántorként pedig a zenei harmónia megteremtésén fáradozik. Szakmai eredményeiről, több évtizedes házasságáról, négy fiáról és unokáiról szerényen számolt be. Úgy érzi: nagyon sok áldást kapott Istentől, amiért egész életében hálás és Őt szeretné szolgálni.
– Mennyire volt jelen gyerekkorában a zene, főleg a komolyzene?
– Aradról származom, ott születtem. Mindkét szülőm zenész volt: édesanyám zongoratanár és korrepetitor a népművészeti iskolában, édesapám pedig énektanár volt ugyanott. Apám a tanárkodás mellett énekelt is, szólókat a filharmóniában, amikor erre szükség volt. Én zeneiskolába jártam Aradon zongora szakon, később oboa és zongora szakon. A zeneiskola után letettem egy egyházmegyei kántorvizsgát. A sikeres vizsga után egy évet kántor voltam az aradi református templomban, majd három évet az evangélikus templomban. Később lelkész férjemmel, Visky Péterrel Maroscsúcson, Fehér megyében szolgáltunk. Időközben Kolozsvárt sikeresen letettem az egyházkerületi kántorvizsgát. 1991-ben költöztünk Kolozsvárra: én az Alsóvárosi Református Egyházközségnél, azaz a Kétágú templomban kántorkodtam. Innen a németországi Tübingenbe vezetett az utunk, ahol a férjem ösztöndíjat nyert el. Ott én is elvégeztem az egyetem gyakorlati teológia fakultásán két évet egyházzene szakon. A Fehér megyei szolgálat ideje alatt Maroscsúcson három gyermekünk született, míg a negyedik Kolozsváron 1991-ben.
– Mikor került a Tóközi Református Egyházközségbe?
– Rövid ideig voltam a Kétágúnál: 1995 tavaszától átkerültem a Tóközi Református Egyházközségbe. Szép lassan kialakult a munkafolyamat, átvettem a kántorkodást, vezényeltem a gyülekezet kórusát. Előttem Kozma Gizella, az előző tiszteletes asszony foglalkozott kórussal, de nem folyamatosan. 1995-ben újjáalakult a kórus. Alighogy elkezdtük az éneklést, testvérgyülekezetünk, a Drezda melletti radebeuli egyházközség meghívta kórusunkat. Szűk egy év alatt nagy feladat volt „összerázni” a kórust, hangminőséget létrehozni, csapatot kialakítani, megtanítani az énekkarnak egy fellépésre elegendő repertoárt. A 25-30 tagú kórusban minden nemzedék képviseltette magát, mivelhogy gyülekezetünk elég fiatal gyülekezet volt. Az embereket motiválta, hogy konkrét célunk volt, nagyon lehetett dolgozni velük. Remélem, az akkori kórustagok most is szép élményként emlékeznek mind a felkészülésre, mind a koncertre. Folytattuk a kórusmunkát: főleg ünnepeken szerettünk fellépni, de volt csomó kiszállás-meghívás más gyülekezetekbe is. Ezek voltak a tevékenységeink. Az ilyen felkészülés egyrészt értelmet ad a kórus munkájának, mert dolgozunk egy csomót, de más gyülekezettel való ismerkedésre, kapcsolatteremtésre is lehetőséget nyit. A kórus tevékenységét évadokra osztottam, ami nagyjából megegyezik egy tanév időtartamával. Nagy szomorúságunkra, tavaly március óta a járvány miatt szünetel a kóruséneklés. Az 1990-es években volt az egyházközségnek gyerekkórusa. Létrehoztunk egy felvételt is Kicsi katicabogár címmel, ahol a tóközi gyermekkórus gyermekdalokat énekelt. Ez a kórus a 2000-es évek elejéig működött.
– Van-e valamilyen szép emléke az ifjúsági kórusokkal való foglalatosságról?
– Az alsóvárosi és a tóközi egyházközségben is foglalkoztam gyermekkórussal, ifjúsági kórussal, egyetemista kórussal. Ez utóbbi a Hangvilla nevet viselte. Szép eredményt értünk el a hangképzés, a zenei előadásmód szempontjából és a zenei ismeretek terén is. Több kolozsvári gyülekezet meghívásának tettünk eleget, énekeltünk az ottani istentiszteleteken. Felléptünk a bukaresti magyar református gyülekezetben, az ország más gyülekezeteiben, de voltunk Miskolcon és Szegeden is. A Hangvilla hozzávetőlegesen huszonöt tagot számlált. Mivel tagjai egyetemisták voltak, állandóan változott az összetétel: kórustagok jöttek, kórustagok mentek. Olyan is előfordult, hogy egy-egy kórustag esküvőjére is meghívtak minket énekelni. A kórustagoknak többször szerveztünk nyári tábort vagy közös szilvesztert.
Amikor gyermekeink a tanulás szempontjából is önállóbbak lettek, 2003-ban eldöntöttem, hogy felvételizem a kolozsvári orvostudományi egyetemre. A felvételi sikerült, és elvégeztem az általános orvosi kart. Jelenleg allergológus és diabetológus szakorvosként dolgozom, de mivel annyira szeretem a zenét, folytatom a kántori tevékenységet is.
– Hogyan fér össze az orvosi szakma gyakorlása a kántori tevékenységgel?
– A kóruspróbát akkorra időzítjük, amikor mindenkinek van ideje. Általában olyankor, amikor az emberek már befejezték az aznapi munkahelyi tevékenységüket. Nem könnyű egyeztetni, de megoldható.
– Lelkileg mit adott ez a két szakma? Kiegészítik egymást?
– Egyértelműen. Számomra az orvosi tevékenységben nagyon fontos, hogy az általam előírt kezelések harmóniában legyenek az emberi szervezet működésével. A harmónia nagyon is jelen van a zenében is. A zenével kapcsolatos tevékenység során kialakult bennem az az érzékenység és odafigyelés, hogy a kórus tisztán intonáljon. Ez igen jól működik a gyógyászatban is: mindig ügyelek arra, hogy a kezelés összhangban legyen a páciens szervezete működésével. A második szakot, a diabetológia-táplálkozástudományt tulajdonképpen azért végeztem el, mert azt láttam, hogy a jelenlegi civilizált világban élő ember nagyon ki van téve a krónikus megbetegedéseknek. Már az első szak révén is láttam, hogy az allergiás betegségek nagyon elszaporodtak a világban az utóbbi 20-30 évben. Hasonlóképpen megnőtt általában a krónikus betegek száma is. Utánakutakodtam, mi ennek az oka. Arra a következtetésre jutottam, hogy az allergiás és a krónikus betegségek gyakorisága nagyon is összefügg a civilizált világ életmódjával és a táplálkozással. A táplálkozás oldaláról is meg kell közelíteni a betegséget, és a megfelelő táplálkozás előírásával vissza lehet adni a szervezetnek a harmóniáját. Kilenc évet dolgoztam állami kórházban, most pedig magánrendelőben fogadom a betegeket.
– Előfordul, hogy a kórustagok vagy a gyülekezeti tagok orvosi tanácsot kérnek öntől?
– Persze. Főleg a járvány kitörése óta fordultak hozzám gyakran, akár online is a betegek.
– Családjában van-e más zenész, házi muzsikálás?
– Említettem, hogy én is zenészcsaládban nőttem fel. A szülők révén volt családi zenekar, kórus, állandóan zenéltünk. A saját családomban minden gyermekem zenélt valamilyen szinten. A legnagyobb fiunk kezdetben filmrendezőnek készült, el is végezte maximális sikerrel az egyetemet, de aztán átképezte magát IT-szakembernek. Ezt megelőzően azonban, mivel szeret főzni, szakács is volt néhány hónapon át. Második fiunk a filmrendezés mellett maradt, úgy döntött, Kölnben mesterizik filmrendezésből. Kölnben született két kislánya, most várják húsvétra a harmadikat. Harmadik fiunk műépítész lett. Legkisebb fiunk zenetanár, de a „szíve csücske”, amikor együttesben gitározik vagy zenét szerez. Jelenleg azon gondolkodik, hogy elvégzi a mesteri tanulmányokat zeneszerzés szakon.
– A zene jótékony hatásáról könyvtárnyi irodalom született. Önnek mit ad lelkileg egy-egy zenemű meghallgatása?
– Természetesen lelki nyugalom tölt el, azaz „harmónia”, felüdítő, amikor zenét hallgatok, de még inkább érzem ezt, amikor magam zenélek, akár orgonálok, zongorázom vagy kórust vezetek.
– Van-e kedvenc zeneszerzője, zeneműve, akit/amit gyakran meghallgat?
– Szeretem a preklasszikus, klasszikus, romantikus, modern zenét, de nagyon szeretem a francia zeneszerzők – César Franck, Charles-M. Widor, Francois Couperin – orgonaműveit játszani és hallgatni.
– Mennyire érzi azt, hogy a kántorság is hivatás, sőt lelki elhivatottságot igényel?
– Számomra nyilvánvaló, hogy a kántori tevékenység is hivatás. Maga a zenélés mindig is a részemet képezte. Ugyanakkor szeretek emberek között lenni, és a kántori munkában mindkettő benne van.
– Milyen a kapcsolata a lelkészekkel, presbiterekkel, az egyházközséggel?
– Jól érzem magam közöttük, nem is lehetne másképp csinálni.
– Gyakran panaszkodunk fáradtságról, kiégettségről. Ennyi tennivaló közepette önre ez nem jellemző? Vagy ha igen, mit tesz ilyenkor?
– A fáradtság, a kiégettség létező állapot. Az egészséges életmód azonban nagyon tudja maximalizálni az ember teljesítőképességét, a jó közérzetet, a kiégés elkerülését. Az egészséges életmódot én orvosilag határozom meg. Mi az, amit tehetek, miként táplálkozzam ahhoz, hogy jól éljek, hogy a szervezet biokémiai folyamatai ideálisan működjenek? Ezt gyakorlom a gyógyászatban is. Facebook-oldalamon meg szoktam osztani az immunológiával, a diabetológiával, életmódddal kapcsolatos eseményeket, táplálkozási tanácsokat is. Készülök nyitni egy honlapot, ahol ezeket részletesen leírom. Akik hozzám fordulnak, azok esetében az immunológián belül nemcsak az allergiákkal próbálok foglalkozni, hanem a teljes immunrendszer megerősítésével. Az erős immunrendszer aztán le tud küzdeni más betegségeket, amelyekkel egy-egy páciens küszködik. Az immunrendszer megerősítését célzó tanácsokat kombinálva az életmódot érintő és a táplálkozási tanácsokkal, kialakul az összkép. A szervezet egészét próbálom figyelembe venni. Mi az, ami gyógyulást, jó közérzetet tud hozni? Ha a szervezet megkapja az ideális „üzemanyagot”, a biokémiailag és biofizikailag megfelelő minőségű tápanyagokat, akkor az immunrendszer nincs feleslegesen leterhelve, és a jó minőségű „építőanyagokból” megalkotja saját molekuláit, „fegyvereit”, amelyekkel küzdeni tud az akut vagy krónikus betegségekkel szemben, vagy akár meg is előzi azokat. Az emberek gyakran hangoztatják, hogy gyenge az immunrendszerük. Kevésbé hiszem, hogy a gyenge immunrendszer a gond. Az esetek legnagyobb többségében nem az a probléma, hogy gyenge az immunrendszer, hanem az, hogy feleslegesen leterheljük más „feladatokkal”.
– Mit tud ajánlani fiatal kántoroknak, akik most kezdik ezt a pályát?
– A kántorkodást, de más tevékenységet is csak teljes szívvel, odaadással lehet végezni. A kántorságnak megvan a lelki oldala is, ami része ennek a hivatásnak, ezzel is az Fennvalót szolgálni. Azontúl technikailag nagyon fontos a kántorkodásban a gyakorlás, továbbfejlődés mind az orgonálásban, mind a kórussal való munkában, a csapatépítésben.
– Van-e valamilyen hitvallás, elv, amellyel sikerül végigmenni az élet nehézségein?
– Az életem alapja az Istenbe vetett hit, bizalom, az Istennel való járás. Úgy érzem, nagyon sok áldást kaptam Istentől, amiért egész életemben hálás vagyok és Őt szeretném szolgálni.
